Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)

IV. fejezet. Síkvidéki területek vízrendezése

Igazgatóságot, míg 18,2 km III. kategóriába sorolt csatorna mentén az említett községi tanácsok VB- ait, 2 km hosszú csatorna mentén pedig az Alagi Állami gazdaságot terheli. A viszonylag nagy esésű belvízrendszer főcsator­nájának az állandóan 96,80—97,10 m A. f. szinten tartott befogadója a Soroksári Dunaág, a maximá­lis értékkel érkező belvizet is mindenkor be tudja fogadni. Ezért a belvízvédekezés elsősorban a rend­szer tervszerű folyamatos karbantartása és a he­lyenként még szükséges fejlesztésének végrehaj­tása esetében válik a leghatásosabbá. A belvízvédekezést a Közlekedési Igazgatóság a Főváros területén a Fővárosi Csatornázási Művek, míg a Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság I. sz. (budapesti) szakaszmérnöksége útján látja el a há­rom csatomaőrjárásra osztott — területén. Az említett területen a VlZIG monori építésve­zetőségét, a vasadi és a vecsési őrházakat 18 km hosszú üzemi távbeszélőhálózat köti össze. A mo­nori építésvezetőség az állami hálózat útján áll kapcsolatban az I. szakaszmérnökség budapesti irodáival és a Rákóczi úti védelmi központtal. 1.23 A TALAJVÍZSZINT SZABÁLYOZÁS MÚLTJA ÉS JELENE 10 a Budapest alatti Duna jobbparti belvízrendszer A dunafüredi öblözetben az 1943-ban megépült csatornahálózat van a talajvízre szabályozó hatás­sal. Ez hosszabban tartó magas Duna vízállás ese­tén különösen kedvező, mert ilyenkor a talajvíz a vízáteresztő altalaj következtében, a kívánatosnál magasabbra emelkedik és az árvédelmi töltés köze­lében fel is fakad. Az érdi öblözetben az előbb elmondottakkal ha­sonló a helyzet. 14. Soroksári Dunaág menti belvízrendszer A Dunaág jobbpartján, épült nyílt csatornaháló­zat csak négy szivattyútelep időnkénti üzemelteté­se mellett képes feladatát teljesíteni. A szigetszent- mártoni, ráckevei, szigetbecsei öblözetek talajvíz­színét ugyanis csak a csatornahálózat által leszívott és ott felgyülemlett vizeknek a Soroksári Dunaágba történő beemelésével lehet szabályozni. A dömsödi és makádi öblözetekben azon időszakban, amikor a Duna vízállása ezt lehetővé teszi, gravitációs úton is levezethetők a szivárgóvizek. Egyébként ezekben az öblözetekben szivattyúzásra van szük­ség. A szivárgó rendszer talajvízszínének ingadozása a Szigetbecsén elhelyezett 1760 és 732 számú ész­lelő kutak, valamint a Ráckevén található 1766. számú észlelő kútnál tapasztaltak szerint 0,7—3,2 m között váltakozott az 1937—1960 esztendőkben. 15. Gyáli belvízrendszer Ebben a rendszerben belvízcsatorna hálózatnak nagy szerepe van, a talajvizszint kialakulásában. A hálózat kiépítésénél annak leszívó hatásával nem számoltak kellőképpen, így ez a hatás helyenként az amúgy is vízágényes homokos területen gyakran jelentkező aszálykárt tovább fokozza. 1.3 A fejlesztés szükségessége 1.31 A belvIzgazdAlkodAs fejlesztésének SZÜKSÉGESSÉGE 1.311 A belvizes területek rendezési fejlesztésének szükségessége Az Országos Vízügyi Főigazgatóság döntése ér­telmében a 10/a belvízrendszert a jövőben kisvíz­folyás vízgyűjtőterületként kell kezelni. Így ezen terület fejlesztési terve a „Hegy és dombvidéki te­rülete vízrendezése” című V. fejezetben, található. 14. Soroksári Dunaág menti belvízrendszer A belvízrendszer fejlesztésére elsősorban, a bal­parton van szükség. A Dunaággal párhuzamosan és több mint 10 km hosszú szakaszon annak köze­lébe húzódó I. sz. főcsatornában az iszapkiemelést követően az altalaj anyaga feltör. A csatorna meg­felelő fenntartása a szivárgó víz hatása miatt nem lehetséges. A talaj feltörését megfelelő burkolat­tal, vagy egyéb módon meg kell akadályozni anél­kül, hogy a főcsatorna eredeti feladatának betölté­séhez szükséges képességét elvesztené. Több helyen fel kell újítani és burkolni kell a csatornahálózatot. Megfelelő torkolati művekről, a szivattyútelepek korszerűsítéséről kell gondos­kodni. Egyes műtárgyak felújítása ill. cseréje, ugyancsak elengedhetetlen követelmény. 15. Gyáli belvízrendszer Szükséges a belvízrendszer részben tanácsi keze­lésben álló — elhanyagolt — mellékcsatornáinak megfelelő bővítése, illetve felújítása. A főcsatornák a 0,36 1/sec/km2 fajlagos szállítóképességgel való átépítése 1960 végéig már majdnem maradéktala­nul megtörtént. A belvízrendszer kezeléséhez szükséges üzemi távbeszélőhálózat továbbfejlesztését csak a fonto­sabb munkák végrehajtása után javasoljuk. A csatomameder ill. rézsű állékonyságának biz­tosítása érdekében ebben a rendszerben nagy ösz- szegű beruházásokat kell eszközölni. A mezőgazdaság fejlesztése elsősorban a tanácsi kezelésben álló III. kategóriájú csatornák felújí­tását igényli. 1.312 A belvízhasznosítás fejlesztésének szükségessége 14. Soroksári Dunaág menti szivárgórendszer Belvízhasznosítás lehetősége kínálkozik a Duna­ággal párhuzamosan és az ahhoz közel fekvő főcsa­tornák mentén,, mert itt a változó belvízhazamat a szivárgásból eredő víz pótolja. A hasznosításra a jelenleginél nagyobb mértékben kerülhet sor a belvízrendezés fejlesztésének megtörténtével, ami­157

Next

/
Thumbnails
Contents