Dél-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 4., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
Vendl Aladár és Pávai-Vajna Ferenc már a felszíni geológiai vizsgálatokon kívül kisebb kutatófúrásokat is végeztek. Ennek a drága eljárásnak elkerülésére már 1924-ben alkalmazták az olajkutatás módszereit is. A hajduszoboszlói III. sz. fúrást Pékár Dezső graviméteres mérései alapján Pávai-Vajna Ferenc tűzte ki. A negyvenes évekig a sekélyebb fúrások előtt általában nem végeztek különösebb feltárást, A nagyobb vízművek kútjainak telepítésekor — a felszíni geológiai vizsgálatok mellett — már próbafúrásokat is készítettek. A minél jobb fúrásszelvény érdekében ekkor már geofizikai módszereket is kezdtek alkalmazni. A Schlumberger-féle elektromos lyukszelvényezést (karottázs) hazánkban először 1936-ban Budafa- pusztán az olajkutatás során, vízkutatásra pedig először csak 1953-ban használták. Az eljárás hátránya, hogy csak csövezetten lyukban használható. Ezért fontos a rádióaktív lyukszelvényezés, amelyet 1953-ban kezdtek használni. — Az elektromos és rádióaktív lyukszelvényezésen kívül reométere- zés is alkalmazható. Az eljárás alapgondolatát Wehlner Aladár vetette fel 1901-ben. Ennek a számkerekes vízsebességmérőnek elvét valósította meg teljes sikerrel a 30-as években Mazalán Pál. A kész furat vízadóképességének megállapítása a fúrással egyenértékű feladat. Sajnos, ezt sokáig figyelmen kívül hagyták. A pozitív — azaz felszökő vizet adó — mélyfúrásnak a felszínen túlfolyó vízmennyiségét mérték. A negatív kút hozamát már kanalazással, vagy próbaszivattyúzással állapítják meg. Az elmúlt évtized legjelentősebb vízföldtani eredményei közé kell sorolnunk, hogy a kőzetmechanika, geohidrológia és geohidraulika módszereit egyre inkább alkalmazzák a vízkutatásban. Sajnos, irodalmi feldolgozásunk még nagyon kevés van és ezek is főleg a talajvízzel foglalkoznak. — irodalmi Áttekintés .. A vízföldtannal foglalkozó művek sorozatát a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-monoeráfiája nyitia meg, még id. Lóczy Laios szerkesztésében. Vízföldtani szempontból is értékes és a gyakorlati vízkutató számára közvetlenül is felhasználható volt a Magyar Táiak Földtani leírásának, sajnos, hiányosan maradt sorozata. 1948—49-től kezdődően több vízföldtani szempontból is értékes könyv jelent meg Alliquander Ödön, Egyed László, Mosonvi Emil. Panp Ferenc. Rónai András, Schmidt E. Róbert. Sümeehv József, Szádeczky- Kardoss Elemér, Urbancsek János, Vadász Elemér, Vendl Aladár és mások tollából. A magyar földtani és vízfödtani irodalom elsősorban részmunkákban igen gazdag, azonban kevés még az összefoglaló hidrológiai munka. A legfontosabb irodalmat összeállítani igen nehéz, hiszen legtöbb esetben folyóiratokban és időszakos kiadványokban található meg. Az ország területének általános földtani kutatása és földtani térképezése a M. Áll. Földtani Intézet feladata. A munka eredményét az Intézet földtani térképekben és tájmonográfiákban hozza nyilvánosságra. Legfontosabb összefoglaló e téren a négy lapból álló „Magyarország földtani térképe” (1956, M=l:300 000) és az ehhez csatlakozó „Magyarázó Magyarország 1:300 000-es földtani térképéhez”, mely ismerteti az egyes földtani képződmények kifejlődését és megadja a legfontosabb, az 1:300 000-es térképen is feltüntetett mélyfúrások szelvényeit, Fontos megemlítenünk, hogy az ország egész területéről kéziratos formában rendelkezésre áll az Intézetben 1:25 000-es, sőt helyenként még ennél is részletesebb földtani térkép. Végül — teljességre törekvés nélkül — az alábbiakban felsoroljuk az idevágó legalapvetőbb műveket és kiadványokat: id. Lóczy Lajos: A magyar szent korona országainak leírása. Budapest, 1918. Vendl Aladár: Geológia I—II. Budapest, 1955. Vadász Elemér: Magyarország földtana. II. kiadás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960. Mosonyi Emil—Papp Ferenc: Műszaki földtan. Műszaki Kiadó, Budapest, 1959. Magyar Tájak Földtani Leírása sorozat. Földtani Intézet Évi Jelentése sorozat. Földtani Intézet Évkönyvei sorozat. Hidrológiai Közlöny. Földtani Közlöny. Földtani Szemle. Földrajzi Értesítő. 9 1.212 Talajtan — A KUTATÁSOK FEJLŐDÉSE A magyar talajtan fejlődésében bizonyos szakaszosság figyelhető meg. A XVIII. század végétől a XIX. század közepéig a külföldön elért eredmények meghonosítása uralkodik. A magyar mezőgazdaság külföldhöz viszonyított elmaradottságát Tessedik Sámuel, a szarvasi Mezőgazdasági Iskola alapítója, a szikjavítás úttörője, továbbá Nagyváthy J. és Pete F., a keszthelyi Georgikon nagyhírű professzorai igyekeztek felszámolni. Munkájuk gerincét a hazai tapasztalatok összefoglalása, új módszerek meghonosítása és külföldön megjelent szakmunkák magyar nyelven való megjelentetése képezte. A XIX. század második felére esik Szabó József munkássága, aki Békés-Csanád megye 1958-ban elkészített talajtani térképével az első magyar talajtérképet alkotta meg. Ezen a térképen a talajokat genetikus elvek alapján osztályozta. E fejlődési szakaszban jelent meg Bécsben Lorenz munkája is, mely az osztrák—magyar monarchia talajtérképét tartalmazza. Ez geológiai alapon volt megszerkesztve és elsőízben ábrázolja térképszerűen hazánk talajviszonyait. A talajtani tudomány közel két évtizedes pangása után a századfordulón rohamos fejlődés indul meg a Földtani Intézet Agrogeológiai osztályának megalakulásával. Ennek az osztálynak munka társai Inkey B. és Treitz P. vezetésével négy éven át végeztek talajtani felvételezéseket a porosz iskola módszere alapján, mely a talajok fizikai tulaj38
