Dél-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 4., 1965)
X. fejezet. Vízerőhasznosítás
X. FEJEZET Vízerőhasznosítás 1. BEVEZETÉS A feldolgozás során három időszakot különböztetünk meg. Az első időszak határa 1960. december 31-e, mely a szövegben megegyezik a jelennel és egyben elhatárolja a múltat. A második időszak 1960-tól 1980-ig terjed és ez szorosan kapcsolódik a népgazdaság 20 éves távlati fejlesztési tervéhez. A harviadik az 1980. év után következő és le nem határolt időszak. Ebben a részben kerülnek feldolgozásra a 20 éves tervidőszak utáni fejlesztési lehetőségek. 1.1 A témakör ismertetése A vízerőhasznosítás a vízgazdálkodásnak az az ágazata, amely a természeti kincsek egyikének; a vízfolyások és tavak vizében rejlő energiakészleteknek a hasznosításával foglalkozik. A vízerőmű a vízfolyások és tavak vízerőkészle- tének egy részét gépek segítségével villamosenergiává alakítja át. A vízerőmű gépeivel csak olyan helyen lehet vízenergiát termelni, ahol természetes (zuhatag, vízesés) vagy mesterséges vízlépcső van. A Déldunántúli Vízgadálkodás területén csak az utóbbi jöhet szóba, amelyet vagy úgy állítanak elő, hogy a folyók vizét duzzasztómű létesítésével felduz- zasztják, vagy pedig a vízerőtelephez vizet vezető ásott csatornába (az ún. üzemvízcsatornába) terveznek vízlépcsőt azon a helyen, ahol a vízerőtelepet meg kívánják építeni. A vízerőművek közé soroljuk a hidraulikus energiatárolókat is, amelyek szerkezeti kialakítása nagymértékben hasonló a vízerőművekhez, de fő feladatuk nem a vízerőnek, mint természeti kincsnek a hasznosítása, hanem az, hogy az egyéb erőtelepeken termelt fölös elektromos energia felhasználásával magasan fekvő víztárolóba vizet felemelve ott energiát tároljanak, amelyet az elektromos energiafogyasztás csúcsértékének idején — a tároló vizét ekkor vízturbinákon át leeresztve — használják fel, ugyancsak elektromos energia formájában. A hidraulikus energiatárolókat is ez a fejezet tárgyalja. Ha valamely folyószakasz kihasználására akár magában a folyómederben, akár az üzemvízcsatorna mentén több vízerőtelep épül, akkor is külön vízerűnek tekintjük mindegyik vízerőtelepet a hozzátartozó művekkel és műtárgyakkal (tartozékaival) együtt. Ilyen esetekben csatlakozó vízerőművekről beszélünk, de úgy is mondhatjuk, hogy a szóban forgó folyószakasz kihasználása több lépcsőben történik. A Déldunántúli Vízgazdálkodási Terület vízfolyásain vízerő hasznosítására általános elrendezés és szerkezeti kialakítás szempontjából kisesésű vízerőtelep létesülhet. Kisesésű vízerőtelep az, amelynek esése 15 lnnél kisebb és kiépítési teljesítménye 99 kW-nál nagyobb. Topográfiai adottságok lehetővé teszik a Déldunántúli Vízgazdálkodás területén egy helyen hidraulikus energiatároló létesítését. Kisvízfolyásaink lehetőséget biztosítanak törpevízmüvek létesítésére is. Törpe vízerőművek azok a vízerőművek, amelyek kiépítési teljesítménye 99 kW, vagy annál kisebb. 1.2 A múlt és jelen A Déldunántúli Vízgazdálkodási Területen, vagyis Baranya, Somogy és Tolna megyékben nagyon sok kisvízfolyás van. Ezek közül a nagyobbaknak, mint a Duna vízrendszeréhez tartozó Kapos és Karasica, valamint a Drávába ömlő Rinya és Fekete-víz folyásoknak elméleti vízerőkészlete sem nagy jelentőségű. A múltban a nagyobb vízfolyásokon és azok mellékágain is sok vízimalom létesült, amelyek a vízerőt felülcsapott vízikerekekkel, Bánki féle, túlnyomóan Szombathelyen gyártott kis Francis turbinákkal őrlésre és darálásra hasznosították. A legnagyobb vízimalom teljesítménye 40 LE (29,5 kW) volt. Villamosenergia termelésre beállított vízerőmű a múltban nem létesült.
