Dél-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 4., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
zési, lecsapoíási, mocsárkíszárítási munkákról, vízerőművek, mesterséges víziutak építéséről és fenntartásáról. Az Országos Vízgazdálkodási Hivatal elnöke a Közlekedési és Postaügyi Miniszternek volt alárendelve, a hivatalos tevékenységében a miniszter rendelkezéséből intézkedett. Területi szervei voltak a vízgazdálkodási körzetek. A Hivatal és a Körzetek személyzetét az egységesített állami és államosított társulati vízügyi szolgálat mérnöki, műszaki tiszti, műszaki segédtiszti és számvevőségi tagjaiból szervezték. A szakszerűség tehát mind az elméleti képesítés, mind a gyakorlati tapasztalatok szempontjából biztosítva van. Az államosításnak és az államosított szervezetnek voltak helyes és helytelen vonatkozásai. Feltétlenül helyes volt annak az alapelvnek felismerése, hogy a népgazdaság különböző ágainak fejlesztését szolgáló és a szocializmus építésében jelentős helyet elfoglaló vízgazdálkodásnak egy-’ séges és központi irányításra van szüksége. Elvitathatatlan az is, hogy a vízgazdálkodás feladatai közül a népgazdaság egészét érintő feladatok megoldásának, mint amilyen az ár- és belvízvédelem, öntözés, vízerőhasznosítás, vízellátás, állami feladatkörbe kell tartozniuk. Az egység biztosítása, s a műszakilag helyesebb megoldások, s a helyi érdekeken felülemelkedő átfogóbb szempontok érvényesítése céljából helyes volt a nagybirtokok felosztása következtében meggyengült vízitársulatok államosítása is. Helytelen volt azonban, hogy a vízügyek intézése a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium igazgatása alá került, holott a vízügyi éppen olyan önálló helyet foglal el a népgazdaság életében, mint akár a földművelés, vagy pénzügy. Ezzel a szervezéssel pedig tárcaközi viták tárgyává tették a vízügyi kérdéseket, amely semmiképpen sem szolgált annak hasznára. Egy másik, s ennél nagyobb hiba pedig az volt, hogy az állam olyan súlyos terheket vállalt magára, melyekkel nem tudott megbirkózni, s így jóidéig nemcsak a vízgazdálkodás egészének kívánatos fejlesztése maradt el, hanem a meglévő berendezések és építbények karbantartása is. A vízügyi szervezet egységes azonban ténylegesen fennállott. Az Országos Vízgazdálkodási Hivatal és a Vízgazdálkodási Körzetek 1951 elejéig állottak fenn. Ekkor a régi széthúzó erőknek sikerült az egységes vízügyi szervezetet még egyszer kettéválasztani. Tették ezt azzal az indokolással, hogy az árvédelmi töltések és a folyószabályozás kizárólag a folyókhoz tartoznak, s így a hajózás érdekeire hivatkozva a Közlekedés és Postaügyi Miniszter alá rendelték. Ennek a szolgálatnak külső szervei voltak az Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Hivatalok. A belvízrendezésről, a közepes kisvízrendezésrői, a vízhasznosításról és a vízzel való minden hatósági teendőkről pedig azt tartották, hogy azok lényegében mezőgazdasági vízgazdálkodási jellegű feladatok és a Földművelésügyi Minisztérium egyik osztályának felügyelete alá helyezték. Ennek külső szervei voltak a Kultúrmérnöki és a Belvízszabályozási Hivatalok. A szervezés tehát ebben az esetben célt tévesztett, s nem az egységesítés, hanem a széttagoltság felé vezeteet, s rövid két évig tartó fennállása alatt is sok kárt okozott a magyar vízügy fejlődésének. A szervezés helyes irányának felismerése után, 1953-ban megalkották az országos vízügyi csúcsszervet, az Országos Vízügyi Főigazgatóságot, mely minsizter szintű főhatóság. A helyi feladatok ellátására nagyobb vízgyűjtő egységenként szervezték a vízügyi igazgatóságokat, melyeknek illetékessége a legtöbb esetben több megye területére, vagy azoknak egy-egy részére terjed ki. A Területen a székesfehérvári és pécsi, illetőleg névváltozásuk után a Középdunántúli és Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság az illetékes. A vízügyi igazgatóságok szinte mindennapos kapcsolatot tartanak fenn a területükön illetékes megyei tanácsokkal, s velük egyetértésben, korszerűen intézi a vízügyek intézését. A vízügyi igazgatóság területén illetékességgel bíró megyei tanácsok képviselői a VÍZÜGYI ALAP VÁLASZTMÁNYÁBA küldött képviselőik útján alaposabb betekintést is nyerhetnek az igazgatóság munkajogáról. A vízügyi igazgatóságokat feladatkörük gyakorlása összeköti az egy főhatóság felügyelete alá tartozó testvérvállalatokkalö nevezetesen a Vízügyi Építő Vállalattal, a Vízgépészeti Vállalatokkal, Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézettel, és nem utolsó sorban a Vízügyi Tervező Irodával. Helyi vonatkozásban pedig a tanácsi szerveken kívül szorosabb kapcsolatot tartanak fenn a Termelőszövetkezeti Beruházási Irodákkal, az állami gazdaságok és természetesen a termelőszövetkezetek vezetőségével. A társulatok államosítása után lassan bontakoztak ki az irányítás és tennivalók körvonalai. Az állam évről-évre jelentős összegeket fordított ugyan vízügyi célokra, a megnövekedett népgazdasági igényekhez képest azonban mindig kevésnek bizonyultak az anyagi eszközök. Fokozta a nehézségeket, hogy az állam a legkisebb helyi vízkár elhárításában sem támaszkodhatott a lakosság segítségére. Az a szemlélet alakult ki, hogy csináljon mindent az állam. Az ötvenes évek nagy árvizei és jelentős belvizei azután megszilárdították az elveket és indítást adtak a tennivalók felismerésének. Népköztársaságunk kormányának az 1075/1957. (IX 1.) számú határozata korszerű alapokra helyezte a vízügyi munkák pénzügyi fedezetéről való gondoskodást. Vannak olyan elsőrendű munkák, melyekről az állam a maga költségvetésében gondoskodik. Vannak olyanok, amelyekről maga gondoskodik ugyan, de hozzájárulást is kér az érdekeltektől, s végül olyan harmadrendű, helyi jellegű feladatok, melyeket az érdekelteknek maguknak kell megoldaniuk, s amennyiben ez teherbíró képességüket meghaladná, az állam pénzügyi támogatással segíti őket feladataik megoldásában. A kormányhatározat lehetővé tette, hogy a vízimunka elvégzésében érdekeltek, az erők összefo26
