Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
XIV. fejezet. Vízparti üdülés, fürdés, vízisportok és természetvédelem
Kívánatos, hogy a védett területek vízfolyásai állandó vízhozamúak legyenek. Budapest főváros régi határain belül lévő meleg és langyos források, gyógyvizű kutak gyakorlati védelmét a vízkivétel szabályozásával, — új vízkivételi helyek létesítésének szigorú elbírálásával — az érdekelt hatóságok és intézmények összefogása mellett mielőbb biztosítani kell. A területek, tájak elváltozása észlelhető az iparosodás, bányászat és a technika fejlődése folytán. Mesterséges beavatkozással kell védeni a forrásokat, a jobb forrásfoglalások kiépítésével biztosítani a kirándulók és az erdei vadak ivóvízellátását. Á védett források vize más célra igénybe nem vehető. A növény- és állatvilág megóvása érdeliében további területek védetté nyilvánítása és vízellátásának biztosítása szükséges. A növény és állatvilág pusztulásának oka az erdők kiirtása, a vadászat, a település terjeszkedése és a vízhiány. A jelenlegi védetté nyilvánított textileteket fejleszteni kell. Az erózió elleni védelem érdekében szükséges a vízilétesítmények, műtárgyak, patakszabályozások, hordalékfogó gátak építése, előírt agrotechnikai utasítások betartása és az erdősítés nagyfokú fejlesztése. 2. VÍZPARTI ÜDÜLÉS, FÜRDÉS, VÍZISPORTOK ÉS TERMÉSZETVÉDELEM FEJLESZTÉSE 2.1. A tervezés alapjai 2.11. A TUDOMÁNYOS KUTATÁSOK, ADATGYŰJTÉSEK, FELTÁRÁSOK ÉS A TERVEZÉSI MUNKÁK ISMERTETÉSE Az üdülésfejlesztési terv készítésénél felhasznált legfontosabb dokumentáció a Dunakanyar rendezési terve volt. További tervek: Budapest környék rendezési terve (jóváhagyva: Mt. 1027/1960.), Budapest régió terv (Salgótarján—Kúnpeszér). Fenti regionális tervek részletesen taglalják a vízparti üdülést, érintik a fürdést, természetes vizek sportját és a természetvédelem kérdését. Mindhármat a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat készítette. A vízisportok fejlesztéséhez adatokat szolgáltatott a Nógrád megyei és a Pest megyei Tanács VB. TST, Magyar Evezős Szövetség, Magyar Kajak- és Kenu Szövetség és a Magyar Horgász Szövetség, a fürdéshez a Fürdőigazgatóság (Budapest) Nógrád- és Pest megyei Tanács VB. A természetvédelem fejlesztéséhez az Országos Természetvédelmi Hivatal adott adatokat, általános szempontokat. Fontos adatokat szolgáltatott a fejezethez a Dunakanyar Intéző Bizottság. A vízparti üdülés fejlesztéséhez felhasznált regionális tervek az érdekelt szervek bevonásával készültek. A vízparti fürdés fejlesztése tekintetében a megyei tanácsok csak a közeli évek megvalósítandó feladatait látják, távlati tervek nem állnak rendelkezésire. A vízisportok fejlesztéséhez egységes terv nem készült. Végeredményben a fürdők és vízisportok fejlesztési terve részben az üdülési távlati tervek felhasználásával készült a 2.121 pontnak megfelelően az érdekelt szervek bevonásával. 2.12. A TERVEZÉSNÉL KÖVETENDŐ FEJLESZTÉSI ALAPELVEK A vízparti üdülés, a fürdés és a vízisportok fejlesztését a jelenlegi és a jövő létszám, valamint az életszínvonal emelkedésének figyelembevételével kell kialakítani. — A hely és kiterjedés megállapításánál el kell végezni az egyeztetést az egyéb fejlesztési elképzelésekkel (rendelkezési terv, DÏB, távlati tervek), tekintettel kell lenni a megközelíthetőséget és felhasználhatóságot befolyásoló összes egyéb körülményekre. — Különös tekintettel kell lenni a hazai lakosság növekvő igényére, a külföldiek várható létszámára. — A campingeket csak szervezetten és megfelelő egészségügyi berendezéssel (ivóvíz, szennyvíz) szabad létesítem. — A természetvédelem érdekében létesítendő vízgazdálkodási létesítmények kialakításánál az országos természetvédelmi előírásokat kell figyelembe venni. 2.2. A vízparti üdülés, fürdés, vízisportok és a természetvédelem Keretterve 2.21. A VÍZPARTI ÜDÜLÉS, A FÜRDÉS ÉS A VIZISPORTOK KERETTERVE Az üdülés Meglévő lehetőségek közül elsősorban a Dunakanyar és a Római part üdülőit kell fejleszteni. Ezeken a területeken a kultúráltabb üdülés feltételeit kell biztosítani. Ennek érdekében az ivóvízellátás, szennyivízel- vezetés, tisztítás, pai'tszakaszok rendezése, fásítás, parkosítás, közlekedés javítása, épületek felújítása a feladat. A területen vízparti üdülés növelése céljából elsősorban az új létesítményeket kell emelni. 403