Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)

VIII. fejezet. Ivó- és ipari vízellátás

A második 3 éves terv folyamán Szigetszentmik- lóson megépült a 9., 10. és 11. sz. csáposkút, amelyekkel a vízmű építése egyidőre befejezést nyert, a kutak vízhozamának erős csökkentése miatt. E helyett olyan vízmű építkezések kerülték előtérbe, amelyekkel a vízbeszerzés sokkal nagyobb ütemben növelhető.

A vízhiányok többször ismétlődtek, amelyek különféle vízkorlátozási intézkedéseket is szükségessé tettek. Ilyen volt az 1957. évi őszi—téli, az 1958. évi novemberi, valamint az 1960. évi január—március korlátozási időszak. Ezek a korlátozások a gyáriparra terjedtek ki.

1960-ban a kőbányai övezetet kiterjesztették (300 mm 0-jű vezeték építésével) az Üllői úti lakótelepekre. Ennek célja az volt, hogy az övezet vízellátását nyomásfokozók nélkül biztosítsák.

A lakótelepek vízellátásához mind az 5 éves, mind a második 3 éves terv során több gerincvezetéket építettek,

A gyorsabb ütemű megoldások egyike a káposztásmegyeri főtelepen épített kísérleti felszíni vízmű, amely 31 000 m3 ivóvizet és 9 000 m3 ipari, vizet biztosít a Duna alacsony vízállásainál is. Ezt követőleg a vízművek távlati tervének megfelelően a Szentendre szigeten a pócsmegyeri partszakaszon indultak meg a vízmű építkezések. 1961. II. negyedére befejeződött a Pócsmegyeri Vízművek építkezése. A 3 vízműtelep 97 csőkútja, valamint 3 csá- poskútja további, mintegy 80 000 m3 vizet biztosított a főváros vízellátására.

Még a 3 éves terv első évében elhatározták a 200 000 m3 kapacitású nagy felszíni vízmű építését. Újpest északi határában, a vízművek I. sz. átemelőtelepének területén és azzal szemben a Váci út keleti oldalán 1958. végén megindult az első 100 000 m3 kapacitású üzem építkezése. E nagyszabású mű próbaüzemét 1961. május 15-én tartották, teljes üzembehelyezése 1961. VIII. 1-én volt.

A vízműtelepek létesítésén kívül a hálózat fejlesztésével is igyekeztek segíteni egyes területek vízellátását.

A peremkerületek vízellátásának megjavítására több kisebb gerincvezeték épült, amelyekhez kapcsolódva a 3 éves tervben évenként 70—80 km-rel növekedett Nagy-Budapest vízcsőhálózata.

A káposztásmegyeri főtelepen, Békásmegyeren, valamint a Krisztinavárosban növelték a gépházak kapacitását.

A FŐVÁROSI VÍZMÜVEK JELENLEGI HELYZETE

Részben termelő, részben átemelő, részben kettős működésű telepek látják el Budapest területét ivóvízzel. A bal- és jobbpart vízellátása sem a víz eredete, sem hálózati vonatkozásban nem különbözik, nem választható szét, mert a Duna alatti bújtatókon átáramló és a hidakon (Margit-híd, Szabadságiad) átvezetett nyomócsövek kölcsönös vízellátást tesznek lehetővé. Ezért csupán ellátási zónák különböztethetők meg.

Először ismertetjük a Fővárosi Vízművek vízkivételi berendezéseit.

1. A parti-galéria az összes vízkivételi módok közül a legegyenletesebben veszi igénybe a vízadó kavicsréteget. Nagyobb leszívásnál sem csökken a szűrő felülete. Megépítése aránylag költséges. Kisebb mélységekben és vékonyabb vízadó rétegek esetén gazdaságos és indokolt.

2. Meder-galéria a hozzáfűzött reményeket nem váltotta be. Itt mindig a telepítés helye a döntő tényező. Ezeket a kutakat alacsony Duna-vízállásnál nem lehet igénybevenni.

3. Akna-kutak jól biztosítják a vízbeömlő felületet, azonban építésük költséges. A Fővárosi Vízművek 0 5 m-es Kajlinger-féle és 0 3,5-m-es Sal- bach rendszerű kutakból termeli a vizet. Előnye, hogy búvármunkával az akna alján összegyűlt homok kitermelhető és légprés-szerszámmal a rések tisztíthatok. Az aknakutaknál is mutatkozott — az erőltetett üzemeltetés folytán — a közvetlen környező talaj elcementálódása.

4. Csőkutak kisebb mélységben nyernek alkalmazást, fajtájuk különböző. A kisebb mélységű és általában használatos kb. 12—18 m mély kavicsszűrésű csőkutakon kívül néhány mélyfúrású csőkútja is van a Vízműveknek (Cinkotán és a perem- kerületekben), ezeknek mélysége 100—200 m.

5. Mederkutakat is építettek magas agyag — fe- kűvel, fedő — védőréteg nélkül. Lényegében ez is csőkút, de eltér a klasszikus kivitelű csőkútformá- tól. A csőkutak általában kisebb költséggel, gyorsabban építhetők. Egyenletesen veszik igénybe a víztermelésre felhasznált partvonalat.

6. Csápos-kút. A csápos-kút a legkorszerűbb típusú kútrendszer. Az aknakút és a galéria előnyeit egyesíti magában. Ennél általában elmarad a kényes szifoncső és szifoncsatoma. A Vízművek csá- pos-kútjainál 250—450 m szűrőcsövet préselnek ki 5—10 csáp formájában. A leghosszabb csáp 100 m és a legnagyobb kisajtolt esőösszhossz 460 m 10 csáppal. Telepítésükre a 200—300 m távolság mutatkozik legmegfelelőbbnek. A régi Kajlinger rendszerű aknakutak csáposkuttá történő átalakításával más helyen foglalkoztunk.

7. Felszíni vízbeszerzés létesítését az indokolja, hogy az egyre növekvő vízszükséglet a hagyományos kúttelepítések'kel szemben gyorsabb ütemben elégíthető ki és így a Duna vízállásától, illetve hőfokától függetlenül állandó vízmennyiséggel lehet a Vízművek kapacitását növelni. A vízikiviteli mű ennél a rendszernél a nyersvizet az összekötő csöveken át vezeti az előülepítőbe. A nagy felszíni vízmű összekötő csövei már végleges 200 000 m3/nap vízszállításra lettek megépítve. Az előülepítő dobszűrőkiből és homokfogóból áll. Itt történik a vegyszer adagolás (alumíniumszulfát és klór), a lecsapódott iszapot mammutszivattyúk távolítják el. A vegyszer-adagolóból 3 db derítőbe1 jut a víz, A derítő, vagy akcelátor (reaktor) végzi el a pely- hesítést. Innen kerül a víz a homokszűrőbe, ahonnan utóklórozással a tisztavíz medencébe jut. Ebből bukón át a gravitációs csatornába kerül, mely a már teljesen megtisztított vizet a főtelepre vezeti. Csupán a víz kiemelése történik gépi erővel, a többi műveletet a víz természetes gravitációjával végzi.

245