Dél-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 4., 1965)
XI. fejezet. Víziutak, kikötők
XI. FEJEZET Víziutak és kikötők 1. BEVEZETÉS A feldolgozás során három időszakot különböztetünk meg. Az első időszak határa I960, december 31-e, mely a szövegben megegyezik a jelennel és egyben elhatárolja a múltat. A második időszak 1960-tól 1980-ik terjed és ez szorosan kapcsolódik a népgazdaság 20 éves távlati fejlesztési tervéhez. A harmadik az 1980. év után következő és le nem határolt időszak. Ebben a részben kerülnek feldolgozásra a 20 éves tervidőszak utáni fejlesztési lehetőségek. 1.1 A témakör ismertetése Víziközlekedés alatt áruknak és személyeknek vízi járműveken menetrendszerű vagy egyedileg megszervezett szállítását értjük. A vízikközlekedés útvonalai a víziutak. Magyarországon, nagyhajózásról a Duna—tengeri hajózásról és kishajózásról beszélünk. A nagyhajózás lehet nemzetközi, átmenő és belső hajózás. Összefoglalóan a nagyhajózást és kishajózást belhajózásnak nevezzük. Nagyhajózás alatt a 250 tonna teherbíróképességű, vagy ennél nagyobb, kishajózás alatt pedig csak az ennél kisebb vízi járművek közlekedését értjük. Egyes vízfolyásokon, illetőleg azok szakaszain csupán kishajózás lehetséges. A belhajózásra alkalmas víziutak alkotják az ország víziúthálózatát. A kishajózás esetében országos víziúthálózatról nem lehet beszélni, hanem csak össze nem függő, különálló kishajózási utakról. A víziúthálózat természetes (folyók, tavak) és mesterséges (hajócsatornák, csatornázott folyók) víziutakból áll. Hajócsatorna alatt olyan csatornát kell érteni, amely méreteinél és kialakításánál fogva alkafinas arra, hogy a víziközlekedés útjaként használják. Csatornázott folyónak azt a folyót nevezzük, amelyen a víz természetes lefolyási szintjét műtárgyak (duzzasztómű) segítségével legalább olyan magasra duzzasztják, hogy az a vízij árművek közlekedéséhez a duzzasztómű felett megkívánt vízmélységet és hajóút szélességet biztosítsa. Vízerőhaszno- sítási és vízkivételi stb. okokból természetesen ennél magasabb vízszint is létrehozható. Kikötők — nyílt és medencés változatban — a víziutak olyan állomáshelyei, ahol a hajók személy- vagy áruforgalom lebonyolítására biztos, védett helyen tartózkodhatnak. A kikötőkben — céljuk és nagyságuk szerint — forgalmi (csatlakozó utak, vasutak stb.) rakodó (partfal, daruk stb.) és tároló berendezések, tárházak szükségessek. Rakodónak nevezzük a víziútmenti olyan nyílt partszakaszokat, amelyek teheráruk rakodásra alkalmasak és erre a célra esetleg berendezésekkel is ellátottak. A kikötők rendeltetés szerint lehetnek: személy- forgalmi, sport-, teherforgalmi és hajózási üzemi kikötők, ezek közé tartoznak a téli kikötők és a téli menhelyek is. Ebben a fejezetben a sportkikötőkkel nem kell foglalkozni, mert ez a témakör a XIV. Vízparti üdülés, fürdés, vízisportok és természetvédelem című fejezetben kerül kidolgozásra. A természetes víziutak medrében a hajóutat — amennyiben az természettől fogva nem állna rendelkezésre — szabályozási módszerekkel állítják elő. Ezért a folyókon kisvízi szabályozást végeznek. Tavakon a minimális víziút méreteket kotrással állítják elő. A TVK-nak jelen fejezete a szóban- forgó minimális víziút méreteket írja elő, a szükséges munkálatokat a III. Arvízmentesítés, árvíz- védelem, folyók és tavak szabályozása című fejezet tartalmazza, mert ezek a mederszabályozás munkálataihoz tartoznak. A fejezet tárgyalja a víziutak vízszint feletti űrszelvényének, a mesterséges víziutak medrének, továbbá a hajózsilipeknek a minimális méreteit is. 1.2 A víziutak és kikötők múltja és jelene A Déldunántúli Vízgazdálkodási Terület egyetlen természetes víziútja a Dráva folyó, mesterséges víziutak nincsenek. A terület délkeleti határán folyó Dunát, mint természetes víziutat a 7. sz. TVK tárgyalja. A Dráva folyó 170 km hosszú Magyarországot érintő szakasza jugoszláv területen 68 km út után nemzetközi víziúthoz csatlakozik, és csak ezután kapcsolódik be az országos víziúthálózatba. A Dráva magyar szakaszát hajózás szempontjából két részre oszthatjuk: 277
