Kelet-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 5., 1965)
XII. fejezet. Víztározás és annak többcélú hasznosítása
A tározók tervezéséhez kiindulási adatok az említett VITUKI kiadványon kívül a következő munkák: az 1951-ben kiadott 1:25 000 méretarányú katonai térképek a vízgyűjtőterületekre vonatkozóan a „Magyarország Hidrológiai Atlasza” c. VITUKI kiadmánysorozatból, a „Sió és a Balaton”, továbbá a „Duna” c. kötete, vízhozamadatokra vonatkozóan Puskás Tamás: Adatgyűjtemény Magyarország felszíni vizeiről c. VITUKI-kiadvány; az árvízhozam adatokra vonatkozóan, Csermák Béla: Kisvízfolyások árvízi hozamának számítása c., a VITUKI 1954. évi beszámolójában megjelent tanulmány; a tározómedencék gyors, közelítő hidrológiai méretezésére vonatkozóan Puskás Tamás: Víztározók hidrológiai méretezése c., a VITUKI 1956. évi beszámolójában megjelent tanulmány; a geológiai viszonyokra vonatkozóan a M. Áll. Földtani Intézet 1:25 000 méretarányú kéziratos geológiai térképei. Az alapadatok terén a legfőbb hiányosságok a következők: a kisvízfolyások egyedi hidrológiai adatai; adatok a gátak alapozási viszonyaira vonatkozóan; adatok a gátanyag-lelőhelyekre vonatkozóan. A tározás általános lehetőségei morfológiai és geológiai szempontból a TVK egység területén a következők : A Dunántúli Középhegység (Bakony, Vértes, Gerecse, Budapilisi hegység) jellemző vonása, hogy a víznyelő, karsztos kőzetek (triász, mészkő és dolomit) igen nagy területen jelennek meg. Az ÉNY —DK irányú völgyek mélyen benn ülnek a hegység fő tömegét alkotó mészkőben és dolomitban. Agyagos üledékek, amelyek a víznyelést mérsékelnék, csak kis területen jelennek meg. Maguk a triász mészkő és dolomit rétegek között is találunk vízzáró közbetelepüléseket, de csak kis területen Ezek a karsztos kőzetek közé települt vízzáró rétegek az egyébként tározásra általában kedvezőtlen karsztos vidéket tározásra alkalmassá tehetik. Főleg ott, ahol a vízzáró réteg dőlésiránya ellentétes a völgy lejtésirányával, mert így a vízzáró kőzetre telepített gáttal együtt visszaduzzasztja a karsztvizet, és állandó elszivárgás nem alakul ki. A Dunántúli Középhegységet a pannon tenger lazad üledékei veszák körül. A főtömegben agyagos, alárendeltebben homokos üledékek a Közép- hegység öbleibe is behatolnak, és az ottani völgyeket tározásra alkalmassá teszik (berhidai, jásdi, balinkai tározók). Hasonlóan kedvező az uralko- dóan agyagos oligocén rétegek előfordulása a Gerecse hegység Ny-i részén és a Buda—Pilisi hegységben. Ez utóbbi területen a karsztos triász hegység már annyira rögökre tagolódott és már az oligocén kor elején úgy megsüllyedt, hogy karsztos kőzeteket csak az egészen magasan fekvő völgyekben találunk. A jelentékenyebb völgyek alsóbb szakaszait mind mészkőre, vagy dolomitra ülepedett oligocénkori vagy fiatalabb, többé-kevésbé elegendően vízzáró kőzetek alkotják. A Középhegység minden részén megtalálható pleisztocén-kori vékony fedőképződmény a lösz. A bicskei öböl lösz és homokos-lösz vidéke tulajdonképpen a déldunántúli löszvidék ÉNY-i sarkának is tekinthető. Ezen a területen csaknem kizárólag ÉNY-ról DK felé haladó széles, lapos völgyeket találunk. A vidék geológiai felépítése némileg hasonló a Gerecséhez és a Buda—Pilisi hegységéhez, de az idősebb (sokszor karsztos triász dolomit és mészkő, valamint miocén homok, agyag, mészkő) rögök itt már éppen csak kibukkannak a hegycsúcsokon és a meredek lejtőkön. A völgyek meredek DNy-i oldala sokszor az idős, összeálló kőzetek közelségét mutatja. A fiatalabb, többé- kevésbé vízzáró medence-üledékek, amelyek az idősebb kőzeteket általában eltakarják: pliocén agyag, váltakozó agyag-homokrétegek, továbbá a felszínt borító, legfelül humifikálódott pleisztocén lösz, amely a terület középső részén homokos. Végeredményben a vidék tarozásra általában megfelelő. • A déldunántúli löszvidék az ország legtípusosabb löszvidéke. A Balatontól és a Siótól egészen a Dráváig eléggé egységes felépítésű, csak a Mecsek hegység bontja meg. A felszínen általában az összetört, billent és gyűrt pannon és — alárendeltebben, helyenként megtalálható — levantei képződményeket dilu- viális lösz borította be eléggé összefüggően, egyenletes vastagságban. Ebbe vágódtak be a völgyek átlagosan 30—40, de néhol 50 m-nél is mélyebben. Ma a lösz nagyon változaton vastagságú, a dombtetőktől számítva 10—15, néhol 20—30 m vastagságban található, s a völgyfenék felé haladva — épp a völgy bevágódása miatt — elvékonyodik. A dombok lábánál már olyan csekély a lösz-borítás, hogy sok helyen a levantei, de méginkább a pannon agyagos rétegek is felszínre kerülnek. Felszínük humifikált nyiroktakaróvá alakult, amely ritkán vastagabb 1 m-nél. Az ÉK—DNy irányú hosz- szanti törések mentén megbillent, és ÉNy—DK irányú kereszttörésekkel felszabdalt és gyűrt rögök a vidék morfológiájában nagyszerűen megmutatkoznak. A néhány ÉK—DNy irányú fővölgy (Donát- patak stb.) vetődés mentén keletkezett. Az É-i tábla pedig hasonló dőléssel feltorlódott rész. Ezért a D-i oldalon az idősebb és agyagosabb pannon képződmények rétegfejei a domboldalakban nagyobb magasságban is kibukkanak a felszínre. Az előbbiekre nagyjából merőlegesen, ÉNy—DK irányban egymás mellett sorakozó mellékvölgyek töréses vagy gyűrődéses eredetűek is lehetnek. A gyűrő- déses völgyeket övező dombokban a többé-kevésbé vízzárónak tekinthető pannon rétegek a völgyfenék szintje fölött több méter magasságig emelkedhetnek, és megakadályozhatják a löszbe esetleg beszivárgó víz eltávozását. A völgyzárógátakat ezen a vidéken általában érdemes a lösz alá, az agyagos pannon rétegekig bekötni. Elzárásként csak földgát jöhet számításba, amelynek anyaga valószínűleg a helyszínen kitermelhető. Valószínűleg a szokásosnál szélesebb gátak szükségesek a lösz csekély nyírószilárdsága miatt. Amennyiben a völgy fenekét is vastag löszréteg borítja, ennek vizsgálata döntő jelentőségű, mert esetleges mak- roporózus szerkezeti szivárgásból eredő hidraulikus talajtörést és roskadásból eredő megengedhetetlen gátmozgásokat idézhet elő még földgátban is. E veszélyek kellő gátmértekkel és estleg a gátalap előzetes tömörítésével elháríthatok. 27Э
