Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
Részletesebb természeti földrajzi feldolgozás esetén a tájak kistájakra oszthatók. A terület másirányú felosztását szolgálják a körzetbeosztások, melyek egy-egy tájalkotó tényező területi változásait tartják szem előtt. Ilyenek lehetnek az éghajlati, növényföldrajzi, talajtani vagy más körzetbeosztások. Ezek célja, hogy a kiválasztott tájalkotó tényezőt egy kiragadott gyakorlati szempont szerint értékelve, a gyakorlati feladatok közvetlen megoldását segítsék élő. 2.1212 A GENETIKUS TALAJFÖLDRAJZI SZEMLÉLET ÉS TALAJOSZTÄLYOZÄS A széles körben ismert, 1 : 500 000 méretarányú, országos genetikus talajtérképen a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Trágyázástani Bizottsága által kidolgozott osztályozási rendszert alkalmaztuk. Az osztályozás az ún. genetikus és talajföldrajzi elven alapszik, mely szerint a talaj kialakulását irányító és jellemző folyamatokat — a talajdinamikát — továbbá a folyamatok fellépésének sorrendjét, — egyszóval a talaj kialakulásának történetét, — részint pedig a földrajzi zónák törvényszerű változásait veszi figyelembe a talajok osztályozásánál. Ez a rendszer az egyes talaj szelvények besorolásánál morfológiai, fizikai és kémiai vizsgálatokkal dönti el azt, hogy a talajt alakító folyamatok milyen arányban és milyen sorrendben léptek és lépnek fel a talajképződés során. A talajalakulás során fellépő folyamatok — melyek egy része fizikai, más része kémiai, vagy biológiai természetű — ugyanis egymással ellentétes részfolyamatok dinamikus egyensúlyából tevődnek össze. Ilyen ellentétes folyamatpárok a következők lehetnek: nedvesedés — lehűlés — kilúgzás — mállás ” — kolloid — másodlagos ásvá- — nyok széteséses redukció — szervesanyag — bomlás — száradás melegedés felhalmozódás (sófelhalmozódás, konkrédók) másodlagos ásványok képződése kolloid kicsapódás a szétesés termékeinek kapcsolódása oxidáció szervetlen anyag felhalmozódás Mindezek a folyamatok periódusosán és ritmu- sosan változtatják erősségüket. Ezek a periódusok változó időtartamúak. Minden ritmus után az előzőhöz hasonló állapotba térnek vissza, de ugyanakkor vannak kisebb eltérésék, melyek erősödve a talajban, több ritmus leforgása után, lényeges változásokat idézhetnek elő. Aszerint, hogy az ellentétes folyamatok milyen dinamikus egyensúlyba jutnak, és az egyes ellentétpárok milyen viszonylagos szerepet játszanak a talajképződésben, keletkeznek a különböző talajtípusok. Az egyes típusok nem állandók, tulajdonságaik is változnak. A talaj osztályozás középpontjában a talajtípus áll. Ugyanazon talajtípusba azok a talajok tartoznak, mely ék hasonló körülmények között, az egymáshoz közelálló talajképző tényezők hatására alakultak ki, s egyforma biológiai, kémiai és fizikai folyamatok által jellemezhetők. A típusok altípusokra, majd változatokra, valamint helyi változatokra oszthatók. A kidolgozott osztályozási rendszer csak a típusok és az altípusok felsorolását illetően teljes, míg a változatoknál már nem sorolja fel az összes lehetőségeket. hanem csak az elválasztás irányelveit vázolja. Még kevésbé törekszik a konkrét helyi változatok merev felsorolására, mert egyrészt a már meglevő adatok alapján meghatározható helyi változatok száma is igen nagy, másrészt kevés adat áll erre vonatkozóan rendelkezésre. 2.1213 A TERÜLET LÉNYEGES TALAJFÉLESÉGEINEK LEÍRÁSA Az előzőekben ismertetett talajföldrajzi, genetikai szemléletű kutatások eredményeképpen hazánk különböző termékenységű talajait „talajosztályozási rendszerbe” foglaltuk össze, melynek gerincét a talajtípusok alkotják. A típusok általában a genetikai szintekkel jellemezhetők. A talajtaniban legtöbbször „A”-val a kilúgzási, „B”-vel a felhalmozódási szintet jelöljük, míg „C” szint alatt az anyakőzetet értjük. Egyes típusoknál a „B” szint értelmezése fentiektől eltér. Így pl. a „csemozjom В szint” a fokozatosan csökkenő humusztartalommal és egyre gyengébb kiiúgzással jeUemzéhető réteget jelöli. A területen előforduló fontosabb talajtípusokat a következőképpen jellemezhetjük: 1. A rendzina talaj tömör karbonátos (mészkő, dolomit) kőzeten képződött. Humuszrétege általában 50 cm-nél vékonyabb, közvetlenül érintkezik a kőzettörmelékkel, majd a szálban álló anyakőzettel. Szervesanyagban gazdag, szerkezete morzsalékos. Vízgazdálkodása — annak ellenére, hogy vízáteresztő és víztartóképessége jó — nem kielégítő, mert az amúgy is vékony humuszrétege a gyors felmelegedés következtében nedvességtartalmát könnyen elveszíti. 2. Agyagbemosódásos barna erdőtalajok többnyire különböző korú üledékes kőzeteken képződtek. Szelvényükben az egyes genetikai szintek jól elkülönülnek. A podzolos barna erdőtalajoktól abban különböznek, hogy a kilúgzási szintjük („A”) sárgább, kissé barnás színű és másodlagos kovasav kiválás nem található bennük. Az agyabemosódás következményeként a B„” szintben bizonyos mértékű anyagfelhalmozódást tapasztalunk. 3. Barnaföldek (Ramann-féle barna erdőtalaj) általában karbonátos, bázisgazdag kőzeten, túlnyomórészt löszön és márgán képződtek. Az egyes genetikai szintek jól elhatárohatók. Az „A” és „B” szint között csak színben mutatkozik különbség, de az agyagos rész összetételében nem. A kilúgzási szint színe barnás, szerkezete apró morzsás, míg a felhalmozódási szint vörösesbarna színű és szemcsés, esetleg sokszögű szemcsés szerkezetű. 46
