Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)
VII. fejezet. Halászati vízhasznosítás
2. A HALÁSZATI VÍZHASZNOSÍTÁS FEJLESZTÉSE 2.1 A tervezés alapjai 2.11 A TUDOMÁNYOS KUTATÁSOK, ADATGYŰJTÉSEK, FELTÁRÁSOK ÉS TERVEZÉSI MUNKÁK ISMERTETÉSE Az 1954. évben készült Vízgazdálkodási Keretterv foglalkozott a halászat fejlesztésével. Ebben a Sió és Balatoni vízgyűjtőben 1300 ha-s feplesz- tést irányoztak elő. A terület fejlesztését részletesen tárgyalta a „Halászat 15 éves terve”, amely 1957-ben készült. Ebben a Balaton halászatának múltjával és a fejlesztés szükségességével és irányelveivel részletesen foglalkoztak. A Vízgazdálkodási Adatgyűjtemény III. fejezete is foglalkozik a Balaton halászatának múltjával és eredményeivel. Az FM Halászati Osztálya 1960. évben elkészítette a Halászat második 5 éves és a távlati (20 éves) tervét, mely a Balaton termelésének fejlesztésére is tartalmaz adatokat. A VITUKI 1959. év őszén készült ún, regionális terve szintén feldolgozta mind a tógazdasági, mind a természetes vízi halászat adatait, ismertette a területi halászati fejlesztési lehetőségeit. Az OVF Vízhasznosítási Osztálya 1960. májusában elkészítette a Mezőgazdasági Vízhasznosítás 20 éves txvlati tervét az egész ország területére. 2.12 A TERVEZÉSNÉL KÖVETENDŐ FEJLESZTÉSI ALAPELVEK A halhúshozam növelése érdekében elsősorban э tógazdasági halászatot kell bővíteni. E területen természetesen fejleszteni kell a Balaton halászatát és ott különösen az állományösz- szetételt kell javítani a nemeshol javára. Az árvízcsúcsok lefogása, a vízjárások egyenletesebbé tétele céljából fokozni kell az emeltvízű halastavakkal a tavak tározóképességét. Járulékos hasznosításként szorgalmazni kell a halastavi víziszárnyas-tenyésztést. Tógazdaságokat csak a mezőgazdasági célra nem alkalmas olyan területen szabad létesíteni, ahol megfelelő talajjavítás és mederjókarbahelyezés után sem lehet rétművelést vagy legelőgazdálkodást folytatni. Víztározókat is halasítani kell. Szennyvizek mezőgazdasági biztosításának érdekében, ahol min, háromszoros hígítás megvan, halastavi utótisztítást kell tervezni. Ahol ennek lehetősége fennáll, a halastavi váltógazdálkodást be kell vezetni. 2.2 A halászati vízhasznosítás keretterve 2.21 A TERMÉSZETES VIZEK HALÁSZATI HASZNOSlTÄSI KERETTERVE E terület kétségkívül legjelentősebb természetes vize a 61 000 ha-t kitevő Balaton. A Balaton halászatának tervezésénél figyelembe kell venni, hogy az üzemi halászaton túl a sporthorgászat és horgászidegenforgalom érdekei is kielégítésre kerüljenek. Ennek megfelelően a távlati tervek iránya is kettős, részben üzemi, részben pedig sportcélú. A távlati fejlesztés terve szerint 1957—80-ra el kell érni, hogy a Balaton évi haltermelése elérje a 200 vagont. A fejlesztésen belül az ún. „nemes” halak arányát a jelenlegi 12—13%-ról legalább 25%-ra kell növelni. Elsősorban a ponty elszapo- rítására kell nagy súlyt helyezni. Folytatni és tökéletesíteni kell a süllő szaporítására már eddig is alkalmazott módszereket. Ezeken felül új halfajok betelepítésével a nemes halfajok választékát is növelni kell. Új halfajként az angolnát, (Anguilla anguilla L) új haltáplálék féleségekként pedig elsősorban a Mysdace-családhoz tartozó rákféleségeket kell betelepíteni. E haltáplálékféleségek főként a süllő támeneti és időszakos táplálékhiányát hivatottak megszüntetni. A Balaton pontyállományának növelésére évenként nagymennyiségű ivadékot kell kihelyezni, mivel a ponty rendkívül jól fejlődik. Elméleti és gyakorlati szakemberek szerint balatoni viszonyok között a panty évenként képes 1—1,2 kg-ot gyarapodni egyedenként. Nagymennyiségű pontyivadékot azonban csak intézményesen lehet előállítani. Szükséges tehát, hogy a balsftoni igények kielégítésére tógazdaságot (tógazdaságokat) létesítsenek. Az ezzel kapcsolatos igény legalább 2000 kh. A Balaton ivadékellátását a jövőben nem lehet a tógazdaságok esetleges feleslegeire építeni. Igényként jelentkezik az 5—10 dekás kiváló tenyészér- tékű és egészséges ponty kihelyezése. A speciális (ivadéknevelő) tógazdaságok feladata a süllő, harcsa és egyéb halfajok ivadékainak tömeges előállítása is. A süllő természetes szaporodása célját szolgáló ún. mesterséges akadok (kőszórások) toávbbi létesítését is tervbe kell venni. Ezek a létesítmények ugyanis á süllő kiválóan bevált ívóhelyei, amelyekből azonban az 50-es évek eleje óta újakat nem készítettek. Évenként legalább 3—4 uszály kő leeresztése szükséges. Az intenzív gazdálkodás azonban nemcsak az intézményes állomány utánpótlást igényli, hanem az okszerű halászati tevékenységet is. A Balaton halállományának állandó és folyamatos szelektálása csak nagyüzemi módszerekkel, tehát állami irányítás mellett, állami vállalattal oldható meg. Nem kétséges, hogy a jelenleg alkalmazott módszerek korrekcióra szorulnak. A nyári nagyhálós halászat feltétlenül megszüntetendő. Helyette az állított hálós (nagyvarsás) halászat igen nagyfokú térhódítására kell számítani. A fejlett halászattal rendelkező országokban máris ilyen módon halásznak. A többszáz nagyvarsa beállítása egyidejűleg megszünteti a horgászok azon panaszát, hogy a halászhajók és halászok tevékenységük során zavarják őket. Egyben megszűnik az a 182
