Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése
maradt. A hidak átépítését a patakmeder jókarba- helyezése alkalmával végre kell majd hajtani. A SULÄK ÄROK (150) és vízrendszere a Budai hegyvidék délkeleti nyúlványait alkotó tétényi és diósdi fennsík felől a dunai lapály felé igyekvő vizeket gyűjti össze. A fővízgyűjtő az időszakos jellegű Sulák vízfolyás medre, melyhez szinte levélerezethez hasonlóan futnak le a mellékágak. A múltban a Sulák vízrendszer gyűjtőterülete túlnyomórészt erdővel és ligetes legelőkkel volt borítva, melyeket helyenkint vizenyős rétek tarkítottak, a síkvidéki részen fakadóvizes ártérrel, a dombokon pedig szántókkal. A régebbi kisigényű külterjes gazdálkodásnak megfelelően elegendő volt az, hogy alig gondozott vízmedrek és kisebb források szűkös vízhozamát a csapadékvizekkel együtt a dombvidék előterében fekvő dunai nyílt ártérre vezesse le. A vízgyűjtőt keresztező vasútvonalaiknak és a székesfehérvári műútnak a dombvidék előterében való megépítésével a rendszer vízereit derékben vágták el és a folyamatosság biztosítására a legtöbb helyen még ma is fennálló, túlnyomórészt igen korlátozott vízátvezetőképes- ségű műtárgyat építtettek. Ennek következtében az út és a vasutak a vízrendszer dombvidéki oldalán újabb vizenyős területeket hoztak létre. Ez az ősállapot gyökeresen megváltozott, amikor is ezen a vidéken a földbirtokrendezés nyomán egyik lakóetlep a másik után alakult. Ezt 1928- ban az érdi nagyszabású házhely parcellázások követték és itt kertváros jellegű település alakult ki. A terület felosztásánál túlnyomórészt csak a parcellázási szempontokra voltak tekintettel és a vízlevezetési követelményeket pedig teljesen elhanyagolták. Súlyosbította a helyzetet, hogy a kisebb helyi vízlevezető árkokat területnyerés céljaira használták fel, azonkívül a természetes vízlefolyási irányokat a mesterséges utcabeosztásra kényszerítve megváltoztatták, de egyéb más módon is akadályozták és átirányították a vízlefolyást, ami számos és jogos panaszra adott alkalmat. A település növekedésével a panaszok orvoslása időszerűvé vált, ezért a területfelosztást végző fölbirtok tulajdonost 1930 körül a hatóság a vízügyi bajok megszüntetésére és az ehhez szükséges tervek elkészítésére kötelezte. Ennek ellenére a legkirívóbb eseteket kivéve — érdemleges vízrendezésre azután sem került sor. Az első átfogó jellegű tervezést 1941-ben a volt székesfehérvári Kultúrmérnöki Hivatal indította be. így 1942-ben az egyik mellékágnak, a Tepecs pataknak a tárnoki úttól a betorkollásig és magának a Sutáknak az alsó 2565 fm szakaszára kiterjedő rendezési terve készült el ,majd 1943-ba a Bara vjzgyűjtő karbahelyezésének tervkészítése indult meg. A Diósd—nagytétényi vizek rendezési terve már nem került befejezésre. A felsorolt fontos tervek a háborús események alatt nagyrészt elvesztek. noha az azokban foglalt rendezések mértékadó vízhozamai a ma használatos 10%-os valószínűséggel előforduló vízmennyiséggel közel azonosak voltak, és így a mai igényeket is kielégítenék. A tervekben foglalt vízrendezési munkákból semmi sem valósult meg. A vízgyűjtő síkvidéki részén, a volt dunai nyílt ártéren végzett ármentesítési és belvízrendezési munkákat részletesen a vonatkozó szákfejezetek tárgyalják. Itt a teljesség kedvéért annyit kívánunk csupán felemlítem, hogy 1941—45 között megépült a dunai árvédelmi töltés, míg az Érd határában megkezdett szivattyútelep és csőzsilip építései 1946-ig húzódtak el. Amíg a Sulák torkolata feletti szakaszon a belvíz levezetése érdekében ismételten voltak tisztogatások, addig a vízgyűjtő femnsíki részén a mederrendezések teljesen elmaradtak ,főleg azért, mert a torkolati szivattyútelep teljesítőképessége nem elegendő a teljes vízrendezés esetén előálló vízmennyiségek átemelésére, annak teljesítménye ugyanis a teljes vízgyűjtőre vonatkoztatva csupán 27,2 1/s/km 2 fajlagos lefolyó meny- nyiségnek felel meg. Tekintettel arra, hogy a TVK vízgyűjtőterületén az utolsó 40 évben — főleg települési és közlekedési viszonylatban —, gyökeres változások jöttek létre, amelyek a régi vízügyi helyzetet teljesen, méghozzá a kedvezőtlenebb irányban megváltoztatták, a rendezésre szoruló kérdések egész sorát vetették fel. Ezek megoldását a második világháború még csak tovább késleltette. A főváros közvetlen környezetében tapasztalható ezen elmaradott állapotnak felszámolására vonatkozó tervek elkészítésére 1959-ben a MËLYÉPTERV kapóit megbízást. A tervezés feladata volt, hogy tartalmazza az egész vízrendszernek a mai követelmények szerinti teljes rendezését és ezzel összefüggésben az esetleg szükséges új szivattyútelep főbb méreteit, ezenkívül a jelenlegi helyzetre vonatkozóan meg kellett állapítania az egyes területrészeknek a meglévő érdi belvízi szivattyútelep mai teljesítőképességéhez kapcsolható vízrendezés méltókét, az eszerint kialakítható medrek méreteit, továbbá a helyi késleltetési lehetőségek módjait. A Sulák vízrendszere rendezésére 1959-ben készített alapterv nyomatékosan rámutat arra, hogy a vízrendszerben a síkvidéki részen végzett ármentesítés és részbeni belvízrendezés ellenére sem volt eddig átfogó vízrendezés, sőt a dombvidéki övezetben erőszakolt munkák a vízügyi helyzet nagymértékű elfajulásához vezettek. A torkolati mederszakaszt kivéve, a vízgyűjtőn, található vízlevezető árokhálózat — főleg a belsőségi szakaszon —, teljesen elfajult állapotban van. Az elsőrendű műutak és vasútvonalak szűk műtárgyainál talán még károsabbak az elégtelen nyílású utcai- és telekbej áró-áter eszek, amelyek összehangolatlan méreteikkel teljesen lehetetlenné teszik a vízlefolyást. A tervezet megállapítja, hogy a jelenlegi körülmények között, vagyis a vízgyűjtő mai rendezetlen vízügyi állapotában a torkolati csőzsilip csupán az 50%-os valószínűségű — 2 éves —, a szivattyútelep pedig a 100%-os, vagyis éves (gyakorisággal előforduló vizeket képes csak emészteni, ill. átemelni. A jelenlegi állapoton tehát a főművek fejlesztése nélkül nem lehet változtatni. A vízrendezés és a belvízhálózat fejlesztése esetére a terv három vál- tozati megoldást dolgozott ki, amelyeknek lényege nem a teljesen kiöntésmentes vízlevezetés, hanem 178
