Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése
ru a lejtők talajvédelmi igényeit is és mód nyílik a rétegvonal menti művelésre. A vízgyűjtők területén a mezőgazdaságilag művelt területeket legelők és rétek feltörésével egyre nagyobbították, ezzel szemben a vízfolyások menti ártereken a medrek elfajult volta és elégtelen vízvezetőképessége miatt máig is jobbára bizonytalan termésihozamú és külterjes művelésű rétek terülnék el. Szükséges ezért, hogy a vízrendszereket korszerű elvek szerint rendezzék és a vízgazdálkodási lehetőségeket megteremtsék. Az egyes tájak föld- és talajtani adottságai arra figyelmeztetnek, hogy vízügyi bajaikat gyökeresen és eredményesen csakis a vízgazdálkodás szempontjai és követelményei szerint megoldott átfogó vízrendezéssel, valamint ehhez szervesen kapcsolódó vízgyűjtőterület-rendezéssel lehet megjavítani és a rendezett állapotot tartósítani. A mezőgazdaság átszervezése után a helyi érdekeltek is mindinkább követelni kezdték a széleskörű és tartós eredményt biztosító vízrendezést, a megjavított állapot állandósítását, valamint a vízgazdálkodási lehetőségek mielőbbi megteremtését. Ez a törekvés azonban egyre' inkább túlhalad a helyi érdekeken és a népgazdaság egészének ügyévé válik. Ez tette most már halaszthatatlanná az egyes tájak és vízvidékek, illetve azok összesítése kép- pen az Országos Vízgazdálkodási Keretterv összeállítását. A Keretterv összeállításához rendelkezésre állt nyolc, nevezetesen a Szentlélek, Feketevíz, Lókos, Derék, Szilas, Rákos, Hosszúréti és a Benta patakok és vízrendszerük rendezésére vonatkozó, utóbbi években készített és a 2.12 pontban összefoglalt tervezési és fejlesztési irányelveknek megfelelő alapterv, továbbá a Sződ-Rákos patak rendezésére vonatkozó részletes kiviteli terv. A fenti tervekben figyelemmel voltak arra, hogy az egyes vízrendszerekben a rendezést, legfőképpen a mezőgazdasági, de főleg Nógrád megyében, pl. az Ipoly völgyében, az állattenyésztési érdekek követelik meg. A Területi Vízgazdálkodási Keretterv az első olyan előirányzat, amely a kisebb vízrendszerek vízrendezési és vízgazdálkodási, valamint ehhez kapcsolódóan javasolt területrendezési, talajvédelmi és erdőgazdálkodási kérdéseket egységes alapelgondolások és feldolgozás szerint összefoglalja. A most tárgyalt Területi Vízgazdálkodási Keretterv előirányzatai a teljes értékű vízrendezés és vízgazdálkodás érdekében nemcsak a vízgyűjtők természetes vízjárási viszonyaiba való beavatkozást tartalmazzák, hanem alapvető változást is javasolunk teremteni az erdő- és mezőgazdaság területén is. A Keretterv nyomatékosan rámutat arra, hogy a vízvidékek jórészének laza talaj féleségeire tekintettel a vízrendezés eredményessége csak akkor biztosítható, ha a vízrendezést és vízhasznosítást összekapcsoljuk a talajvédelemmel, a már elvégzett munkák esetén pedig a folyamatos fenntartásról is gondoskodás történik. A tervezetben körvonalazott vízrendezési előirányzat azt a korszerű megoldást is meg kívánja valósítani, amely szerint a felszíni vizeknek lehetőleg csak a valóban fölös, a mezőgazdaságra káros részét vezeti le a vízgyűjtőről, míg a termelés számára szükséges és a talajféleségek által felvehető vízmennyiséget a csapadék-szűkös hónapok, a tenyészidőszak számára visszatartja a vízgyűjtőkön, elraktározva azt a talajba. A terv első ízben dolgozza fel az ország hegy- és dombvidéki területét az eróziós viszonyok feltárása és az erózió elleni védekezés szempontjából. A Magyar Tudományos Akadémia Agrokémiai Kutató Intézete szerint hazánkban búza-egyenér- téfcre számítva, a talajpusztulásból származó évi terméskiesés 10 millió mázsával egyenlő. Hazai szerzők véleménye szerint a hegy- és dombvidéken folyó talajpusztulás átlagos évi mennyisége 100—120 millió tonna. Figyelembe véve, hogy a mezőgazdaságilag művelt hegy- és domvidéki terület — a rétterületeket leszámítva — kereken 2 850 000 hektár, az évi talajpusztulás 35—42 to/ha-ra adódik. A lepusztult termőtalajban lévő ásványi és szerves anyag (humusz) talajalkotó része értékét figyelembe véve, a talaj évi károsodása mintegy 550 millió Ft-ra tehető. A kidolgozásra került tervben, a talajlepusztulás felső határát 15 to/ha/év értékben szabták meg a tervezők, és a védelmi berendezéseket úgy tervezték meg, hogy ez az érték realizálható legyen. Ha a terv megvalósul, a talajpusztulás ösz- szes évi mennyisége 43 millió tonnára, tehát majdnem egyharmadéra csökken. A még fennmaradó talajpusztulás ásványi és szervesanyag értéke kereken 200 millió Ft-ra tehető. A terv megvalósításával évi átlagban csupán a talajerő gazdálkodás területén mintegy 350 millió Ft megtakarítás érhető el. A terv végrehajtásának eredményeképpen a kisvízfolyások medreinek feltöltődési üteme lelassul, és a medertiszitogatásd, jókarbahelyezési, szabályozási munkák élettartama mintegy háromszorosára nő. A hegy- és dombvidék talajvédelmi berendezésével kialakul azoknak a főképpen állattenyésztő, szőlő- és gyümölestermesztő profilja. Ez természetesen komoly járulékos beruházásokat is jelent, de a jelen tervben és a korábbi talajvédelmi tervekben elvégzett vizsgálatok alapján ezek a beruházások minden esetben gazdaságosnak mutatkoztak. A TVK objektív tényezők alapján rangsorolta sürgősség és a fontosság szerint a talajvédelemre berendezendő területeket. Ezzel módot nyújt arra, hogy felsőbb szinten a vízgyűjtők talajvédelmi berendezésének sorrendjét meg lehessen határozni. A tervezés eredményeképpen feldolgozásra került az ország hegy- és dombvidéki területeinek lejtőkategóriánkénti megoszlása, amely módot nyújt arra, hogy a hegy- és dombvidéken szükséges, a természeti viszonyokhoz mért növénytermesztési arányokat és a sajátos üzemi gépesítést biztosítani lehessen,. A terv megvalósítása módot nyújt a helyes hegyes dombvidéki gazdálkodásra, és a további termés- kiesés nagyrészt megszűntethető, sőt a mai gazdálkodási szinthez képest 30—50 százalék termés- növekedés érhető el. 27 6 TVK 209
