Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)

III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása

nái 120—150 m szélességben vezérárok-kotrásokat végeztek.

Minthogy a Duna túlságos összeszorítása esetén vizszíntemelkedéstől tartottak, a szabályozási szélességet túl nagyra, 470 méternyire szabták meg. Azonkívül a vízsebességet és az esést növelni igyekezvén, nemhogy kanyarulatok kialakítására törekedtek volna, hanem a Dunát az 1622—1619 és az 1605—1595 fkm között majdnem egyenes vonalba terelték. Ezáltal a Duna sodrának még mindig nem volt kellő irányítása és középzátonyok később is keletkeztek, s az 1891. évi árvízkor észlelték, hogy a jég a középzátonyokon fenn is akad.

Az 1892—1895. években a Közép-Duna szabályozása számára új átfogó tervet készítettek, melyben a régebbi munkákból származó tapasztalatokat felhasználták, különösen a művek kialakítási formáit tökéletesítették. Ezeknek a munkáknak végrehajtási lehetőségét az 1895. évi XLVIII. t. c. biztosította. E törvénycikk alapján elrendelt építkezéseket az első világháborúig Ordasig befejezték. Még távolabbi szakaszokon is kezdtek építkezéseket, melyek azonban befejezetlenül maradtak. Az 1895. XLVIII. t. c. alapján a tárgyalt szakaszon, a budafoki Dunaágban megerősítették és kiegészítették a régebben épült müveket, úgy hogy a századfordulón, az 1900. évben az egész budafoki Dunáig már szinte teljesen kétoldali párhuzamművek között folyt. Megszüntették a párhuzamművek hibásnak bizonyult félkörös bekötését, s e műveket keresztgátakkal kötötték a partokhoz.

Az adonyi Dunaág elszakadt zárógátját újból megépítették, s ezzel e Duna-szakaszon minden mellékágat megszüntettek. A műveket túlnyomó részben terméskőből készítették. A párhuzamművek, azaz a vezetőművek 2,0 m koronaszélességgel, a meder felől 1:5, a part felől 1:1 rézsüvei épültek. Karonamagasíságuk +2,0 m volt a 0 víz felett. A keresztgátak ettől a szelvénytől csak annyiban különböztek, hogy mindkét rézsűjüket 1 lábas haj- lással készítették. A mellékág-elzárásokat +2,0 m koronamagassággal és 2,0 koronaszélességgel, mindkét oldalon 1:5 rézsüvei építették. Az átbukó víz hatása ellen 8—10 m hosszú Щ—1 ni vastag utófenék készült. Partbiztosításokat úgy létesítettek, hogy előbb lábazati kőhányást építettek 2,0 m széles, és a 0 víz fölé +2,0 m magasságig érő koronáig. Erre támaszkodóan a partot 1:1, vagy 1:2 rézsüvei lenyesték és a terep színéig terméskővel burkolták. Ezt a parton 2,0 m széles szegéllyel fejezték be. A kotrásokat általában vezérárok-sze- rűen 100—120 m szélességben készítették. Mélységük eleinte a 0 víz alatt 2,0 m, később 3,0 m volt.

A művek az ismertetett méretekkel általában állékonynak bizonyultak, bár a zajló jég azokat a hosszú idő alatt megrongálta. A mellékágak zárgátjain átbukó jég káros hatásának csökkentésére az 1930—1940. évek között a zárgátak koronáit betonhabarcsba rakott terméskővel burkolták. A századforduló idején végrehajtott szabályozás során már látták, hogy a 470 m szabályozási szélesség sok, ezért az új párhuzamművek építésekor 450, sőt 430 méterre csökkentették; azonban változatlanul hagyták a Dunának az 1880. évi szabályozási tervben megállapított vonalozását, s ezért az egyenes szakaszokon nem fejlődnek kanyarulatok, és ma is képződnek középzátonyok. Mindamellett a szabályozással a középvízi medret megkötötték, a kisvíz és a középvíz szintje V2—1 m közötti értékkel az egész budafoki Dunaágban süllyedt, s a meder is beágyazódott anjnyira, hogy elérte a Vásárhelyi-féle kisvíz alatti 3,16 m mélységet, ami megfelel a D. B. részéről megkívánt, D. B. víz- színt alatti 3,5 m mélységnék.

Az árvízszínt magassága azonban nem csökkent és az 1940. meg 1941. évi jeges árvizek megmutatták, hogy a jeges árvíz elérheti, sőt meg is haladhatja ezen a szakaszon az 1876. évi jeges árvíz magasságát. Ezért az 1941. évben új szabályozási terv készült, mely már a Girardon-féle elvek alapján kanyarulatok kialakítására törekedett. Ennek alapján az 1942—1949. évek között 5 sarkantyú és vezetőmű épült, melyek a kisvízi medret is kialakították és állandósították az 1614—1610 fkm között Ercsinél és Szigetújfalunál.

Azután a kulcsi kanyarulat rendezésére és állandósítására került sor, melyet már az 1952. évben készítettek, ma is érvényben levő szabályozási terv alapján kezdték meg az 1957. évben, az 1594—1592. fkm között. Itt a Duna kanyarulata annyira túlfejlődött, hogy még a 40 m magas löszpartot is alámosta, és az 1940. évben itt jelentékeny partomlás keletkezett, mely még a délfelé eső további jól alakult meder elfajulását is előidézhetné. Itt eddig megépült a balparton két sarkantyú, a jobbparton vezetőmű építése folyik, s a káros középzátonyból nagy kavicstömeget már kikotortak. A munka még folyik.

Jelenleg a budafoki Dunaágban a középvízi meder állandósult. Nyolc többé-kevésbé kifejlődött kanyarulat van, melyekben a kisvíz medre is állandósult. E kanyarulatok a következők:

1. 1633—1625 fkm között

2. 1625—1622

3. 1619—1616,5 „

4. 1616,5—1615,5

5. 1614,5—1612,5

6. 1612.5—1609 ” ”

7. 1595—1591

8. 1591—1583

Nagytéténynél Battánál Tököl, Ercsi és Szigetcsép határában Szigetcsép határában Ercsinél Szigetúj falunál Kulcs-pusztánál Tassnál

Az 1622—1619 fkm között és az 1609—1595 fkm között nincs a medernek megfelelő vezetése, kanyarulat és kialakult kisvízi meder nincs, itt középzátonyok keletkezhetnek.

A SOROKSÁRI DUNAÂG (A FŐÁG 1642—1586 fkm-e KÖZÖTT, 0—58 fkm.

Az 58 km hosszú Soroksári Dunaágat, mely folyamszabályozási munkáink megindulásakor, a XIX. század elején már erősen feltöltődő mellékág volt, az 1871—73 évben a gubacsi gáttal elzárták, hogy ezáltal a főág jobb fejlődését segítsék, s azt nagyobb víztömeg szállítására tegyék képessé.

A zárógátba 80—120 m3/sec vízmennyiség átbo- csátásra alkalmas zsilipet építettek, hogy a dunaágat élővízzel lehessen táplálni. A Soroksári Duna122