Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
ág elzárása Budapest árvízbiztonságát lényegesen javította ugyan, azonban a nagy mederszelvényhez viszonyítva az aránylag csekély átfolyó vízmennyiség a Soroksári Dunaágban a meder még gyorsabb eliszapolódását okozta. Ez a körülmény egészség- ügyi szempontból hátrányos volt, s az ág mentén fekvő községeket egyúttal a hajózás áldásaitól is megfosztotta. Sürgős szükség volt a Dunaág rendezésére. Az 1910—1928 közötti években a gubacsi töltés és zsilip helyett a felső kiágazás környékén megépült a Kvassay vízbeeresztő-és hajózsilip; majd a zsilip, meg a tassi vízierőmű. A művek megépítésével a Dunaágban a vízszint magasságát először 97,25 m A. f., később 97,00 m A. f. érték körül állandósították. A medret a felső 17 km hosszú szakaszon max. 120 m3/sec vezetésére kikotorták. A felső szakaszon a víztükör szélessége 75—80 m lett, a vímélység a hajózás érdekében legalább 2,5 m. Az alsó szakaszon a víztükör 200 m-nél is nagyobb, a vízmélység nagyabb 2.5 m-nél. 1956 évi jeges árvíz a tassi vízkieresztő zsilipet és a vízerőművet tönkretette. A 97,00 m A. f. körüli állandó vízszintet azóta a Kvassay beeresztőzsilip, és az épségben maradt tassi hajózsilip segítségével állítják elő. A halászat, öntözés, és a vízkivételek igényeinek kielégítésére a Soroksári Du- naágat, az időjárástól függően, jelenleg 10—30 m3/s vízmennyiséggel táplálják. Ezzel természetesen iszap-hordalék is bejut a Dunaágba, ezért a hajózási mélység (3,0) és szélesség (120 m) biztosítása végett a felső cca. 14—17 km szakaszon rendszeres évi kotrási munkálatokat végeznek. Ezen kívül kisebb partbiztosítások, rakpartok építésére kerül sor. AZ IPOLY FOLYÓ SZABÁLYOZÁSÁNAK MÚLTJA ÉS JELENE Az Ipoly szabályozása még a múlt évszázadban kezdődött. Akkor a munka intézésére kormány- biztost neveztek ki, s az 1850. év körül Beszédes József tervei szerint nehány átmetszést is készítettek. Ez a terv az akkori felfogásnak megfelelően a folyamszabályozást az ármentesítás érdekében szándékozott végezni, s úgy gondolták, ha átmetszéseket készítenek, a folyó megrövidül, esése nagyobb lesz, vízszállítóképessége is növekedik, a meder bevágódik, ezért az árvízszintek alacsonyabbak lesznek) e ezáltal a környező terület árvízkárai megszűnnek, vagy legalább is lényegesen kisebbek lesznek. Az 1885—1902. évek között a komáromi és a besztercebányai kultúrmérnöki hivatalok készítettek terveket az Ipoly szabályozására. E tervek is túlnyomórészben mederátvágások útján kívánták az árvízszint magasságát csökkenteni, de a meder állandósítása végett itt-ott már partbiztosítást is terveztek és a lemetszett régi medreket zárógátakkal szándékoztak elzárni. Az átmetszésekből kikerülő földanyagot a meder két partján védgátakhoz hasonló deponiákba szándékoztak helyezni, s remélték, hogy ezáltal az árvízmentesítést is részben megoldják. Mikor látták, hogy ez nem lehetséges, r.yárigátakat is terveztek. Már az 1885. évi műleírás megállapította, hogy a mederelfajulások nagy részét az okozta ,hogy a folyó szabályozása, vagyis állandósítása nélkül különféle vízhasznosítások létesítéséhez fogtak. Ezek a gazdasági haszon elérésére épített, de a vízlefolyási szempontból káros művök leginkább malomgátak voltak, melyeket később el kellett bontani. Az 1903. évben az Ipoly csatornázására is készült terv, ezzel kapcsolatban 89 átvágást és több vízlépcsőt is terveztek. Az 1919. évben, az első világháború után az Ipoly 183 km hosszú alsó szakasza határfolyóvá vált Magyarország és Csehszlovákia között, ezért az 1902. óta készített szabályozási tervek megvalósítására nem került sor, s az 1903. évben készített csatornázási terv megvalósítását meg sem kezdték. Közvetlenül a második világháború előtt, mikor az Ipoly mindkét partja Magyarországhoz tartozott, az érsekújvári és a losonci kultúrmérnöki hivatalok újból felmérték az Ipoly folyót, hozzáláttak a folyó vízrajzi tanulmányozásához, s ezek alapján az 1942. évben tervet is készítettek. Ezek a tervek főképpen abban különböznek a régibb tervektől, hogy ekkor már az Ipoly szélsőséges vízhozamait is figyelembe vették. Az árvizet Balassagyarmat felett 170 m 3/sec, Ipolyságnál 470 m3/sec értékkel számították. E tervekből néhány kis átmetszés és partbiztosítás az 1943. évben megvalósult ugyan, de a nagyabb átmetszések a második világháború miatt félbe maradtak, s minthogy a .második világháború után az Ipoly újra határfolyóvá vált, ezek a félbemaradt létesítmények 1945. év óta pusztulásnak indultak. A második világháború óta különösen Csehszlovákia foglalkozott sokat az Ipoly kártételeivel. „Vodohospodzska Studia Ipla” címen tanulmányt készíttetett s ebben az Ipoly szabályozására 11 tervváltozatot dolgozott ki. Tervbe vette azt is, hogy az Ipoly felső szakaszán Mulánál (azelőtt Rárós-Mulyód) víztározó medencét létesít. Ez a tározó az Ipoly magyar partján Like ésNógrádszakál községek közé esik. E tervváltozatok közül a 11. számú látszik viszonylag legmegfelelőbbnek. A csehszlovák szakértők is ezen a véleményen vannak. Ez a tervváltozat figyelembe veszi a mulyódi tározó vízhozamszabályozó hatását is. Ez szerint a tározó létesítése után az Ipoly tíz évenként várható árvízhozamai a következők lesznek: A mulyádi tározó alatt Kürtös patak torkolata 170 fmk 160 m3/sec felett 123,5 fkm 240 m3/sec Balassagyarmatnál 122 fkm 250 m3/sec Ipolyságnál (Sahy) Korpona p. tork. alatt 69,5 fkm 465 m3/sec Selrnec (Stiavnica) patak torkolata alatt 60 fkm 610 m3/sec A torkolatnál 610 m3/sec Ez a 11. sz. tervváltozat az Ipoly jelenlegi medrét partbiztosítás nélkül átmetszésekkel kívánja állan123
