Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
törés nemcsak szerkezetileg, de vízföldtaniig is a legfontosabb. A bakonyi magasszintű főkarsztvíz nem tud lecsapolódni a Balaton felé, ugyanis a törés következtében a Balatonfelvidék közép- és alsótriász korú vízzáró kőzetei elzárják az útját. Főkarsztkőzetnek nevezzük azokat a karsztos rétegeket, melyek vízszintesen és függőlegesen nagy- kiterjedésű, összefüggő tömeget alkotnak, tehát bennük nagyon sok karsztvíz (a főkarsztvíz) tárolódik. A Bakonyban a felsőtriász fődolomit (500 m), a dachsteini mészkő (200 m) és az alsó liász dachsteini típusú mészkő (100 m) alkotja a fő- karsztkőzetet. A főkarsztkőzet a Balatonfelvidéken hiányzik. A Bakonyban viszont a felszínen felső triásznál idősebb képződményt nem ismerünk. A TVK területén triásznál fiatalabb középkori üledéksort csak a D-i Bakony É-i peremén ismerünk, ahol a bauxitkutató fúrások szerint a felső triász tagjaira felső kréta üledéksor települt, túlnyomóan vízzáró márga sorozat, közben néhol vastagabb mészkővel (hippuritos mészkő). A Balatontól D-re a középkori alaphegységet Balatonberény ben és Buzsákon mélyfúrásokban érték el. 2.112 Fedőhegység A „fedőhegységet” csak a Déli-Bakony ÉNy-i peremén ismerjük. A felső triászra, vagy a felső kréta sorozatra diszkordánsan vékony alsó eocén agyagos szenes összlet, majd 100 m-es alsó-középső eocén mészkő- mészmárga következik, mely a főkarsztvíz feletti legfontosabb karszt emelet. A főkarsztvíztől vékonyabb (bauxitos képződmények, alsó eocén agyag) vagy vastagabb vízzáró összeletek (esetleg eocén, bauxit, felső kréta márga, alsó eocén) választják el az eocén karsztvizet. Vetők mentén a főkarszt és a fedőkarszt gyakran érintkezik. Az eocén mészkő felfelé fokozatosan agyagosodva és a középső és felső eocén hatására andezittufa vékony betelepüléseivel megy át a felső eocén anyagmárga és agyag összletébe, mely helyenként a néhány száz m-es vastagságot is eléri. A Balatontól D-re, a középső és felső eocén Buzsákon és Balatonbozso- kon (Alsótekeres p.), az oligocén Buzsákon került elő mélyfúrásból. Vízföldtani jelentőségük itt kevés. 2.113 Medencefiledékek Medenceüledékeket a Balatontól északra a felszínen levő alaphegységi terület helyi mélyedéseiben találjuk, néhány helyen, főleg a miocénben számottevő homokot is. Kis kiterjedésük miatt vízbeszerzés szempontjából jelentéktelenek. A Balatontól D-re a medence-üledékek idősebb tagjait (miocén emelet) csak mélyfúrásokból ismerjük. A Balatontól délre, a tótól távolabb az ókori alaphegységre települten középső miocén és szarmata üledéksor található. Itt a helvét és torion emeletbeli slír jellegű homokos agyagmárga, vagy homokkő rétegekkel kezdődnek a medenceüledékek. Helyenként a mecseki miocénnel egyező durva édesvízi-szárazföldi konglomerátum mutatkozik. A Balaton felé közeledve a mélyfúrásokban a mélyvízi kifejlődésű rétegeket is partközeliek váltják fel, így pl. a buzsáki és fonyódi fúrásban a tor- tont partközeli homokos márga, homokkő és lajta- mészkő képviseli. A törtön vastagsága 100 m-re tehető, a szarmatáé 50 m-re. A Balaton déli partvonalán több fúrással feltárt miocén üledéksorról a mellékelt szelvény ad tájékoztatást (L. 3. ábra). Vízföldtanilag a főkarszt kőzeten kívül legjelentősebb a pannon összlet, amely a Balatontól délre az egész területen a felszínen található. Ez a Balatontól É-ra a Balatonfelvidék kisebb medencéit, a Balatonpart öbleit tölti ki. Nagyobb területen a Déli Bakony és a Keszthelyi hegység medencéiben a peremeken van meg. Az ókori és középkori képződményeket a pannon beltenger előnyomulása viszonylag későn érte el; csak néhány fúrásból ismerünk vékony alsó pannont (Fonyód, Őszöd, Boglár). (L. 3. ábra). A felső pannon a mélységi vízellátás alapja a Balatonion és a TVK-egység somogyi részén. Bel- tavi, lencsés településű, nem szintálló vízzáró és víztartó rétegei eloszlásában bizonyos szabályszerűség mégis tapasztalható. A Balatonhoz közel Somogybán, az alaphegységi képződmények közelében a Bakonyban és a Balatonfelvidéken a felsőpannonnak még alsóbb részei is erősen homokosak, míg a medencében sokkal több vízzáró kőzetet tartalmaznak. Az egész területen vízföldtanilag legfontosabb az ún. oszcillációs szakasz üledéksora a felső pannon felső részében. Ekkor a pannon beltó partvonal ingadozásainak folytán hol tavi (túlnyomóan vízzáró), hol szárazföldi (többnyire homok) rétegek váltakozva rakódtak le, a középhegység közelében 4—5, délebbre mind kevesebb partingadozást mutató rétegsorral jelzetten. Az oszciállációs szakasz üledéksora harmadkorvégi és negyedkori kéregmozgások miatt változó térbeli helyzetbe került, sok helyen, főleg a peremeken le is pusztult, máshol magas helyzetbe kiemelve vízföldtani jelentősége csökkent vagy megszűnt. Sokkal inkább ez lett a sorsa a felső pannon homokos záró üledéksorának, az ún. Unió wetzleris homoknak, mely másutt, mély településben fontos vízadó, itt azonban jórészt lepusztult vagy erősen kiemelt helyzetben van. A Balatontól és a Balatonfőtől D-re levő területen a pannon általában sokkal finomabb szemű, mint az átlag, mert lerakódása idején a Középhegység az üledékgyűjtőt Árnyékolta”, a durvább üledék odajutását általában megakadályozta Ez is oka annak, hogy a Balatonfő és a déli Balatonpart rétegvízzel való ellátása nehéz probléma. A másik ok az itteni pannon összlet vékonysága. Somogybán a Balatonnal párhuzamos süllyedé- kekben délfelé mind vastagabb, főként agyagos, finom homokos, faunátlan rétegsor települ a felső pannonra. Ez valószínűleg a felső pliocén (alsó le- vantei) képviseli. A pliocén végén nagymélységű törések mentén kiömlött bazaltláva a Ny-i Bakony festői kúp és táblahegyeit alkotja. 42
