Alsó-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 7., 1965)

I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban

Az ármentesítés, folyószabályozás, belvízrendezés megindult, majd abbamaradt. A vízhasznosítás el- odázódott a vontatottság miatt, az egész vízgazdál­kodás elmaradott volt. 1849—1919 közötti időben indultak meg a lecsapolások és ezek után a belvíz- rendezések, mert tulajdonképpen a műszaki sorrend szabta így meg. A mai belvízlevezető csatornák a régi lecsapoló csatornákból fejlődtek ki. A belvíz- rendezési tevékenységet az ármentesítő társulatok, majd ezek kebelén belül alakult vízszabályozó és vízhasznosító társulatok végezték a kultúrmérnök- ség irányítása alatt. Az 1863 évi aszály az öntözés felé fordította a figyelmet. Korizmics László, az öntözés nagy har­cosa foglalkozott az aszály megszüntetésével, mely szerinte* a talaj táperejénék fenntartásával, a víz- háztartás kedvezővé tételével, az erdők mikroklímát befolyásoló hatásával és az öntözéssel érhető el. Énkövy Adolf volt az első, aki megállapította, hogy az öntözőrendszerek kiépítése nem kerül any- nyiba, mint egyetlen esztendei aszálykár. Sőt öntö­zéssel nemcsak a kárt mérséklik, hanem a mezőgaz­daság jövedelmét növelik. Szerinte egy öntözőrendszer növeli a termelő- eszközök értékét, megszünteti a kárt, biztonságossá teszi a termelést, sőt terméstöbblet elérésiével nö­veli a jövedelmet. Az aszály bizonyította be, — és ma már világosan látjuk, — hogy az öntözés komplexen kapcsolódik az ármentesítésd és belvíz­rendezési munkákhoz. Amennyiben ugyanis az ár­mentesített területek csekély termőrétegű szikes legelői a korábbi állapothoz hasonlóan nem kapnak vizet időnként, kiégnek, s az állatállomány elpusz­tul. 1867 után újból napirendre került a Duna—Tisza Csatorna ügye is Boros Frigyes kidolgozott egy magasvezetésű tervváltozatot, s a törvény felhatal­mazása alapján megkötötték a kiviteli szerződése­ket, és a munkák elkezdődtek. Azonban a Rot- schild-ház hatalma a vasutakon keresztül érvényre jutott, visszafizették a szerződések biztosítékát, s a csatornaépítés ismét elodázódott. Az öntözés érdekében Képessy József dolgozott ki 1867-ben vízgazdálkodási programot, melyben a magyar Kánaán nyomorúságos helyzetén akart ja­vítani. Ebben jelzi, hogy országosan mintegy 2V8 millió kh földet öntözhetünk távlatban, s halállo­mányunk pótlására, egyúttal talajjavítás céljából is, csatornáinkból halastavakat kell feltöltenünk. Az öntözővizet energianyerésre is kívánja felhasz­nálni. Aggodalmát fejezi ki aziránt, hogy a belvíz­levezető hálózat műtárgyainál nem voltak figye­lemmel a későbbi kishajózásra. Az öntözést kap­csolni akarja a lecsapódással, s altalaj öntözést hir­det. Szorgalmazza a tározók építését, végül felveti a reverzibilis szivattyútelepek megvalósításának dolatát. Mennyi értékes elképzelés! Száz év alatt bárcsak a fele valósulhatott volna meg! Sokat harcolt az öntözés és belső hajózás ügyéért Türr István bajai parasztfiú is. Bizonyára második hazája, Olaszország példáit akarván követni, 1870- ben létrehozza a Ferenc-csatorna társulatot az el­hanyagolt mű felújítására. Megépítette a Sztapár— Újvidék közötti Ferenc József csatornát és a Baja —Bezdán közötti Ferenc tápcsatornát. Az esős pe­riódus azonban nem kedvezett az öntözés ügyének, a vasút harca pedig elnyomta a hajózás fejlődését. Pedig ez lett volna az egész Alföldre kiterjedő vízi­úthálózat megvalósításának első lépése, mely az Adriai tengerrel tervezett összeköttetés révén a mezőgazdasági termékek cseréjében és külföldre szállításában döntő tényezővé fejlődhetett volna. Hiába volt Türr vízügyi programot tartalmazó em­lékirata, és hiába szerzett nemzetközi tekintélyt a Panama- és Korinthoszi csatorna építésének meg­szervezésével. Az osztrák ipari és kereskedelmi tőke érdekeivel szemben eredményeket nem érhetett el. Az öntözés fejlődését legfőképpen az gátolta, hogy a hajózócsatornák sorsához kapcsolták. Lassú fejlődésének azonban alapvető okai is voltak: a tőkehiány, az állami támogatás hiánya, a közgazda­ság irányítóinak az öntözés iránti közömbössége, tájékozatlansága és tudatlansága, a tömegek tudat­lansága, a sajtó felelőtlensége és a sok öntözési kudarc. 1876-ban Gon da Béla műegyetemi tanár első ízben írta össze a magyar öntözéseket. Amíg az Alföldhöz hasonló helyzetű Pó völgyben 1 150 750 ha nagyságú területen öntöztek, nálunk csak 86 000 ha-on folytattak rétöntözést. Azonban itt is nagy ellentét volt a tervek és az öntözési üzem színvonala között. A Duna—Tisza közén a sztapár—újvidéki öntözőcsatoma mellett létesíthető 34 522 ha öntöző­terület helyett csak 57,5 ha létesült, a Ferenc Csa­torna társulat kivitelezésében Uj-Verbászon és 57,5 ha Péch József kivitelezésével Péklapuszbán. Ezek barázdás-sávos csörgedeztető és barázdás árasztá­sos öntözőtelepek voltak. Az utóbbi telep lett a dél­vidéki rizstermelés kiindulópontja. A magyar rizs minősége felülmúlta az olasz, kínai és indiai rizst. A századfordulón országosan már 1310 kh-on folyt rizstermelés. A vízrendezés és vízhasznosítás terén az 1879-es évben nagy fordulat következett be. Megalakult a Kultúrmérnöki Intézmény, melyet Kvassay Jenő szervezett meg, s amely az 1885. évi vízjogi törvény alapján kezdett működni. Semmiféle anyagi eszköze nem volt, csak a propaganda. Megalakult a Víz­mesteriskola, melyet 1890-ig Rétmesteriskolának neveztek. Talajjavító Bankot szerveztek, melynek hitelével valósult meg Kunszentmiklóson egy 30 holdas öntözőtelep. Törvényhozással állami támo­gatást is biztosítottak. A kultúrmérnökség végzett talajjavító vízimunkálatai (lecsapolás, belvízrende­zés, alagcsövezés) a gazdasági fejlődés magasabb fokán már költségesebb beavatkozások a természet vízháztartásába. Ezeket a későbbi vízhasznosítások előkészítésének tekinthetjük. A kultúrmémökség végzett továbbá patakrendezéseket, vízmosáskötése­ket, közegészségügyi teendőket (ivóvízellátás, szennyvízelvezetés), tógazdálkodást, tulajdonképpen komplex vízgazdálkodást, melyben szerepelt az erdősítés, tározás, kopárfásítás, talajerózió elleni védekezés. Ez a kultúrmérnöki szolgálat készítette a Duna—Tisza köz Duna völgyi részének lecsapo- lási terveit is, melynek kivitelezésére csak a két világháború között került sor. 28

Next

/
Thumbnails
Contents