Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
III. FEJEZET Árvízmentesítés, árvízvédelem folyók és tavak szabályozása 1. BEVEZETÉS A feldolgozás során három időszakot különböztetünk meg. Az első időszak határa 1960. december 31-e, mely a szövegben megegyezik a jelennel és egyben elhatárolja a múltat. A második időszak 1960-tól 1980-ig terjed és ez szorosan kapcsolódik a népgazdaság 20 éves távlati fejlesztési tervéhez. A harmadik az 1980 év után következő és le nem határolt időszak. Ebben a részben kerülnek feldolgozásra a 20 éves tervidőszak utáni fejlesztési lehetőségek. 1.1 A témakör ismertetése Az árvízmentesítés célja a TVK területén 31 712 ha mezőgazdaságilag művelt, sűrűn lakott, a folyók és vízfolyások árvízszintje alatt fekvő területet megvédeni az időszakonként ismétlődő árvizek pusztításától. A fogalomkörbe tartozik tehát az állami kezelésbe vett védelmi vonalak, a városi védelmi vonalak, egyes vízfolyások hullámterein és bevédetlen árterein épült tanácsi, vagy társulati gondozásban lévő töltések, körgátak, nyárigátak szükséges biztonságra történő megerősítése és a mai ismereteink szerint még szükséges új védmű- vek létesítése. Árvízvédelem alatt azt a szervezetet és annak tevékenységét értjük, amely az árvizek kirekesztésére létesített védművek állékonyságának folyamatos fenntartása és fejlesztése mellett árvízkor ellátja a tényleges védekezési feladatokat. Folyószabályozás célja biztosítani a folyókon, illetőleg a folyószakaszokon az árvizek, általában a vízhozamok károkozások nélküli lefolyását, biztosítani a hordalék és jég akadálytalan levonulását a medernek olyan állapotba való hozásával, illetőleg tartásával, hogy káros partszaggatások, elzáto- nyosodások és elfajulások ne következzenek be. Hajózható foyószakaszokon ezenfelül a mértékadónak elfogadott hajózási és szabályozási kisvíz- szintre vonatkoztatva, ki kell alakítani a hajóút megfelelő vonalozását, mélységi és szélességi méreteit. A folyószabályozás művelete korszerűen az alábbi csoportosításban osztályozható: a) nagyvízi szabályozás; b) mederszabályozás (közép- és kisvízi szabályozás). A nagyvízi szabályozás az árvizek szétterülésének és kártételeinek olymódon való megakadályozása, — ha a tározás és egyéb módszerek nem elegendőek — hogy az árvízi medret megfelelő vona- lozású töltések közé szorítják annak figyelembevételével, hogy az így ármentesített terület minél nagyobb és értékesebb legyen. Olyan vízfolyásokon, ahol a hajózás igénye is felmerül, a mederszabályozást úgy kell végrehajtani, hogy a víz, a hordalék és a jég akadálytalan levonulása biztosítva legyen; olyan vízfolyásokon pedig, ahol a hajózás igénye is felmerül, kisvizek idején is biztosítani kell a megfelelő vonalozású, mélységű és szélességű hajóutat. Olyan vízfolyásoknál, illetőleg azok egyes szakaszain, ahol csupán középvízi szabályozásból állt a mederszabályozás, — ilyen irányú igények esetén — kizárólag a hajózás érdekében kiegészítésül kisvízi szabályozást kell végrehajtani. A kisvízi szabályozás — a hajózás elfogadott igényeinek megfelelően — megállapított mértékadó kisvízszint, továbbá hajóút méretek és görbületi viszonyok alapulvételével történik. A mértékadó dunai kisvízszint az ún. „Dunabizottsági hajózási és szabályozási kisvízszint.” A dunai hajóút méreteit a Dunabizottság javaslata alapján a Bizottság tagjai elfogadták. A következőkben a fejezetekhez tartozó néhány fontosabb fogalmat ismertetünk. A folyó medre az a terepszint alatti mélyedés, amelyben a folyó középvize levonul. A folyó vize a mederben — görgetve és lebegtetve — hordalékot is szállít (kavics, homok, iszap), továbbá különböző megjelenési formában jeget. Időnként az olvadás és a csapadék hatására a folyóvízhozam úgy megnő, hogy a meder azt nem képes levezetni, ekkor kiönt és elborítja a folyó árvízszintjénél mélyebb területeket. Töltésezetlen folyóknál azokat a területeket, amelyek a folyók legmagasabb árvízi szintje alatt fekszenek ártérnek, vagy megkülönböztetve, nyílt ártérnek nevezzük. Az ártér kifejezés alatt tölté- sezett folyóknál csak az árvíztől védett, mentesített területeket értjük. A meder partéle és a töltés vízfelőli lábvonala közti területsáv a hullámtér. Hazánkban az árvízmentesítésnek leginkább használt módszere a medertől megfelelő távolságban megfelelő magassági és szélességi méretben, megfelelő altalajon és anyagból épült földtöltés, ritkábban a kőből, vagy betonból épült árvízvédelmi fal. 15 6 TVK 113