Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

külföldi rokonintézmények mögött. A két világháború között — folytatva az előző borszak munkáját —, továbbra is a nagyobb folyók vízállás- észleléseit végezték, amellett a 30-as években a közepes folyókon is elhelyezték még néhány vízmérőét, úgy hogy 1944-re a magyarországi vízmércék száma 137-re emelkedett.

Az egységes Vízügyi Szolgálat 1948. évi megalakulása után, de különösen a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet 1952. évi megalapítása óta — amely átvette a régi Vízrajzi Intézet munkáját is — újra nagyobb lendületet vett a vízrajzi munka. A népgazdaság szerkezetében beállott változások egyre jobban szorgalmazták az elmúlt évtizedek lemaradásából származó adathiány lehetőség szerinti pótlását. A sürgető kényszer hatására az Intézet 1950—56 között az országban több mint 500 vízmérőén észlelte a vízállást, és a vízhozammérések számát is csaknem évi 5000-re emelte. Ennek a gyors növekedésnek természetesen megvoltak a hibái is. A tapasztalatok leszűrése, az állomások nyújtotta adatok felülvizsgálata után több állomást megszüntettek és 1960-ban 360 vízmérce- állomás működött, melyek közül kereken 150 állomáson folyt rendszeres vízhozammérés, de közülük még csak 40 nagy és 26 kisebb állomáson vezettek folyamatos vízhozamnyilvántartást.

Az utóbbi években indították meg a fővízkivételi művek és a jelentősebb öntözőcsatomák vízszolgáltatásának mérését, míg a belvízhálózatunk gerincét képező főcsatornák, és a torkolati szivattyútelepek vízszállításának mérési terve a belvízgazdálkodás távlati terve keretében jelenleg alakul ki.

A gyakorlat igénvei nyomán a vízállás-észleléseken. jégmegfigveléseken és vízhozam-méréseken kívül más hidrológiai ténvezők megfigyelését is bevezették. A vízhőfok mérését, amelyre szórványosan 1876-tól ismerünk próbálkozásokat és rövidebb adatsorokat, 1945-ben szervezték meg. Szórványos hordalékméréseket 1942 óta végeztek, a rendszeres hordalékmérés 1948-ban indult. A szabad vízfelületek párolgásának, továbbá a hótakaró vastagságának és víztartalmának rendszeres mérésére a legutóbbi években került sor. További tényezők méréstechnikájának kialakítása és a különböző tényezők közti összefüggések kutatása céljából több kísérleti területet rendezünk be.

Az országos állomáshálózat elsősorban nem számszerű. hanem minőségi fejlesztést igényel. Ennek keretében a legfontosabb feladat — különösen a kisvízfolyásokon — a jól felszerelt, helyi adottságokhoz alkalmazkodó (országosan kb. 180) vízhozamnyilvántartó állomás kialakítása. Ez a különféle hidrológiai vonatkozású kérdések megoldásának alapja.

Az országos állomáshálózat megfigyelési anyagára és az azt kiegészítő — rendszerint különleges célú, vagy rövid időtartamú — helyi megfigyelésekre támaszkodva a területi problémákra is megadható a kívánt mélységű válasz. E téren mind nagyobb feladatok várnak a vízügyi igazgatóságokra, illetőleg az ott működő mémök-hidrológu- sokra. A viszonylag ritka, váz-szerű országos állomáshálózat, — minőségi fejlesztése mellett törekedni kell a közvetlenül a vízügyi igazgatóságok hatáskörébe tartozó helyi állomáshálózatok kialakítására. Ennek keretében lehetne megoldani a vízfelhasználás mérését, és e hálózaton alapulhatna a vízügyi igazgatóságok operatív vízgazdálkodása, a terület vízkormányzása is,

2.3122 A TERÜLETEGYSÉG VÍZRAJZI Állomásai 1960-ban

A területegység állomáshálózatát a „Hidrológiai észlelőhálózat” c. 1:500 000 méretarányú térkép szemlélteti. A térkép feltünteti a kísérleti területeket is.

A vízmérceállomás az állomások alaptípusa; vízállásadatokat szolgáltat. A vízállást 2 cm osztásközű öntöttvas lapvízmércén olvassák le előírás szerint minden reggel 7 órakor és délután 14 órakor. A napi kétszeri leolvasás sem biztosítja azonban minden esetben a vízállásadatsor folyamatosságát. Heves vízjárású vízfolyásokon teljes árhullámok kimaradhatnak az észlelésből, de a nagyobb, illetve nyugodtabb vízfolyásokon sem lehetséges általában a finomabb vízállásingadozások vagy pl. a tetőző vízállások észlelése. E mellett a leolvasott adatokat szubjektív hibák is terhelik. Ezért ma már számos állomáson óraművel hajtőt rajzolóvízmérce írja folyamatosan a vízállást. Az állomások zömét a természetes vízfolyásokra és tavakra telepítették. A műcsatomák közül sajnos igen kevés van ellátva vízmérceállomással. A vízmércék törzskönyvi adatait és az észlelt szélsőséges vízállásokat a 20. táblázat tartalmazza. A táblázat tájékoztatásul feltünteti a jellemző vízhozamokat. A határvízfolyások vízhozamának nem az államok között megosztott, hanem a telies értékét adtuk meg. (Az alkalmazott betűszimbólumok értelmezését lásd a 2.321 és 2.322 alfejezetekben).

Vízhozamnyilvántartó állomásnak az olvan víz- méroeállomást nevezzük, ahol meghatározták a vízmérce szelvényére vonatkozó vízhozamgörbét, vagyis a vízállások és a vízhozamok közti összefüggést (rendszerint számos vízhozammérés, azaz keresztszelvényfelvétel és egyidejű vízsebesség- mérés alapján), időnkénti vízhozammérésekkel ellenőrzik ennek érvénvességét, és a vízállásészlelések és a vízhozamgörbe segítségével megállapítják a napi vízhozamokat. A napi vízhozamadatok pontossága a vízhozamgörbe, illetőleg az egyes vízhozammérések pontosságától, az adatsor folyamatossága a vízállásészlelés folyamatosságától (pl. rajzolómércék alkalmazásától) függ.

Vannak vízhozammérőállomások, amelyeken időszakonként vízihozammérést végeznek, de a vízhozamgörbét nem határozták meg, vízbozamnyilván- tartást nem vezetnek. Ezek az állomások tehát csak szórványos adatokat szolgáltatnak, nem pedig folyamatos adatsort.

Vízhőfokmérés egyelőre csak a közepes és a nagyvízfolyások, továbbá a nagy állóvizek vízmérceállomásainak egy részén folyik. \ mérést higanyos hőmérővel, a partról, a felszínen naponta egy alkalommal reggel végzik.

62