Kelet-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 5., 1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
víz az öblözetben 11 töltészakadást okozott és a víz visszaeresztésére három átvágást létesítettek. Az 1956—57 években megtörtént a helyreállítás és a Sió balparti töltés Sióagárd belsősége előtti szakaszának a kiépítése az 1956-os észlelt vízszint felett 0,3 m magasságra, végül padkaépítés a Nádor- csatorna balparti töltés sióagárdi szakaszán. Az öblözet területe 6800 ha. Sióagárd belsősége teljes egészében, Medina— Kölesd és Simontornya kisebb részben van az ártérben. Az ártérben fekvő útszakaszok: a szek- szárd—kölesd—sárszentlőrinci, a kölesd—borjád— kajdacsi, a szekszárd—szedresi és a cece—simon- tornyai. A Sió balparti töltés Sióagárd—Medina között 0—1,2 m-rel alacsonyabb, Medina—Sárszentlőrinc között általában szinel, Pálfáig 1,2 m-rel alacsonyabb, Simontornyánál 0,8 m-rel magasabb a mértékadó árvízszintnél. A Nádor töltések mindkét oldalon 0,8—1,5 m-rel alacsonyabbak az előírtnál. A töltések anyaga nagyrészben mederből kikotort iszapos, homokos hordalék, részben az előtérből kiemelt öntési iszap, vagy homokos agyag. Az altalaj öntéshomok, iszapos, agyag, a fedőréteg meszes középkötött vályog, kis részben homokos vályog. Az összefüggő töltésrendszer kiépítése óta a Sió balpart simontornya—kölesdi szakaszán 1940-ben három, 1944-ben négy helyen volt gátszakadás, 1956-ban pedig a Kölesd és Szekszárd közötti valamennyi töltésen. Az utóbbi szakadások, mintegy 7000 ha elöntést és Sióagárdon 40%-nyi épületkárt okoztak. 6. Sió jobbpart—Völgységi öblözet Az öblözetet a 6-os sz. műúttól felfelé eső Sió ,jobbparti és a Völgységi patak kétoldali töltései határolják. Az öblözet töltéseinek keletkezése az 1909—1912 közötti években végrehajtott két Sió átmetszéssel egyidejű. Koronamagasságuk az 1893. évi jeges víz felett 65 cm volt, 3 m-es koronaszélességgel, 1:1,5 rézsűkkel. A töltéseket 1956—57- ben megerősítették. A töltések anyaga és altalaja az előző öblözetben tárgyaltakéval azonos. Magassági hiány jelenleg 1,2—1,4 m. 7. Szekszárd—Bátai öblözet Az öblözet északon a Sió jobbparti, keleten a Duna jobbparti töltések, nyugat felől löszös dombvonulat határolja Az árvizek elleni védekezést 1774—75-ben kezdték meg, a Duna partjára közvetlenül épített töltésekkel, melyek csakhamar elpusztultak. Az 1824—25-ös években építették meg a mai Duna jobbparti védvonal magvát képező első töltésszakaszt mintegy 27 km hosszúságban, az öblözet felső részén. A teljes kiépítés 37,6 km hosz- szúságban az 1869—72-es években készült el az 1838. évi árvízszintig érő töltéskoronával. A Sárvíz-átmetszés feletti Tolna és Mözs községek kiválása után 1873-ban megalakult a Szekszárd-Bátai Dunavédgát Társulat. Az 1876—77. évben helyreállították az 1873. és 1876. évi töltésszakadásokat és a töltést 1 m-rel megemelték. A Sió jobbparti töltést az 1854. évi Sárvíz átvágásból kikerült anyagból építették, majd 1909—10-ben a Sió szabályozás anyagából megerősítették. 1878-ban a Sió jobbparti töltést és a dunai gyengébb szakaszokat erősítették, 1885 után pedig az 1883. évi árvíz fölé 1,5 méterre emelték a töltést, majd 1888— 91-ben megépítetétk a padkákat, valamint a telefonhálózatot. A dunai felső 25 km-es szakaszt 1893-ban újabb 0,5 m-rel emelték. Az alsó szakaszt 1896—97-ben emelték meg az 1895. évi árvízszint fölé 1 m-rel. Az 1905—1910-es években az alsó 16 km-es szakaszt, 1914-ig az egész töltést kiépítették az 1899-ben megálapított egységes dunai töltésméretekkel, az 1897. évi árvízszint felett 2 m kq- ronamagassággal. Az államosítás óta kisebb fenntartási munkák folytak, 1956. évi árvíz után a pör- bölyi szakadás és kisebb rongálódások helyreállítása, a Sió mentén Borrévnél pedig talaj cserés felújítás volt. A töltések magassága jelenleg a mértékadó árvízszinthez képest 0—0,5 m közötti magassági hiányt mutat. A töltés anyaga általában homokos agyag, csak rövidebb szakaszokon található erősen homokos, vagy sivár fekete agyagos rész. Az altalaj nagyrészt öntéshomok, helyenként iszap és agyag. Fakadóvizek és buzgárok sűrűn észlelhetők. Az 1873. évben a Bátai zsilip beomlott. Az öblözet területe 24 227 ha, mezőgazdasági művelés alatt áll. Az ártérben lévő települések közül Szekszárd és Báta magasabb fekvésűek, Bá- taszék valamivel mélyebb fekvésű, az ártér közepén fekvő öcsény és Decs viszonylag magasabb szigeteken épültek, Alsónyék, Sárpilis, Pörböly és Furkópuszta, továbbá az ennél kisebb települések mélyfekvésűek. Téglagyár, malom, rostkikészítő üzem, tejfeldolgozó, mezőgazdasági gépjavító, vas- és faipari üzem működik az ártéren, valamint jelentős hosszúságú az ártérben húzódó vasútvonal és műút. 1.2J2 Nyárigátak, körgátak és helyi védvonalak 1. Bölcske—Mad.ocsa—Dunakömlődi nyárigát A nyárigát az 1890-es években alakult Társulat kezelésében volt. A Társulat rendszertelen töltés- építéseket végzett, így egységes és összefüggő védvonalat nem alakított ki. Az 1954. évi nyári árvízkor egységes töltésvonal épült és az árvédekezés alatt hevenyészve épült védvonal rendezését a későbbi években elvégezték. A védett terület 5850 ha. A védvonal magassága a legnagyobb nyári árvízzel közel azonos szintű, helyenként annál magasabb, hossza 31 km. 2. Adonyi nyárigát A védett terület 259 ha, melyből értékes szántó- terület 219 ha. Helye az 1593—1596,3 fkm-ek között van. Épült az 1900-as években. A koronamagasság az 1954. évi nyári árvízzel közel azonos, szélessége 2,0—0,8 m, a rézsűhajlások 1:1,5, a töltés hossza 3,900 km. A töltés állapota elhanyagolt. 116
