Dél-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 4., 1965)
XVII. fejezet. Területi vízmérleg
beszélhetünk, mert az ország ezen területein a vízadórétegek elhelyezkedését sem ismerjük kellő részletességgel. A karsztvízkészletet a VITUKI-nál majdnem egy évtizede kialakult, országosan összesítve kereken 10 m'/s értékével vettük figyelembe, e készlet a fedetlen karsztokra hulló és ott beszivárgó csapadékból táplálkozik. A készletmeghatározás megbízhatósága ± 15—20% körül mozog, ami a karsztvízkészlet ismeretének pontosságát mutatja. Legnehezebb volt megállapítani a rétegvízkészlet nagyságát. Most az eddigi módszerekkel szemben, vízadó összletenként és tájegységként szétbontva próbáltuk meghatározni a kitermelhető készletet. Itt az eltérés + 0—200% is lehet. Ennél a készletfajtánál a kitermelhető készlet nagyságát az is befolyásolja, hogy a statikus készlet fogyasztását milyen mértékben engedjük meg. A felvett értékek kitermelése mellett a sztatikus készletfogyasztás értéke jelentéktelen: a készlet ezer év alatt sem merülne ki. A rendelkezésre álló vízkészlet értéke az időben változó. A 2.121 pontban foglalt indoklással a vízmérleg bővítése szempontjából mértékadó vízkészletnek a felszíni vizeket a 85%-os tartósságú augusztusi, illetve 99%-os tartósságú szeptemberi vízhozamokat vettük fel, míg a felszínalatti vizeknél a kiszolgáltatható vízsugár évi átlagértékét tekintettük vízkészletnek. 2.112 Vízigények A vízigények adatai általában a helyi vízhasználó szervek hivatalos jelentéseiből származnak. A beszerzett adatok nontossága ennek megfelelően az adatot szolgáltató szervek tárgyi adottságaitól, továbbá lelkiismeretességétől és szakértelmétől függött. Néhány ipartelep esetén — a legnagyobb vízigénylőknél és a legújabbaknál — az illetékes VÍZIG vízgazdálkodási tájékozódást is végzett, amelynek eredményeit ugyancsak beépítettük. A feldolgozott és részterületenként összesített statisztikai adatok átlagos hibája mennyiségi vonatkozásban + 30%-ra becsülhető. A vízigények közé nem állítottuk be a vízfelhasználással nem járó vízhasználatoknak (hajózás, vízerő) vízszükségletét. Ezek ui. a számításba vett vízhasználatok érdekeit nem sértik, és viszont: az ivó- ipari vízellátás és mezőgazdasági vízhasznosítás aránylag kis vízfelhasználásai ezen itt nem szereplő vízhasználatok helyzetét lényegesen nem rontják. Nem építettük be a falusi — túlnyomórészt ásott — kutas vízellátás és az állattenyésztés vízigényeit sem. Ezek ui. általában olyan eloszolva jelentkeznek, hogy a helyi vizekből fedezhetők, illetve a vízkészletbecslésből származó bizonytalanság határain belül mozognak. Nehezebb kérdés a vízminőségek és a vízbeszerzési források megnevezése terén. Itt a tapasztalatlanság és a kellő körültekintés hiánya számos téves közlést eredményezett. A kirívó eseteket — elsősorban a beszerzési forrás vonalán — igyekeztünk korrigálni. így, véleményünk szerint, a vízmérlegbe került beszerzési és minőségi adatok hibatára egy-egy részterület átlagában szintén ± 30%-nál nem nagyobb. Mind a vízkészlet-, mind a vízigény-adatokban a véletlen jellegű hibák mellett szabályos hibák is vannak: A vízkészletnél ui. biztonságból inkább kevesebbet mondtunk, ugyanakkor a vízigényeknél az adatszolgáltatók általában nagyobb vízigényeket adtak meg a szükségesnél, s így bizonyos mértékig szándékosan valamivel rosszabb kép alakul ki a ténylegesnél. Mégis azt mondhatjuk, hogy a mérlegek vízgazdálkodási területenként reálisak és bennük 50%-nál nagyobb eltérés a felszínalatti vizek mérlegénél és 20%-nál nagyobb eltérés a felszíni vizek mérlegénél nem valószínű. 2.12 A VÍZMÉRLEG SZERKESZTÉSÉNEK ELVEI 2.121 Biztonsági tűrés A vízmérleg összeállítása nem egyértelmű feladat; a vízmérleg készlet és igény oldalát is több szempont szerint vehetjük számításba. Hosszú évtizedeken keresztül a vízkészlet kifejezésen a felszíni vízkészletnél a minimális értéket, a felszínalattinál pedig, legjobb esetben, egy becsült értéket értettek. Később már egészen nagyvonalú gazdaságossági vizsgálatok alapján közismertté vált, hogy az abszolút vízkészletnek nevezhető minimális vízkészlet helyett annál valamivel nagyobb készletet célszerű számításba venni. Végeredményben a vízkészlet és a vízigény időben változó értékeinek összevetéséből származó vízmérleg készítésénél különböző biztonsággal járhatunk el: a) Teljes biztonságot érünk el, ha az egyidőben lehetséges minimális vízkészlettel és maximális vízigényekkel számolunk. b) Gyakorlatilag majdnem az előzővel azonos biztonságú, ha kikapcsoljuk az egyidejűleg csak vis maior jelleggel előforduló szélsőségeket. c) Részleges biztonsággal számolunk akkor, ha a vízkészletnek valamely meghatározott tartóssággal előforduló minimumát — tehát az abszolút minimumnál nagyobb értéket — állítjuk szembe a vízhasználatok zavartalan ellátásához szükséges vízigénnyel. Ez utóbbi megoldás kétségtelen a legkorszerűbb, de egyben a legtöbb ismeretanyagot is igényli. Ezért a felszíni vizek mérlegénél ezt az eljárást alkalmaztuk. A helyes gyakoriságú kisvízi értékeknek a kiválasztása csak gazdaságossági vizsgálat alapján választható ki, kivéve, amikor a szükségesség dönt. — Mivel nem forrtak még ki a vízkészletek és a vízszükségletek megalapozott egybevetésének gyakorlatban végrehajtható módszerei, a vízmérleg meghatározásánál felszíni vizek esetén egyszer a szeptemberi 99%-os tartósságú hozamot állítottuk szembe az ipari és ivóvízigényekkel, másodszor az augusztusi 85%-os tartósságú hozamot az előbbin felül a mezőgazdaság vízigényével. A készlet szempontjából ugyanis általában a szeptember a kritikus, míg az igények szempontjából az augusztus tekinthető mértékadónak. 342
