Délnyugat-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 2., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
2.3 Felszíni vízkészlet 2.31 ALTALANOS ISMERTETÉS Felszínieknek nevezzük — eredetüktől függetlenül — azokat a vizeket, amelyek a Föld szilárd kérgén találhatók. A felszíni vizek részint közvetlenül a légköri csapadékból erednek, részint pedig a felszínalatti vizekből, amelyekkel szoros kapcsolatban vannak (partiszűrésű talajvizek). A földkéreg időlegesen vagy állandóan felszíni vizeket magában foglaló, partokkal határolt mélyedéseit medernek nevezzük. A mederben állandó irányú folyamatos mozgást végző vizek a folyóvizek vagy vízfolyások (ér, csermely, patak, folyó, folyam). Azok a vizek pedig, amelyek valamely mélyedést, teknőt, medencét kitöltenek, de a maguk egészében haladó mozgást nem végeznek, azok az állóvizek (láp, mocsár, tó). Mind a vízfolyások, mind az állóvizek lehetnek időszakosak vagy állandók. Az ember természetalakító tevékenysége folyamán egyre inkább létesít műszaki eszközeivel, mesterséges vízfolyásokat (csatornákat) és állóvizeket (pl. tározókat, halastavakat) is. 2.311 Vízrendszer és vízjárás Valamely terület vízrendszerének nevezzük a felszíni vizek hálózatát, szoros összefüggésben a vízgyűjtőterülettel és a műszaki beavatkozásokkal. Valamely vízfolyás vagy állóvíz vízjárásán értjük a vizek mennyiségi és minőségi jellemzői időbeli változásának összességét. A mennyiség és minőség, valamint változásuk számszerű kifejezésére, és törvényeik leírására számos fogalom szolgál. A vízgazdálkodási gyakorlat számára legfontosabb fogalmak a következők: vízállás, vízhozam (víz- mennyiség), vízhőfok, jégmegjelenés, -zajlás, -beállás, -felszakadás, hordalékhozam (hordaléktöménység), továbbá az oxigénfogyasztás, keménység, sótöménység, nátriumszázalék, coli-szám stb. A vízállás a vízszin magassága a vízfolyás vagy tó vizsgált függélyében, egy önkényesen felvett alapszint felett. Az alapszint általában a mederben szilárdan elhelyezett, beosztásos vízmércelap null- pontja, amely a nagyobb vízfolyásokon rendszerint az előforduló legkisebb vízszint magasságában, kisvízfolyásokon és tavakon pedig a fenékszinten van, de lehet más tetszőleges magasságban is. A vízállást rendszerint cm-egységben adjuk meg. Az előfordult legnagyobb és legkisebb vízállás közötti különbség, azaz a vízállásingadozás tartománya, a vízjáték. A vízállásokat — különösen hajózási cé- . lókra — szokásos, a vízjáték hányadában tófejezni. A víz játék tizedrésze a vízfok, más néven hidrog- rád. A vízhozam a vízfolyás vizsgált keresztszelvényén másodpercenkint átfolyó vízmennyiség. A vízmeny- nyiség valamely víztest térfogata. A vízhozamot rendszerint m3/s-, 1/s-egységben, a vízmennyiséget . m3-egységben adjuk meg. A vízhőfok a vízfolyás vagy tó vizsgált pontjában fennálló vízhőmérséklet. A vízfolyásokon a vizsgált pontbeli hőfok, valamint a ponthoz tartozó függély és a függélyhez tartozó keresztszelvény többi pontjabeli hőfok a turbulencia miatt rendszerint nem tér el számottevően egymástól, ezért az egypontbeli hőmérséklet általában a keresztszelvény középhőmérsékletének tekinthető. A tavaknál azonban általában nem egyenletes a hőmérsékleteloszlás. A vízhőfokot rendszerint C°-egységben adjuk meg. A jégjelenségekre vonatkozó fogalmak maguktól értetődnek. A jégadatok az észlelőhely közvetlen környezetére vonatkoznak. A hordalék a tó ill. vízfolyás vizében lebegő ill. a víz által szállított kőzettörmelék és ásványszemcse. A lebegtetett hordalék a hordaléknak az a része, amelyet az áramlás ereje lebegésben tart ill. lebegtetve szállít tova. A görgetett hordalék a hordaléknak az a része, amelyet az áramlás ereje a fenéken görget tova. E kétféle hordalék nem határolható el élesen. A hordaléktöménység a víz egységnyi térfogatában lebegő hordalék súlya. A hordalékhozam a vizsgált keresztszelvényen másodpercenként áthaladó hordalékmennyiség. A hordalékmennyiség valamely hordaléktest térfogata vagy súlya. A hordaléktöménységet rendszerint kg/m3, g/m3-egységben, a hordalékhozamot m3/s, t/s-egységben adjuk meg. A felsorolt leghasználatosabb fizikai fogalmak mellett számos kémiai és biológiai fogalom szolgál a vizek jellemzésére. Ezek alapján lehetséges osztályozni a vizeket aszerint, hogy milyen mértékben felelnek meg a közegészségügy és a különböző vízhasználó ágazatok minőségi követelményeinek. E fogalmak alapján a területegység felszíni vizeinek vízjárását a 2.32,—2.36 pontokban részletesen ismertetjük. A TERÜLET VÍZRENDSZERE A területegységre, a határain kívülről, egyetlen számottevő vízfolyás lép: a Mura, amely Ausztria és Jugoszlávia felől érkezik, majd a jugoszláv— magyar határt alkotja. A területegységen belül eredő felszíni vizek vízkészlete több nagyságrenddel kisebb a Muráénál. E vízfolyások részint a Zala, részint a Mura vízrendszeréhez tartoznak. A Zala mellékvizei közül említésre méltó a Felső-Válicka-, a Szévíz-, a Sárvíz- és a Foglár-csatorna. A Murába torkollik a Cser- tával és az Alsó-Válickával bővülő Kerka-, továbbá a Principális-csatorna. Az említett két csatorna elnevezéséből is kitűnik, hogy mesterséges vízfolyások, mocsaras területek vízrendezése érdekében létesültek. A Zala és néhány kisebb patak mentén malomcsatornák is épültek, de a malmok ma már általában nem működnek. Számottevő természetes tavak nincsenek. Több völgyzárójában halastó van üzemben, részben öntöznek is vizükből. A területegységről távozó vizeket a Zala a 3. TVK-egység, a Mura pedig a 4. TVK-egység területére vezeti át. 59