Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
XVII. fejezet. Területi vízmérleg
1.23. A VlZKESZLETGAZDALKODASSAL KAPCSOLATOS EGYES JOGI ES MŰSZAKI KÉRDÉSÉR A vízgazdálkodás alaki szabályait első ízben, példamutató alapossággal, a vízjogról szóló 1885. évi XXIII. t. c. rendezte. A törvény — kisebb kiegészítésekkel — kereken hat évtizeden át mutatott irányt a vízügyek intézéséhez. A vízgazdálkodással szemben támasztott újabb, fokozott igények kielégítésére született a 2/1952. M. T. sz. rendelet a vízjogi eljárási szabályok megállapítása tárgyában. — A rendelet a vízíkönyv célját kibővíti, hangsúlyozva, hogy azt alkalmassá kell tenni a vízkészlet-feltárásra, valamint a vízmérleg összeállításra vonatkozó munkálatok eredményeinek állandó nyilvántartására is. — A vízkészletgazdálkodás szempontjából elsőrendű jelentőségű még a vizek tisztaságának biztosításáról szóló 1/1961. Korm. sz. rendelet is. Az érvényben lévő jogszabályok szerint a víz- készletgazdálkodással kapcsolatos tennivalók zöme a vízügyi igazgatóságokat és az Országos Vízügyi Főigazgatóságot terheli. A munkában a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet és a Vízügyi Tervező Iroda is közreműködött. A jogszabályok körültekintő előírásai ellenére a gyakorlat azt mutatja, hogy a vízkészletgazdálkodáshoz nem rendelkezünk igazán megfelelő alapokkal. A vízkészletek feltártsága és nyilvántartása csak a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetnél kielégítő, a hatósági jogkört betöltő szerveknél nem. — Ezeknél a vízhasználatok és a vízi munkálatok vízikönyvi nyilvántartása értékes, de nem teljes a vízkészletgazdálkodás céljaira (közigazgatási egységekre tagozódik, műszaki adatai hiányosak, a változásokat nem követi, a vizek minőségéről alig ad tájékozódást), ezért a Keretterv munkálataihoz is különféle más adatgyűjtéseket kellett felhasználni, illetve végezni. -— Vízmérleget gyakorlatilag csak a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, vagy a Vízügyi Tervező Iroda készített az elsőrendűen érdekelt területi szervek (a legutóbbi időkig) nem. Az ezirányú területi munka szervezeti feltételeit a területi vízgazdálkodási központok (vízügyi igazgatóságok) alapjainak lerakása útján az Országos Vízügyi Főigazgatóság a közelmúltban megteremtette. Biztosítottnak látszik tehát, hogy az e fejezetben összeállított anyagot a területi szervek — központi főhatósági irányítással és kutató intézeti segítséggel — az élet igényeinek megfelelően folyamatosan javítják és minden szinten megvalósul a vízmérlegen alapuló vízkészletgazdálkodás. 2. TERÜLETI VÍZMÉRLEG 2.1. A területi vízmérleg készítésének alapelvei 2.11. A FELHASZNÁLT ADATOK ES AZOK MEGBlZHATÖSÄGA A vízmérleg összeállításánál a téma jelentőségét megillető, tehát az elérhető legnagyobb pontosságra törekedtünk. Ennek azonban határt szabott a rendelkezésre álló, ill. beszerezhető adathalmaz mind mennyiségi, mind minőségi vonatkozásban. Mind a jelenlegi, mind a távlati vízmérleg három nagy fejezetre bontható: a vízkészletre (amelyet részletesen a II. „Természeti adottságok. Területi vízkészlet” c. fejezetben tárgyaltunk), a vízigényre (amelyet részletesen a III—XIV. fejezetek tárgyalnak) és végül magára a vízmérlegre, amely e fejezet tárgya. 2.111. Vízkészletek A vízkészleten belül megkülönböztetünk felszíni és felszín alatti készletet s ez utóbbin belül partiszűrésű-, talaj-, réteg- és karsztvízkészletet. A felszíni vízkészlet mennyiségi meghatározása —-, a vízrajzilag kellő részletességgel tanulmányozott vízfolyásokon, azaz a folyóknál és a nagyobb vízfolyásoknál, — az észlelések és mérések alapján összeállított vízhozamnyilvántartásból statisztikai úton történt. Ilyen a 6. sz. TVK-egység területén a Dunán kívül egyedül az Ipoly folyó. Ezeknél a vízfolyásoknál a vízhozamok általában + 10—20%-os pontossággal ismertek. A rendszeres vízrajzi észlelésekbe be nem kapcsolt (vagy csak újabban bevont) vízfolyásoknál — vagyis a kisebb vízfolyások nagyobb részénél — a szórványos megfigyeléseket és a hidrológiai hasonlóság törvényszerűségeit felhasználva határoztuk meg a jellemző vízhozamértékeket. Itt a pontosság kb ± 20—30%-ra tehető. A felszín alatti vízkészletek közül a partiszűrésű vízkészletre csak a nagyobb folyók kavicsos terasz sakaszaiból számíthatunk. Itt általában a folyók mosott partjait vettük csak számításba s ezt is bizonyos biztonsággal tettük azért, hogy a részletesen fel nem tárt területeken inkább alá-, mint túlbecsüljünk a tényleges értéknél. Ilyen módon a megadott partiszűrésű vízkészletek + 50% eltéréssel fogadhatók el. Nagyobb mértékű parti szűrésű vízelőfordulás a Dunán kívül csak az Ipoly mentén van a 6. sz. TVK területén. A talajvízkészletet a talajvízforgalom és az áramló talajvíz alapján becsültük meg. A talajvíznek csak az utánpótlódó részét tekintettük felhasználható vízkészletnek. A pontosság a nagy talajvízkészlettel rendelkező —■ és így jobban ismert — területeken ± 50%-on belül mozoghat. A jelentéktelen talajvíztartó területeken még ennél is kisebb megbízhatóságról beszélhetünk, mert az ország ezen területein a vízadórétegek elhelyezkedését sem ismerjük kellő részletességgel. A karsztvízkészletet a VITUKI-nál majdnem egy évtizede kialakult értékével vettük figyelembe, e 439
