Kelet-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 5., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
íetben rejlő lehetőségek kihasználására (hajózás, energiatermelés, szennyvízelhelyezés stb.) irányul, aminek következtében a vízkészlet csaknem összes mennyiségi és minőségi jellemzője nem egyszer kedvezőtlenül megváltozhat. A vízkészlet mindig a többi természeti adottsághoz kapcsolódik, és jórészt ezek a kapcsolatok határozzák meg a vízgazdálkodás lehetőségeit és módjait is. Pl. a legnagyobb — bár idényjellegű — vízhasználó, a mezőgazdaság, növénytermesztési ágazatában a víz mint a növény egyik életfeltétele fordul elő. Az adott egyéb körülmények mellett elérhető maximális terméshozam biztosítása érdekében szükséges lehet a talaj közeli levegőréteg pára- tartalmának, párologtató képességének befolyásolása mezővédő erdősávokkal, az elpárolgás csökkentése vegyszerekkel, a csapadék növelése mesterséges esőkeltéssel, a csapadék és hó visszatartása s egyben a termőtalaj erózió elleni védelme sáncolással, vízmosáskötő gátakkal, a talaj víztartalmának szabályozása alagcsövezéssel, az időszakosan hiányzó víz pótlása öntözéssel stb. Az öntözés módja jórészt a domborzattól és a talajadottságoktól függ, vízbeszerzési forrása pedig kedvező földtani viszonyok között a felszínalatti — esetleg mesterségesen dúsított — vízkészlet, más esetben pedig a tavak vagy vízfolyások felszíni vízkészlete. Az utóbbival kapcsolatban sor kerülhet a víz tározására, amely további domborzati, földtani, talajtani, vízminőségi, éghajlati kérdéseket Vet fel, stb. Végeredményben a példaként említett növénytermesztés — de hasonlóan minden más gazdasági ágazat — kapcsán felmerülő s a vízkészletet érintő gazdasági-műszaki feladatok megoldása a vízkészlet mellett a felsorolt további természeti adottságok és mindezek összefüggésednek ismeretét kívánja. A tudományos vízgazdálkodás a vízkészletnek, továbbá a vízkészlet és a többi természeti tényező közti összefüggéseknek és kölcsönhatásoknak az ismeretén alapul. Ezért ez a fejezet a vízkészletek részletes ismertetése mellett a vízgazdálkodás számára fontos egyéb természeti adottságokat is számbaveszi. 1.13 AZ ADATANYAG TÁRGYALÁSMÓDJA A természeti adottságok számbavételének lényegében két lépése van, bár e kettő nem határolható el élesen egymástól. Ez a fejezet az egyes tényezőket egyenként, külön-külön tárgyalja, pl. a felszíni vízkészlettel kapcsolatban a vízállás, vízhozam, vízhőfok, hordalék stb., az éghajlattal kapcsolatban a sugárzási, légnyomás, szél, hőmérséklet, párolgás, csapadék stb. adatokat. A különböző adottságok Ш. tényezők közti összefüggések számbavétele itt feleslegesen messzire vezetne, ezeket általában az egyes szakfejezetek a tervek kapcsán tárgyalják, a szükséges részletességgel, sajátos szempontjaik szerint. Az adatok jelentős része egy-egy pontra (megfigyelő-állomásra) vagy szelvényre vonatkozik, tehát teljesen konkrét. Szükség van azonban terület szerinti tárgyalásra is, amikor az adatok a terület átlagos és jellemző viszonyait tükrözik, s a terület részleteinek valódi viszonyai ettől eltérhetnek. Ez a tárgyalásmód bizonyos esetekben, ti. elegendő konkrét adat hiányában, csupán kényszermegoldás, más esetekben viszont szükséges és hasznos kiegészítője a pont- és szelvényszerű adatoknak, s ezek területi kiterjesztését jelenti, vagy a terület jellegzetességeit emeli ki. A terület szerinti tárgyalás fő formája a táj és a körzet szerinti tárgyalásmód, továbbá az izomét- rikus térképes ábrázolás. A táj valamennyi természeti adottság (az éghajlati, földtani, növénytani stb. adottságok), továbbá az emberi gazdasági tevékenység (a tájalkotó tényezők) meghatározott együttese. A körzet valamilyen szempontból, pl. egy-egy kiválasztott természeti adottság ill. tényező szempontjából, egységként kezelhető terület. Az izometrikus ábrázolás egy-egy kiválasztott tényező területi változásait jellemzi számszerűen. 1.14 A TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK JÖVŐBELI ALAKULÁSA A természeti adottságok számbavétele lényegében az utóbbi néhány évtized adatgyűjtésén alapul. Távlati terv, a Vízgazdálkodási Keretterv, készítésénél figyelemmel kell lenni arra a tényre, hogy adataink nem korlátlanul érvényesek a jövőre. A természeti adottságok — és ezek közt maga a vízkészlet — ugyanis, részint természeti okok, részint az emberi tevékenység következtében változnak. A természeti okokból eredő változások zöme lassú, csak évszázadok, sőt évezredek múltán jelentkezik észrevehetően. Ilyenek az éghajlatváltozások, a szárazföld magassági változásai, hegyképződések, kőzetátalakulások, növény- és állatfajok kihalása vagy elterjedése. Vannak azonban rövi- debb idő alatt bekövetkező változások is, pl. suva- dás, rogyás, mállás, hegyomlás, földrengés okozta elmozdulás, stb. és elsősorban az erózió. A lassú változások közül a vízgazdálkodás szempontjából az éghajlatváltozások alapvetőek, mert a vízkészlet jövőbeli alakulása ezek szoros függvénye. A Föld valamely körzetének éghajlatát elsősorban a Nap körüli pálya síkjához és a forgástengelyhez viszonyított helyzete és az ebből eredő sugárzási viszonyok szabják meg. A Föld mint égitest dinamikus egyensúlyi helyzetben van, forgástengelyének a Naphoz viszonyított helyzete és a Nap körüli pályájának főbb adatai bizonyos alaphelyzetek körül periodikusan ingadoznak. Az ingadozás fő oka a Föld nem pontosan gömb volta, ami a Nap és a szomszédos bolygók vonzásában időszakosan változó mértékű kitérítő-hatásokra vezet, és pl. a Föld forgástengelyét a Naphoz, helyesebben a Nap körüli pályához viszonyítva átlagosan 23° tágasságú kúppalást menti ingadozásra kényszeríti. Az éghajlatváltozások legszembetűnőbb és geológiai feltárásokkal is meglehetősen határozottan követhető folyamata az eljegesedés: a sarkvidéki jégtakaró periodikus előnyomulása és visz- szahúzódása. Európa északi részét az utolsó 600 34
