Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
2.456 Az ásvány-, hév- és gyógyvizek vegyi összetétele, hőmérséklete és gázossága A nátriumszulfátos keserű víz a Hunyadi János keserűvíz. Valódi keserűvíz az Apenta és a Ferenc József-víz. Jódos-brómos vizet ad a budapesti MÁVAG sporttelep kútja és a pesterzsébeti sósfürdő kútjai. Egyszerű hévíz a csillaghegyi fürdő, a Római fürdő és a Lukács fürdő Malomtó forrásainak vize. A budai hév- és gyógyvizek túlnyomó része a kalcium-magnéziumhidrogénkarbonátos, a Gellért-, Imre- és Rudas-fürdő egyes forrásai pedig a rádióaktív vizekhez sorolandó. A margitszigeti III. sz. kút vize kénes gyógyvíz, a Tétényi úti kórház 'kútja kálciummagnézium- hidrogénkarbonátos-kénes vizet ad. Az alaphegységet mélyen feltáró fúrások vize melegebb, pl. a városligetieké 74—75 C°-os, a margitszigeti II. sz. kúté 69 C°-os. A budai sekély kutak vize átlagosan 40—50 C°-os, a természetes forrásoké 35—40 C° körüli. A túlnyomórészt langyos karsztvizet adó budapesti északi forráscsoport vize 22—25 C°-u. 2.457 Az ásvány-, hév- és gyógyvízfeltárás lehetőségei A feltárási lehetőségek elsősorban a fővárost érintik. A fővárosi gyógyvizek — mennyiségi és minőségi — állagának megóvása érdekében újabb feltárást csak gondos és részletes tanulmányok alapján szabad végezni. Újabb hévíznyerésre elsősorban Budapest D—DK-i területét lehet megjelölni. Szükséges a, jelenlegi előfordulások fokozottabb mértékű felújítása is. A jelenlegi keserűvíztelepek korszerűsítésével a termelés mintegy 20%-kal növelhető. 3. BEFEJEZÉS 3.1 összefoglalás A fejezet sokrétűségére tekintettel a témakör rövid összefoglalása meg sem kísérelhető. E helyett kiemeljük a fejezetnek a gyakorlati vízgazdálkodás számára legfontosabb részeit, éspedig a 2.314 és 2.414 pontokat (A felszíni és a felszín alatti vizek jelentősége a területi vízgazdálkodásban), valamint utalunk a XVII. Területi vízmérleg c. fejezetben foglaltakra, elsősorban a táblázatokra, amelyek összefoglaló módon tüntetik fel a terület különféle vizféleségeinek mennyiségi és minőségi viszonyait. 3.2 További teendők A vízgazdálkodás feladatai így foglalhatók össze: a vizek kártételeinek elhárítása, a vízkincs megőrzése és olyan értelmű kiaknázása, hogy belőle a társadalomra a lehetséges legnagyobb haszon származzék. E feladatok természetesen csak a hidrológiai — és általában a természeti — viszonyok ismeretének alaposságától függően valósíthatók meg. Már az 1952—1954. között készült, lényegében ma is iránytmutató első Országos Vízgazdálkodási Keretterv-vázlatban olvashatjuk, hogy a keretterv tudományos megalapozottsága egyenlőtlen mértékű volt. Bár az azóta eltelt időben a hazai tudományos kutatás számos igen jelentős eredményt ért el, ez a fejlődés sem volt egyenletes s főként nem tudta kiegyenlíteni az elméleti alapok akkoriban tapasztalt különböző megbízhatóságát. (A rétegvízkészletre vonatkozó ismereteink pl. változatlanul a legbizonytalanabbak közé tartoznak.) így a Keretterv-vázlat erre vonatkozó megállapításával — egyéb főbb irányelveihez hasonlóan — lényegében ma is egyetértünk s jelen Kerettervünk tudományos megalapozottság szempontjából homogénebbé tétele s enpek alapján további finomíthatóságának érdekében a jövőbeli kutatómunka fő irányvonalaira vonatkozó javaslatunk (természetesen az azóta bekövetkezett fejlődés figyelembevételével) gyakorlatilag megegyezik a Keretterv-vázlatban előterjesztettel. A kutatási munkának elsősorban az e fejezetben részletesen tárgyalt természeti alapadottságok jobb megismerésére kell irányulnia, de természetesen fel kell ölelnie a tervezett műszaki beavatkozások várható következményeivel, illetve ezek irányításának lehetőségével foglalkozó vizsgálatokat is. A hidrológiának a 2.1 és 2.2 pontban ismertetett legközvetlenebb rokontudományai — a földtan, talajtan és éghajlattan — kutatási területén a korszerű vízgazdálkodás megvalósítása érdekében szükséges legközelebbi teendőket az 1.21 pontban körvonalaztuk. Összefoglalva: e kutatásoknak egyrészt a víz természetes körforgásának egyre jobb megismerését s a különböző szaktudományok felőli megvilágítását kell célozniok, másrészt a körforgásba való technikai beavatkozások lehetőségeit és következményeit kell felderíteniük. E téren különösen sokat várunk a rokontudományoknak a hidrológia határát súroló, vagy éppen átlépő ágazataitól, — így a vízföldtantól, a talajtannak a talajok vízháztartásával és az erózióval foglalkozó részeitől s az éghaj lattannak a párolgási- és csapadékviszonyokat vizsgáló, különösen pedig a csapadékelőrejelzést szolgáló kutatásaitól. A vízgazdálkodás közvetlen alapját képező hidrológiai ismeretéket a 2.3 és 2.4 pontban mutattuk be, a vonatkozó kutatásokról pedig az 1.22 pontban — elsősorban a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet munkájának ismertetésével — számoltunk be. Az e téren reánk váró, rendkívül sokrétű teendőket a Távlati tudományos kutatási fejlesztési tervbe illeszkedő munkaterv rögzíti. Az alapvető hidrológiai kutatások a felszíni és felszínalatti vízkészletek mennyiségi és minőségi 108
