Délnyugat-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 2., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

kívül más hidrológiai tényezők megfigyelését is bevezették. A vízhőfok mérését, amelyre szórványosan 1876-tól ismerünk próbálkozásokat és rövi- debb adatsorokat, 1945-ben szervezték meg. Szórványos hordaléíkméréseket 1942 óta végeztek, a rendszeres hordalékmérés 1948-ban indult. A szabad vízfelületek párolgásának, továbbá a hótakaró vastagságának és víztartalmának rendszeres mérésére a legutóbbi években került sor. További tényezők méréstechnikájának kialakítása és a különböző tényezők közti összefüggések kutatása céljából több kísérleti területet rendezünk be.

Az országos állomáshálózat elsősorban nem számszerű, hanem minőségi fejlesztést igényel. Ennek keretében a legfontosabb feladat — különösen a kisvízfolyásokon — a jól felszerelt, helyi adottságokhoz alkalmazkodó (országosan kb. 180) vízhozam-nyilvántartó állomás kialakítása. Ez a különféle hidrológiai vonatkozású kérdések megoldásának alapja.

Az országos állomáshálózat megfigyelési anyagára és az azt kiegészítő — rendszerint különleges célú, vagy rövid időtartamú — helyi megfigyelésekre támaszkodva a területi problémákra is megadható a kívánt mélységű válasz. E téren mind nagyobb feladatok várnak a vízügyi igazgatóságokra, ill. az ott működő mérnök-hidrológusokra. A viszonylag ritka, váz-szerű országos állomáshálózat, — mint lényegében állandó, törzshálózat-, minőségi fejlesztése mellett törekedni kell a közvetlenül a vízügyi igazgatóságok hatáskörébe tartozó helyi állomáshálózatok kialakítására. Ennek keretében lehetne megoldani a vízfelhasználás mérését, és e hálózaton alapulhatna a vízügyi igazgatóságok operatív vízgazdálkodása, a terület vízkormányzása is.

Mind a vízgazdálkodási üzem, mind az ezt szolgáló hidrológiai tervezés és kutatás hazánkban most kialakuló magasabb foka új mérés- és feldol- gozásitechnikai követelményeket is támaszt az említett országok és a helyi állomáshálózatokkal, a kísérleti telepekkel, és általában a vízrajzi adatgyűjtéssel szemben. E körülmények: a mérési munkák műszerezése, a vízügyi központokból (VlZIG-ok, öntöző vállalatok, vízi főművek, Országos Vízjelző Szolgálat stb.) végezhető vezetékes ill. rádiós távmérések bevezetése, az adatok többféle szempontból is egyidejűleg lehetséges gyors osztályozását feldolgozását és kiértékelését biztosító gépi adat- feldolgozás alkalmazása, valamint a rendszeresen ismétlődő feladatok végrehajtásának automatizálása. E téren még a kezdeti lépéseknél tartunk. (Lásd a 2.323 Hidrológiai előrejelzések c. pontot.)

A TERÜLETEGYSÉG ÁLLOMÁSAI

A terület vízrajzi állomáshálózatát a „Hidrológiai észlelő hálózat” c. 1:500 000 méretarányú térkép szemlélteti. A térkép feltünteti a kísérleti területeket is.

A vízmérceállomás az állomások alaptípusa; vízállásadatokat szolgáltat. A vízállást 2 cm osztásközű öntöttvas lapvízmércén olvassák le előírás szerint, minden reggel és délután, nyáron 7 és 19, télen 8 és 16 órakor. A napi kétszeri leolvasás sem biztosítja azonban minden esetben a vízállás adatsor folyamatosságát. Heves víz járású vízfolyásokon teljes árhullámok kimaradhatnak az észlelésből, de a nagyobb ill. nyugodtabb vízfolyásokon sem

lehetséges áltáléiban a finomabb vízállásingado- zások vagy pl. a tetőző vízállások észlelése. E mellett a leolvasott adatokat szubjektív hibák is terhelik. Ezért ma már számos állomáson óraművel hajtott rajzoló vízmérce írja folyamatosan a vízállást. — Az állomások zömét a természetes vízfolyásokra és tavakra telepítették. A műcsatornák közül sajnos igen kevés van ellátva vízmérceállomással. A vízmércék törzskönyvi adatait és az észlelt szélsőséges vízállásokat a 20. táblázat tartalmazza. A táblázat tájékoztatásul feltünteti a jellemző vízhozamokat is. A határvízfolyások vízhozamának nem az államok között megosztott, hanem a teljes értékét adtuk meg. (Az alkalmazott betűszimbólumok értelmezését lásd a 2.321 és 2.322 alfejezetben.)

Vízhozamnyilvántartó állomásnak az olyan vízmérceállomást nevezzük, ahol meghatározták a vízmérce szelvényére vonatkozó vízhozamgörbét, vagyis a vízállások és a vízhozamok közti összefüggést (rendszerint számos vízhozammérés, azaz keresizt- szelvény-felvétel és egyidejű vízsebességmérés alapján), időnkénti vízhozammérésekkel ellenőrzik ennek érvényességét, és a vízállásészlelések és a vízhozamgörbe segítségével megállapítják a napi vízhozamokat. A napi vízhozamadatok pontossága a vízhozamgörbe ill. az egyes vízfhozammérések pontosságától, az adatsor folyamatossága a vízáüilós- észlelés folyamatosságától (pl. rajzolómércék alkalmazásától) függ.

Vannak vízhozam-mérőállomások, amelyeken időszakonként vízhozam-mérést végeznek, de a vízhozamgörbét nem határozták meg, vízhozam-nyilvántartást nem vezetnek. Ezek az állomások tehát csak szórványos adatokat szolgáltatnak, nem pedig folyamatos adatsort.

Vízhőfokmérés egyelőre csak a közepes és a nagyvízfolyások, továbbá a nagy állóvizek vízmérceállomásainak egy részén folyik. A mérést higanyos hőmérővel, a partról, a felszínen, naponta egy alkalommal, reggel végzik.

A hordalékmérő állomásokon, — amelyek egyben vízhozam-nyilvántartó állomások is —, vízhozamméréssel egyidejűleg vett vízminták segítségével meghatározzák a lebegtetett hordaléktöménységet és hordalékhozamot, továbbá hordalékfogóval megmérik általában a fenéken görgetett hordalék hozamát is. A vízhozam és a hordalékhozam kapcsolata igen laza, ezért a hordalékhozam-adatsor megbízhatósága egészében véve csekély.

Valamennyi állomás a hónap elején küldi be adatait a VITUKI-ba, de van néhány kiválasztott állomás, amely naponta táviratilag jelent, sőt kiépülőben van az automatikus távjelző-rendszer is, amelynek 1960-ban két állomása (Rajika és Budapest) van vezetékes állandó összeköttetésben a VITUKI vízjelző szolgálatának központjával.

Az általánosabb értelemben vett vízjárás eddig felsorolt elméletein kívül a vízkészletgazdálkodás számára a párolgási-, csapadék- (és hó) adatok ismerete is igen fontos. Ezeket azonban nem itt, hanem a 2.2 Éghajlat c. fejezetrészben ismertetjük.

61