Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése
méretek miatt a vízlevezetőképesség erősen alatta maradt a szükségesnek. A CSITÁRI PATAK (8) és mellékágai, valamint a helyenként még nyomokban, fellelhető vízlevezető- és lecsapolóárkai erősen elhanyagolt és elfajult állapotban vannak. A karbahelyezésük szükséges, azonban a rendezésnek ki kell terjednie a vízgyűjtő egész vízrendszerére főleg azért, mert a peremdombok között igen sok és jelentékeny be- rágódású vízmosás található, amelyek állandóan hordalékot szállítanak a befogadó völgyekben futó vízerek felé. A vízrendszert keresztező Patvarc- őrhalom ösz- szekötő műúton három átépítésre váró hídprovizó- rium található. A FEKETEVlZ PATAKON (21) a rendszer vízgyűjtőterületén korábban számos kisebb vízrendezést hajtottak végre. Szügy község határában 315 kh érdekeltségi terület mentesítésére 1884. évben patafctisztogatást végeztek, illetve lecsapolást hajtottak végre. Majd 1886-ban Patvarcon 9 kh-nyi, 1888-ban, pedig Szügyön 11 kh területen létesítettek alagesövezést. A fővízfolyás torkolatától kb. Cserháthalápig 1899. és 1913. év között hajtottak végre ismételten tisztogatásokat. A mellékágak közül a Szandaváraljai patakon 1892-ben, a Deber- caényi patakon pedig 1897-ben 50 cm fenékszélességű kisebbméretű medret alakítottak ki. A teljesen rendszertelenül és igen kismértékű fcldmozgósítással végrehajtott rendezések maradandó eredménnyel nem jártak és így a vízrendszer vízfolyásai az 1960. év elején megindított kar- bahelyezésig teljesen elfajult és feliszapolódott állapotban voltak. A vízrendszer és gyűjtőterületének egységes rendezési alapterve 1959-ben készült el. Az év végéig megtörtént a vízfolyás torkolati 8.5 km-es szakaszának karbahelyezése, melynek során az Ipoly ártéri területén a rendkívül kanyargós régi medervonalozás helyett attól mintegy 200 méteres távolságban új nyomvonalon nyert kialakítást a patak új medre. A Féketevíz ismételten keresztezi az Aszód— balasisagyarmati vasútvonalat, ahol az áthidaló szerkezetek nyílásmérete többnyire megfelelő, legfeljebb a moh órai, — vagyis a vízfolyás 18 + 578 km szelvényben lévő — híddal kapcsolatban kell megemlítem azt, hogy annak szerkezeti alsó éle a számított és az 1%-os valószínűséggel előforduló nagyvíz szintje alatt 75 cm-el van mélyebben. Ezen híd vízemésztése az úgynevezett vízfolyásszelvényben lévő 90 cm-es vasúti csőáteresszel együtt van figyelembe véve. A közúti hidakkal kapcsolatban kedvezőtlenebb a helyzet, noha a szügyi és cserháthalápi Fefcetevíz feletti műúti hidak most kerültek átépítésre és így méretük már megfelelő, de átépítésre szorul egyrészt elégtelen nyílásmérete, másrészt helytelen tengely-elhelyezése miatt is a vízfolvás 13 + 220 szelvényében, az Aszód- balassagyarmati közúton lévő híd, amelynél a hídhoz csatlakozó és a Fekete-víz völgyét keresztező útszakasz pályaszintjének megtartása érdekében a híd fölött 1,1 m magas fenéklépcsőt irányoztunk elő, amelynek megépítése viszont a magas hídala- pozás miatt mindezideig nem volt végrehajtható. Á moharai bekötő úton a patak 17+205 szelvényben lévő 8,5 méter nyílásszélességű közúti híd pályaszerkezetének alsó éle a számított 2%-os valószínűséggel előforduló nagyvíz szintje alatt 65 cm- rel mélyebben van, így itt a szerkezeti vastagság lecsökkentendő, illetve az út pályaszintjének megfelelő felemelése szükséges. A mellékágakat keresztező műutak hidjai megfelelő méretűek. Ipolynak az országhatár és a Lókos patak betorkollása közötti balparti vízrendszeréhez tartozó III. kategóriájú mellékágai Időszakos jellegüknél fogva a múltban tisztogatási vagy jókarbahelyezési igények nem merültek fel. LŐKOS PATAK (26). A Lókos patak az Ipoly legnagyobb magyarországi mellékvize. A Lókos patak igen változatos szélességű fő- völgyben folyik, amelynek kiterjedt rétjeit a patak nagyvizei gyakran elárasztották. A torkolati szakasz mentén az egyben Ipoly ártérre eső és az Ipoly vízáradásának kitett terület 306 ha. Ezen felül a vízrendszerben időszakosan' víz alá kerülő területek nagysága 1184 ha. A vízvidék középső területének talaja laza szerkezetű és így innen, az egyébként is intenzív mezőgazdasági művelés miatt, jelentékeny hordalékmennyiség jut le a Lókos völgyébe, ahol ezért káros mederelfajulások keletkeznek. A régebbi feljegyzésekből kivehetőleg a vízrendszer területén 1883-ban Nőtincs község határában 200 'kh érdekeltségi terület érdekében patakszabályozást és lecsapolást hajtottak végre, ugyanezen évben Szentlőrinc-puszta 10 kh érdekeltségi területen lecsapolást végezték, melyet később 1889- ben 20 kh területűre bővítettek ki. Dejtár község határában pedig 1888. évben végeztek pataktisztogatási munkát 316 kh terület mentesítése érdekében és Romhány határában ugyancsak patakmeder üsztogatással 60 kh területet mentesítettek a vízkároktól. A Lókos patak főágán, valamint az egyes csatlakozó mellékágak torkolati szakaszán már 1902. és 1907. körül hajtottak végre kisebb-na- gyobb mérvű medertisztogatásokat, amelyek mértéke azonban csak az akkori külterjes mezőgazda- sági igényekhez igazodott. Kialakított szűk medencefenekek mellett mindenütt meredek, 1:1 oldalhajlású rézsűket képeztek ki, ami rövidesen azok beomlásaihoz, majd a levonuló hordalékkal együtt újbóli mederelfajulásokhoz vezettek. A parti depó- niák megszakítás nélküliek voltak és így az ártéren összegyülekező vizek a befogadó mederbe lefolyni nem tudtak és a völgyfenéki területeket állandó elvizenyősödött állapotban tartották. Később, még az 1940—42. évek között, avatkoztak be a Lókos patak és egyes mellékágai természetes, vagy elfajult vízjárási viszonyaiba, azonban ezek a tevékenységek — helyi jelentőségüknél fogva — nem hozták meg a megfelelő eredményt. Az ártéri helyzet alakulása, továbbá a vízgyűjtőn bekövetkezett lényeges változások miatt a helyi érdekeltek mindinkább kezdték követelni a széleskörű és tartós eredményt biztosító vízrendezést, 170
