Alsó-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 7., 1965)

IV. fejezet. Síkvidéki területek vízrendezése

tornája és ezzel a Margittasziget elvesztette sziget jellegét. A Margittasziget első belvízirendezési terve 1903- ban készült. Ez a terv a belvízárteret két területre osztotta: az északi kisebb területrészt Szeremle köz­ség határában sízabadlefolyással a Tápcsatorna felé, az alatta lévő nagyobb területrészt pedig, alacso­nyabb fekvése miatt, szivattyúzással tervezte men­tesíteni a karapancsai Ó-Duna átmetszésének alsó sarkában építendő szivattyúteleppel. A belvízlevezető csatornarendszer 1905—1910. évek között kiépült és ezt 1927—29. évek között lé­nyegesen kibővítették. A csatornák által szállított belvizet az alsó területrészen az 1904. évben épült karapancsai szivattyútelep max. 3,5 m3/s teljesít­ménnyel emeli át. A jelen helyzet a következő: a) A szabad lefolyású belvízterület kiterjedése 2360 ha, melyről a belvizek kizárólag szabadon foly­nak le a Tápcsatornába. b) A szivattyúzott belvízterület mintegy 17 840 ha, melyről a belvizeket kizárólag a karapancsai szivattyútelep emeli át a Tápcsatornába. Az elmúlt 50 esztendőben a csatornarendszer hiányosságai és a szivattyútelep alacsony teljesítő- képessége a víz levezetését többször annyira késlel­tette, hogy terméskiesések keletkeztek. Ezek között az évek között kell felsorolni az 1907, 1914, 1915, 1916, 1917, 1919, 1920, 1921, 1937, 1941, 1947 éveket, de különösen az 1940 és 1941 éveket. Az 1940 és 1941 tavaszán, de 1940 év végén is bár a szivattyútelep teljes üzemmel dolgozott, hosszabb időn keresztül a szivattyútelep előtti bel­víztározó medencében a vízállás 1,1—1,3' m-vel volt magasabb a megengedett 82,40 m. A. f. (V. O.) ma­gasságnál, mert a hozzáfoiyás maximuma 5 m3/s kö­rül volt. A szivattyútelep állékonyságát biztosítandó 1930 és 1933 évben mélyépítési és cementhabarcs alápré- selési munkálatokat hajtottak végre, amelyek a tapasztalatok szerint sikerre vezettek, majd a szi­vattyúk elektromotoros meghajtást kaptak, A belvízrendszer jelenlegi állapotára jellemző adatokat a 2.4 I. sz. táblázat tartalmazza. 1.212 A belvízhasznosítás múltja és jelene A 16. sz. Dunavölgyi belvízrendszerben az 1930-as években Kimszmtmiklóson és Apajpusztán 2—3 hold területen skatulyázással visszatartott csapadék­vízzel történtek kísérletek, főleg sziki mézpázsit termelésére. A talaj vízáteresztő-képességének javí­tásán kívül a hiányzó tápanyagoknak, nitrogénnek és foszfornak pótlására is gondoltak. Igen szép ered­ményeket érte el, de a hasznosítás költséges volta miatt nem terjedt el. Belvízhasznosításra 1932-ben készült az első terv. A főcsatorna felső szakasza ugyanis Vineebértől északra nagy esésű. A terv sze­rint ezért a főcsatorna tavaszi vízhozamát kisebb esésű csatornával, terep feletti vizszinttel a főcsa­torna és a XXX-as mellékcsatoma közötti nagyki­terjedésű, mélyfekvésű töltésekkel körölvett síkvi­déki tározóba vezették volna. A tárolt víz egy részét nyári szárazságok idején a környező területek ön­tözésére, másik részét pedig halastavakban lehe­tett volna hasznosítani, ez egyben a főcsatorna lé­nyeges tehermentesítést is szolgálta volna. A terv nem valósult meg. Öcsa határában, Felsőfoabád-puszta tulajdonosa az 1940-es években, a XXVI. és XXVI/a csatornák vízhozamát felfogva, síkvidéki tározóban halastavat létesített, mely azonban a háborús események kö­vetkeztében üzemen kívül került. A XV-ös csatorna 9+686 km. szelvényében 1958-ban épült egy 4 m nyílású zsilip (Kolontói zsilip), mely alkalmas arra, hogy a belvizeket a Kolontóban — a főcsatorna te­hermentesítésére — vissza lehessen tartani. Egyes hálózati zsilipek is, mint a főcsatorna 55, 218 km (csornai duzzasztó), a 119, 550 km (kun-- peszéii zsilip) és a XXX-as csatorna 9,750 (kún- bábonyi zsilip) lévő szelvényében alkalmasaik kis belvizek visszatartására, de a környező terep sík volta miatt a lehetőségek csak igen korlátozottak. Hasznosítás céljából való öntözővízzel ezeken a helyeken belvízvisszatartásra gyakorlatilag szükség nincs, mert a csatornák a DTCs-ból és a dömsödi árapasztóból láthatók el. A 17. sz. sárközi belvízrendszerben a kárt nem okozó belvízmennyiségek a főcsatornákká 'kiépített széles fokmedrekbem tarthatók vissza. A főcsator­nában duzzasztott belvíz gátolja a környező területe sáv talajvíz szintjének apadását, a víz tömege — szivattyús kiemeléssel — öntözés céljára rendelke­zésre áll, a széles fokmedrekiben pedig a nád terme­lése eredményesebb lesz. E gondolat kivitelezésére 1935. évben az I. sz. főcsatorna 9 900 m szelv.-nél megépült az ún, vajastoroki, 1936 évben a 31 100 és 42 200 m szelvényben a miske—homoródi és a bá­tyai duzzasztó zsilip, mindegyik 5,50 m nyílással, redőnyös záró- és felhúzószerkezettel. A II. számú főcsatorna 23 050 m szelvényénél 1937 évben épült az ún. lugosi vízosztó zsilip három nyílással, majd 1939—1940. évben ugyanezen a főcsatornán a 113 sé 11, 382 m szelvényekben az ósükösdi és nemesnád­udvari duzzasztó. Fent felsorolt duzzasztókkal bö- gékre osztott főcsatornákban visszatartott víztömeg­nek öntözéssel való hasznosítása csak lassan indult meg 1945 előtt a háborús viszonyok gátolták az ez- irányú fejlődést és propagandát, pedig az alapfel­tétel a víz már adva volt, hiányoztak azonban az öntözéses gazdálkodáshoz szükséges ismeretek, va­lamint a vízkivételhez szükséges gépi berendezés. A 18. sz. Kígyós belvízrendszeres 1960. dec. 31-ig belvízhasznosító művek nem létesültek. A 19. sz. Igák belvízrendszer belvízhasznosítási múltja hasonló jellegű volt. A belvízhasznosítás egyéb — agrotechnikai — módszerei a terület jórészt kisparcellás gazdálko­dása miatt a múltban nem valósulhattak meg. A 20 sz. Margittaszigeti belvízrendszerben a bel­vízhasznosítás a múltban nem volt jelentős. Öntö­zés céljára a külterjes mezőgazdasági művelés mel­lett nem használtak fel belvizet. A főcsatornákban és a tározókban visszatartott belvizeket sem hasz­nálták eddig öntözésre, mert a talaj természetes vízháztartása még a száraz évben is elegendő ned­vességet biztosított a kultúrnövények beéréséig 120

Next

/
Thumbnails
Contents