Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)

XI. fejezet. Víziutak, kikötők

A Margit-hídnál a balparton az 1651—1649 fkm­ek között, a mintegy 2 km hosszban használt rako­dón van 2 db. daru, és itt közvetlenül közúti jármű­vekre, gépkocsikra lehet rakodni és viszont. Itt je­lentős mennyiségű építési anyagot (ipari és tűzifát) raknak partra. A Főváros a rakpart további üze­meltetését esztétikai szempontból megszüntetni ter­vezi. A Ferencvárosi Dunaparti Teherpályaudvar te­rületén az 1645—1643 fkm-ek között szintén mint­egy 2 km hosszúságban darukkal lehet rakodni ha­jókról közúti járművekre és vasúti kocsikra és vi­szont. Itt jelentékeny befogadó képességű raktárak is vannak. Ehhez csatlakozóan van a dunai hajók szénállomása, ahol egyidőben öt-hat hajó is ra­kodhat. Az 1639—1638 fkm-ek között a balparton van a Csepeli Vasművek rakodója. Itt igen nagymennyi­ségű ércet, szenet, ócskavasat szoktak kiraksi, de igen változó mennyiségben. A rakodás darukkal hajóról vasúti kocsikra és közúti járművekre vagy viszont történhet. Mintegy 10 ha-nyi szabad rak- hely is van itt. Ercsiben, az 1613 fkm-nél a jobbparton van a rakodón parti vágány, ahol hajóról gazdasági vas­útra és közúti járművekre lehet rakni. Itt évente 5—6 000 tonna cukorrépát raknak partra. Adonyban a jobbparton-az 1597—98 fkm-ek kö­zött a rakodón vannak parti vágányok, ahol egy­időben két uszályba is lehet rakodni vagy viszont. Itt évente átlagban 30 000 t betonkavicsot raknak partra. 1.3 A víziutak és kikötők fejlesztésének szük­ségessége Az ország vérkeringése a közlekedés, szokták mondani nagyon is találóan, mert ahogy a vérke­ringés élénkségét az erek hálózatának sűrűsége és vérellátottsága szabja meg, ugyanúgy egy ország gazdasági életére a közlekedés élénksége, a közle­kedés útvonalainak sűrűsége, azok szállító kapaci­tása és annak kihasználtsági foka a jellemző. Magyarország földrajzi helyzeténél fogva világ- viszonylatban is kedvező helyzetben van közleke­dési útvonal hálózatának kiépítettsége, illetve gaz­daságos kiépíthetősége szempontjából. Az ország közepes sűrűségű út- és vasútvonalhálózatán kívül tekintélyes víziúthálózattal is rendelkezik. Mégis, ha az ország tömegáru forgalmában a vasúti, köz­úti és belvízi szállítás részesedési arányát vizsgál­juk, az nagyon is egyértelműen a vasúti szállítás irányában tolódik el. Az 1955—58. évi adatok alap­ján a vasúti szállítás 85%, a közúti tehergépkocsi szállítás 8%, a vízi szállítás mindössze 7%-ban vesz részt a tömegáru forgalomban. E számok önmaguk­ban is világosan mutatják az aránytalanságot, de még jobban kiviláglik ez, ha néhány hasonló sík­vidéki jellegű ország közlekedésében vizsgáljuk a közlekedés hármas ágazatának arányait. Nyugat-Európa síkvidéki részein a vasúti-, vízi-, közúti teherforgalom aránya 57-22-21%. Az össze­hasonlítás aláhúzza a víziszállítás és ezáltal a vízi­hálózat fejlesztésének szükségességét. Ha figyelem­be vesszük még, hogy a tehergépkocsi szállítás tö­megszállításra alkalmatlan, továbbá, hogy hazánk­ban a vasúti szállítás, az 1950—<958 közötti óriási mértékű fejlődésével, jelenlegi adottságai mel­lett gyakorlatilag elérte teljesítőképességének ma­ximumát, a víziszállítás fejlesztésének szükséges­sége még jobban, kidomborodik. Indokolja a víziút­hálózat fejlesztését az is, hogy a legkisebb beruhá­zásokkal ezen a területen érhető el leginkább tö­megáru olcsó szállítása. Tudvalevő ugyanis, hogy a vízszállítás önköltsége lényegesen kisebb a vasúti szállításénál, továbbá ismeretes az a tény, hogy a víziutak általában valamely komplex vízgazdálko­dási létesítmény részei, így a víziutakra és forgalmi berendezésekre' eső beruházási költség a léte­sítmény összköltségének legtöbbször egész kis há­nyadát teszi csak ki. De még abban az esetben sem terheli a hajóút kialakítását az önköltség, ha egyéb vízhasznosítás az illető vízfolyáson nincs, ugyanis a megfelelő hajóút biztosítását célzó mederszabá­lyozási művek egyúttal az árvízvédelem céljait is szolgálják. Az előzőkben tett általános megállapítások ér­vényesek az általunk vizsgált területre és ezen be­lül a Dunára is. Ma a Duna a partja mentén levő népi demokra­tikus államoknak legfontosabb összekapcsolója a Szovjetunió hatalmas vízrendszerével. Nagy jelen­tőségű a magyar népgazdaság számára, hogy a nyersanyagok és árük cseréje vízi úton is lehetsé­ges a szovjet Fekete-tengeri kikötőkkel. Továbbá emeli a Dunának, mint nemzetközi ví- ziútnak jelentőségét az a tény, hogy a Szovjetunió­ból jövő ipari termékek a Dunán jöhetnek fel, s ezzel szemben a parti népi demokráciák nyerster­mékei mehetnek lefelé és így az egyes árukat ter­helő szállítási költségek kedvezően alakulnak. To­vábbi előnyt jelent a folyó földrajzi fekvése, ami lehetőséget ad — úgy a belvízi, mint a tranzit szál­lításnál — a kedvező horizontális közlekedési meg­osztásra. A Duna jelenlegi nemzetközi forgalma durván háromszorosa az 1950. évinek és 1965-ig a forga­lom további 50%-os növekedése várható (27 mil­lió tonna). A teherszállítás további fejlődése révén egyes számítások szerint a dunai teherforgalom 1980-ban elérheti a 45 millió tonnát, sőt a Duna— Odera1 és a Duna—Majna—Rajna csatornák2 el­készültével a 60—80 millió tonnát is. E hatalmas forgalom azonban csak nagyobb merülésű és teher­bírású hajókkal bonyolítható le gazdaságosan. 1 A 307 km hosszú Duma—Odera csatorna a Dunából Dévénynél ágazik le és a Morva folyó felhasználásával Moravsky—Ostrava mellett vezetve, a lengyel Koz- lennál csatlakozik az Oderába. A csatorna 1000 t uszá­lyók közlekedésére épül. 2 1921-ben kezdték meg az 1200 t hajó közlekedését lehetővé tevő új Duna—Majna—Rajna hajóút kiépíté­sét. A kb. 660 km hosszú, részben a Dunára, részben a Majnára eső hajóutat bővíteni kell, a Kahlheim—Bam­berg közötti csatornát pedig teljes mértékben ki kell építeni. Az építéseket 1965-re tervezték befejezni. 360

Next

/
Thumbnails
Contents