Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
környező fúrások szelvényén alapult. Egyszerűbb esetben a geológust meg sem kérdezték. Az 1938- ban tartott első Országos Ivóvízellátási Kongresz- szus a vízkutatás elmaradottságát éppen a geológusokkal való együttműködés hiányában látta. Az első rétegvízkutatást a margitszigeti I. számú fúrással kapcsolatban végezte Szabó József és Kerner Aladár 1854-ben, majd 1856—57-ben. Hét évtizeddel később a margitszigeti II. sz. fúrásnál Vendl Aladár és Pávai-Vájná Ferenc már a felszíni geológiai vizsgálatokon kívül kisebb kutatófúrásokat is végezték. Ennek a drága eljárásnak elkerülésére már 1924-ben alkalmazták az olajkutatás módszereit is. A hajduszoboszlói III. sz. fúrást Pékár Dezső graviméteres mérésed alapján Pávai-Vajna Ferenc tűzte ki. A negyvenes évékig a sekélyebb fúrások előtt általában nem végeztek különösebb feltárást. A nagyobb vízművek kútjainak telepítésékor — a felszíni geológiai vizsgálatok mellett — már próbafúrásokat is készítettek. A minél jobb fúrásszelvény érdekében ekkor már geofizikai módszereket is kezdtek alkalmazni. A Schlumberger-féle elektromos lyukszelvényezést (karottázs) hazánkban először 1936-ban Budaía,- pusztán az olajkutatás során, vízkutatásra pedig először csak 1953-ban használták. Az eljárás hátránya, hogy csak csövezetten lyukban használható. Ezért fontos a radioaktiv lyukszelvényezés, amelyet 1953-ban kezdtek használni. — Az elektromos és rádióaktív lyukszelvényezésen kívül reo- méterezés is alkalmazható. Az eljárás alapgondolatát Wehlner Aladár vetette fel 1901-ben. Ennek a számkerekes vízsebességmérőnek elvét valósította meg teljes sikerrel a 30-as években Mazalán Pál. A kész furat vízadóképességének megállapítása a fúrással egyenértékű feladat. Sajnos, ezt sokáig figyelmen kívül hagyták. A pozitív — azaz felszökő vizet adó — mélyfúrásnak a felszínen túlfolyó vízmennyiségét mérték. A negatív kút hozamát már kanalazással, vagy próbaszivattyúzással állapítják meg. Az elmúlt évtized legjelentősebb vízföldtani eredményei közé kell sorolnunk, hogy a kőzetmechanika, geohidrológia és geohidraulika módszereit egyre inkább alkalmazzák a vízkutatásban. Sajnos, irodalmi feldolgozásunk még nagyon kevés van és ezek is főleg a talajvízzel foglalkoznak. 1.2112 IRODALMI ÁTTEKINTÉS A vízföldtannal foglalkozó művek sorozatát a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-monográíiája nyitja meg, még id. Lóczy Lajos szerkesztésében. Vízföldtani szempontból is értékes és a gyakorlati vízkutató számára közvetlenül is felhasználható volt a Magyar Tájak Földtani leírásának, sajnos, hiányosan maradt sorozata. 1948—49-től kezdődően több vízföldtani szempontból is értékes könyv jelent meg Alliquander Ödön, Egyed László. Mosonyi Emil, Papp Ferenc, Rónai András, Schmidt E. Róbert, Sümeghy József, Szádeczky- Kardoss Elemér, Urban esek János, Vadász Elemér, Vendl Aladár és mások tollából. A magyar földtani és vízföldtani irodalom elsősorban részmunkákban igen gazdag, azonban kevés még az összefoglaló hidrológiai munka. A legfontosabb irodalmat összeállítani igen nehéz, hiszen legtöbb esetben folyóiratokban és időszakos kiadványokban található meg. Az ország területének általános földtani kutatása és földtani térképezése a M. All. Földtana Intézet feladata. A munka eredményét az intézet földtani térképekben és tájmonográf iákban hozza nyilvánosságra. Legfontosabb összefoglaló e téren a négy lapból álló „.Magyarország földtani térképe” (1956, M = 1 : 300 000) és az ehhez csatlakozó „Magyarázó Magyarország 1 : 300 000-es földtani térképéhez”, mely ismerteti az egyes földtani képződmények kifejlődését és megadja, a legfontosabb, az 1 : 300 000-es térképen is fel tüntetett mélyfúrások szelvényeit. Fontos megemlítenünk, hogy az ország egész területéről kéziratos formában rendelkezésre áll az Intézetben 1 : 25 000-es, sőt helyenként még ennél is részletesebb földtani térkép. Végül — teljességre törekvés nélkül — az alábbiakban felsoroljuk az idevágó legalapvetőbb műveket és kiadványokat: id. Lóczy Lajos: A magyar szent korona országainak leírása. Budapest, 1918. Vendl Aladár: Geológia I—II. Budapest, 1955. Vadász Elemér: Magyarország földtana, II. kiadás. Akadémia Kiadó, Budapest, 1960. Mosonyi Emil—Papp Ferenc: Műszaki földtan. Műszaki Kiadó, Budapest, 1959. Magyar Tájak Földtani Leírása sorozat Földtani Intézet Évi Jelentése sorozat Földtani Intézet Évkönyvei sorozat Hidrológiai Közlöny Földtani Közlöny Földtani Szemle Földrajzi Értesítő 1.212 Talajtan 1.2121 A KUTATÁSOK FEJLŐDÉSE A magyar talajtan fejlődésében bizonyos szakaszosság figyelhető meg. A XVIII. század végétől a XIX. század közepéig a külföldön elért eredmények meghonosítása, uralkodik. A magyar mezőgazdaság külföldhöz viszonyított elmaradottságát Tessedik Sámuel, a szarvasi Mezőgazdasági Iskola alapítója, a szikjavítás úttörője, továbbá Nagyváthy J. és Pete F., a keszthelyi Georgikon nagyhírű professzorai igyekeztek felszámolni. Munkájuk gerincét a hazai tapasztalatok összefoglalása, új módszerek meghonosítása és külföldön megjelent szakmunkák magyar nyelven való megjelentetése képezte. A XIX. század második felére esik Szabó József munkássága, aki Békés—Csan.ád megye 1858-ban elkészített talajtani térképével az első magyar talajtérképet alkotta meg. Ezen a térképen, a talajokat genetikus elvek alapján osztályozta. E fejlődési szakaszban jelent meg Bécsben Lorenz munkája is, mely az osztrák—magyar monarchia talaj38
