Dél-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 4., 1965)
XVII. fejezet. Területi vízmérleg
egyrészt egyszerűsítésekre, másrészt sokszor feltevésekre vagyunk utalva. így nem foglalkozunk a hideg és langyos gyógyvizekkel, mert általában helyi jellegűek és számottevő mennyiséget nem képviselnek. Л 35 C° alatti — langyos — vizek készletét a hideg vizek mérlegénél egyébként is figyelembe vettük. A 25—35 C° közötti gyógyvizek készletét már itt becsüljük meg. A közölt adat azonban csak tájékoztató jellegű, mert lényegében nem állapítható meg, hogy mennyi belőle az utánpótlódó készlet és mennyi az alapkészlet-fogyasztás. A melegvizek •— amennyiben nem meleg karsztvizek — már alig rendelkeznek utánpótlódással. Ezért becsléseink inkább csak arról tájékoztatnak: milyen mértékben javasoljuk az egyes víztartókat megcsapolni, hogy kimerülésük ne legyen gyors, hanem évtizedekig tudják az igényeket zavartalanul kielégíteni. A 35 C° feletti hévizeket két alapvető csoportba sorolhatjuk, éspedig az alap- és fedőhegységekből, továbbá a medenceüledékekből származó hévizekre. Az első csoportba általában a karsztos jellegű, vagy lejtőtörmelékből származó hévizek, a másikba pedig rendesen homokkőből, ritkán homokból kilépő vizek tartoznak. Mai ismereteink szerint geológiai időkben gondolkodva mindkettőnek, de elsősorban az alap- és fedőhegységi vizeknek van utánpótlásuk. Műszaki szempontból azonban ezeket — néhány sajátos terület kivételével —, gyakorlatilag utánpótlás nélkülieknek kell tetkinte- nünk, s így a készletmeghatározás feladata megint olyan irányértékek adása, amelyek hasznosítása mellett évtizedekre-évszázadokra elegendő lesz a készlet. Hangsúlyozni kell, hogy a rendelkezésre álló kevés adat miatt a készletek meghatározására mód nincs, csak tájékoztató adatokat lehet megjelölni a legkedvezőbbnek látszó előfordulások fejlesztési lehetőségeit illetően. A meleg- és hévizek a terület általános és helyi sajátságainak megfelelően a legkülönbözőbb össze- tételűek lehetnek. Ezek közül kerül ki az ásvány- és gyógyvizek döntő többsége is. A készletbecslésnél azért csak a ténylegesen feltárt víz minősége alapján lehet sorolni e készletfajtát. A sztatikus és dinamikus készlet mellett az ásvány-, hév- és gyógyvizieknél még a vegyi készlet meghatározásának a kérdése is fel szokott merülni. Ezzel itt nem foglalkozunk — tekintettel a meghatározás jelenlegi leküzdhetetlen nehézségeire, másrészt arra a veszélyre, hogy a gyógyítás és népegészségügy szolgálata elsikkadhatna és helyette egyesek vegyi bányának tekintenék a termális vizeket. 2.22 A VlZFELHASZNÄLÄS 1960-BAN 2.22X A vízhasználatok adatainak begyűjtési módja és megbízhatósága A felhasznált vízmennyiségek adatai általában a helyi vízhasználó szervek többnyire mérések alapján szolgáltatott hivatalos jelentéseiből származnak. A kisebb vízkészletfogyasztóknál mérési lehetőség hiányában becsült adatokra lehetett csak támaszkodni, melyek szakszerű helyszíni ellenőrzése csupán részben volt biztosítható. 2.222 Az ivóvízfelhasználás A vízfogyasztás értéke a vízműveknél a napi mértékadó víztermelési kapacitásból számított fővízmérőn át pontosan mért adatok alapján, a törpe vízműveknél általában a szivattyúk és meghajtó elektromotorok teljesítményéből számítással lett megállapítva. A kizárólag helyi vízkészletből felhasznált víz- mennyiség (kereken 0,5 m8/s) zöme rétegvízből, kisebbrészt karsztvízkészletből származik és elsősorban a városok (Pécs, Komló, Kaposvár) ellátását szolgálja. Felszíni és talajvizeket a területen ivóvízellátási célra nem vesznek igénybe. A rétegvizekből legnagyobb mennyiséget Pécs városi vízmüvének fúrt kútsorai emelnek ki (4/D), de jelentős Komló, Kaposvár, Dombóvár és a Tolna megyei törpe vízművek rétegvíz-igénybevétel is (4/B). A karsztvizeket Pécs és Komló környékén (4/F—G) hasznosítják ivóvízellátási célokra. A települések vízellátása általában biztosítható a helyi vízkészletekből, egyedül a gyorsan fejlődő Pécs nagy igényei tették szükségessé a Mohácsról ipari célra szállított Duna-víz egy részének tisztítás utáni felhasználását. E mű-komplexum 1962. évben lép üzembe. 2.223 Az ipari vízfelhasználás Az üzemi vízhasználatok az iparvállalatok 1958. évi jelentései alapján lettek figyelembe véve. A nagyfogyasztó ipartelepek vízfelhasználási adatait helyszíni ellenőrzés alapján az 1960. évi tényleges maximális vízhasználatokra módosították. Minőségi követelményeket a kisebb élelmiszer- ipari üzemek támasztanak, melyeket a városi vízművek hálózatán keresztül rétegvizekből elégítenek ki. A különösebb minőségi követelményeket nem támasztó ipari vízigény a pécs—komlói szénmedencében, valamint a Pécsett, Kaposvárott, és a kisebb településekben lévő könnyű- élelmiszeripari üzemek részéről jelentkezik. A nyersvízszükséglet háromnegyed részét felszíni vizekből szerzik be. A felszíni vízkivételek közül legjelentősebbek a Pécsi-vízből e nagy ipari város üzemei által és a Kapósból Kaposvárott (cukorgyár) kiemelt víz- mennyiségek. Talajvizekből vízbeszerzés nem történik, a rétegvizeket a kőolajipar (4/A—В—C), valamint néhány pécsi üzem (4/H) hasznosítja. Mivelhogy megfelelő mennyiségű más vízkészlet is rendelkezésre áll, az ipari használat szempontjából kedvezőtlen kemény karsztvizeket nem veszik igénybe. Az új pécsi erőmű vízszükségletének kielégítésére 40 km hosszú acélcső-távvezetékben Mohácsról szállítanak nyers Duna-vizet (Duna III.). A mohácsi vízkivétel egyben a helyi Farostlemezgyár ellátását is biztosítja. Hazánkban ma ez a leghosz- szabb és legtöbb ipari vizet szállító távvezeték. 346
