Délnyugat-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 2., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
létén kívül két vízföldtanilag kedvező részlete van. Mindkettő a felső pannonba tartozik. A melegebb az ún. oszcillációs szakasz, amikor tavi (általában agyagos) és folyóvízi rétegek váltakoznak. A másik jó vízadó pedig a felső pannon zárótagja, az ún. Unió wetzleris homok. Ez azonban helyenként a zalai hátak tetején található s, így vízföldtani fontosságát elvesztette. A felső pannon képződményeire vékonyabb, a süllyedékben vastagabb, eddig részletesebben nem vizsgált változatos, ún. alsó levante! rétegsor települt. Ez nyugat felé haladva mind durvább szemcséjű, s az országhatár körül az Őrségben már kavics is van. A negyedkor eleji szerkezeti mozgások által különféle magassági helyzetbe került részekre, a negyedkor legidősebb képződményeként vékonyabb, apró kavicsos rétegsor települt. A negyedkor első felében képződtek a nagyobb folyókat (Rába, Zala) kísérő széles kavicsteraszok. Vízföldtanilag azonban nincs szerepük, mert egyrészt agyagos kötőanyaguk miatt vizet nemigen tartalmaznak, másrészt kedvezőtlenül magas helyzetben vannak. A negyedkori durva üledéknek — a Kisalföld közepén kívül — csak mélyebb helyzetben van vízföldtani jelentősége. Ilyen a Dráva, Mura, Zala és Rába völgysíkja alatti kavics, a TVK nyugati részén lévő É—D-i völgyek egyes szakaszán, a völgytalp alatti apró kavicsos homok és a Lendvai medence kavicsos kitöltése. A pleisztocén végét kevés lösz, a Ny-i országhatár felé mind több agyag képviseli a folyóvízi üledékek mellett. A holocénben a völgytalpak képződményei alakultak ki, helyenként tőzeg is. 2.12 A TERÜLET TALAJVISZONYAI 2.121 A terület általános talajtani ismertetése A TÁJ FOGALMA, A TÁJALKOTÓ FÖLDRAJZI TÉNYEZŐK A táj (a természeti táj) önálló, meghatározott, állandó fejlődésben levő természeti egység, mely a tájalkotó tényezők együttesének hatására alakult ki. A természeti táj fogalmába beletartozik az emberi élet hatására bekövetkezett változás is. Ott, ahol az ember rövidebb, hosszabb ideig megfordult, j eleiétének, tevékenységének látható nyoma maradt, mely ugyanúgy hozzátartozók a természeti tájhoz, mint egyéb tájalkotó tényezők. A táj egyben természettörténeti kategória is, mert a ritmu- sos kéregmozgások, éghajlatváltozások összjátéká- nak eredményeként kialakult szakaszos fejlődés pillanatnyi állapotát jelenti. A táj kialakulását, jellegét a tájalkotó tényezők szabják meg. Ezek elemei: a szilárd kéreg (kőzet, szerkezet, domborzat), a légkör (éghajlat), a vizek, az élővilág és a talaj. A tájalkotó és egyben talajképző tényezők földrajzi zónánként más-más jelentőségűek. A sarkvidéki övezetben az éghajlat az uralkodó, az egyenlítő vidékén az éghajlat és a növényzet, a sivatagokban a besugárzás hatására fellépő aprózódás, valamint a defláció. A mérsékelt égövi zónában a táj fejlődésének lényeges tényezője a folyóvizi erózió és akkumuláció. Itt a folyóvíz mennyiségét és munkáját meghatározó éghajlati és szerkezeti elemek, valamint az ezek hatásából formálódó domborzat szabják meg a táj alakulását. Hazánkban is a domborzat a táj váza. A domborzat döntő fontosságú az éghajlati elemek eloszlásában. Megszabja a vizek időbeni és térbeni lefutását, továbbá hatással van a növénytakaró kialakulására is. Ebben az együttesben jelentős szerepet játszik az emberi beavatkozás a természet rendjébe; a gazdálkodás, a talajművelés, a növénytakaró megváltoztatása, a talajerózió meggátlása, vagy elősegítése. A domborzat alkalmas arra, hogy azonos tájalkotó tényezők segítségével hasonlóvá formálja a vidéket. Ezen az alapon Magyarország területe nagy egységekre, nagytájaikra osztható. Az ország hat nagytája: az Alföld, a Kisalföld, az Alpokalja, a Dunántúli-dombság, a Dunántúli-középhegység, valamint az; Északi-középhegység. A szerkezeti és domborzati alapokon egyesített nagytájak a tájakat foglalják magukban. Ezek kiterjedését az 5. ábrán közöljük. Részletesebb természeti földrajzi feldolgozás esetén a tájak kistájakra oszthatók. A terület más irányú felosztását szolgálják a körzetbeosztások, melyek egy-egy tájalkotó tényező területi változásait tartják szem előtt. Ilyenek lehetnek az éghajlati, növényföldrajzi, talajtani vagy más körzetbeosztások. Ezek célja, hogy a kiválasztott tájalkotó tényezőt egy kiragadott gyakorlati szempont szerint értékelve, a gyakorlati feladatok közvetlen megoldását segítsék elő. A GENETIKUS TALAJFÖLDRAJZI SZEMLÉLET ÉS TALAJOSZTÁLYOZÁS A széles körben ismert, 1:500 000 méretarányú, országos genetikus talajtérképen a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Trágyázástani Bizottsága által kidolgozott osztályozási rendszert alkalmaztuk. Az osztályozás az ún. genetikus és talaj földrajzi elven alapszik, mely részint a talaj kialakulását irányító és jellemző folyamatokat — a talaj dinamikát, — továbbá a folyamatok fellépésének sorrendjét, — egyszóval a talaj kialakulásának történetét, — részint pedig a földrajzi zónák törvényszerű változásait veszi figyelembe a talajok osztályozásánál. Ez a rendszer az egyes talaj szelvények besorolásánál morfológiai, fizikai és kémiai vizsgálatokkal dönti el azt, hogy a talajt alakító folyamatok milyen arányban és milyen sorrendben léptek és lépnek fel a talajképződés során. 44
