Délnyugat-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 2., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
II. FEJEZET Természeti adottságok, területi vízkészlet 1. BEVEZETÉS 1.1 A témakör ismertetése X.U A VÍZGAZDÁLKODÁSI keretterv KIINDULÁSI ALAPJAI A korunk társadalmi és gazdasági viszonyai között szükségszerűvé vált tervgazdálkodás egyik látszólagos ellentmondása az, hogy a népgazdaság ill. ágazatai tervszerű és arányos fejlesztése távlati tervet kíván, viszont a terv készítésének időpontjában a termelőerők jövőbeli — óriási iramú és gazdasági ágazatonként különböző jellegű és ütemű — fejlődéséről még csak többé-kevésbé bizonytalan elképzelések lehetségesek. Ezt az ellentmondást a dialektikus szemlélet úgy igyekszik feloldani, hogy a tervet a viszonylag legbiztosabb kiindulási alapra, a jelenlegi adottságokra építi fel; továbbá a tervben a fejlesztésnek csupán fő vonásait, kereteit szabja meg; végül e keret-tervet időről-időre korszerűsíti. A vízgazdálkodási keretterv kiindulási alapjai: a természeti adottságok, továbbá a kihasználásukra vagy átalakításukra irányuló korábbi gazdasági tevékenység eredményeként kialakult jelenlegi helyzet. A keretterv az ezek által többé-kevésbé meghatározott lehetőségeket, korlátokat, kihatásokat tárja fel és a gazdasági szempontból jelenleg legelőnyösebbnek mutatkozó kihasználásuk vagy átalakításuk módjait írja elő. A fenti elvek alapján e vízgazdálkodási keretterv viszonylag részletesen, e fejezetben tekinti át a természeti adottságokat, az egyes vízgazdálkodási ágazatok fejlesztését tárgyaló további fejezetek pedig a vonatkozó gazdasági előzmények, azaz a múltbeli tevékenység és a jelenlegi helyzet ismertetésével kezdődnek. 1.18 A VÍZGAZDÁLKODÁS SZEMPONTJÁBÓL LEGFONTOSABB TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK A vízgazdálkodás szempontjából alapvető természeti adottság nyilvánvalóan a vízkészlet. Ennek a gazdálkodásba gyakorlatilag bevont vagy bevonható része a csapadékhullás—lefolyás—tározódás— elpárolgás állandó körfolyamatában, a döntően a napenergia által fenntartott és irányított hidrológiai ciklusban vesz részt (dinamikus vízkészlet). Másik, igen nagy hányada, amely a gazdálkodásba alig, vagy csak messzemenő következmények vállalása mellett vonható be, természetes állapotában a hidrológiai ciklusban nem vesz részt, lényegében a felszín alatt tározódik (passzív vízkészlet). A továbbiakban — ha külön nincs megnevezve — a dinamikus vízkészletről lesz szó. A vízkészlet — megjelenési formája, illetve előfordulási helye szerint — felszíni (álló és folyó), felszínalatti (partiszűrésű-, talaj-, réteg-, karszt-) és légköri vizekből áll. Az utóbbiak ezidőszerint még alig vonhatók be a gazdálkodásba. E különféle vizek legtöbbször olyan szorosan összefüggnek, hogy egymástól pontosan el sem határolhatok. Ennek ellenére ebben a tagolásban szokás tárgyalni a készleteket, mert e vízfajtánként különbözőek a kitermelés módjai, a gyakorlati felhasználás lehetőségei. Adott vízgazdálkodási egység vízkészletének mennyisége és minősége időben és térben általában változó és több szempontból számszerűen jellemezhető. A felszíni víz szokásos jellemzői pl. a vízállás, a vízhozam, a vízmennyiség, a vízhőfok, a hordaléktöménység, a halmazállapot (jégjelenségek), az oxigénfogyasztás, a keménység stb. A felszínalatti vízkészlet jellemzői pl. a talajvíz- és karsztvízszint, a talajvízforgalom, a passzív ill. a kitermelhető talajvíz-, karsztvíz- és rétegvízkészlet, a vasasság, a szulfáttartalom stb. Az ingadozások jellemzőinek összessége a vízjárás. (Szűkebb értelemben vízjáráson csak a felszíni vízfolyások vízhozamában és vízállásában bekövetkező változások jellemzőinek ösz- szefoglalását értik.) A vízkészlet szoros kölcsönhatásban van más természeti adottságokkal, elsősorban az éghajlati és a morfológiai, a geológiai és a talajviszonyokkal, továbbá a növény- és állatvilággal, valamint az egyre fokozódó emberi tevékenységgel is. Az éghajlati viszonyok főleg a hidrológiai ciklust, az abban résztvevő vizek mennyiségét és halmazállapotát befolyásolják. A morfológiai viszonyok (szintviszonyok és felszíni formák) elsősorban a víz lefolyásának és összegyülekezésének módját, irányát, sebességét, munkavégző- és szállítóképességét határozzák meg. A geológiai és talajviszonyok a természetes tározódás és egyben a felszínalatti vízkészlet, továbbá a vízminőség elsőrendű meghatározói. Az élő szervezetek ugyancsak részt vesznek a vízminőség alakításában, de a növényzet emellett a talajvízkészlet legnagyobb fogyasztója (elpárologtatója). Az ember tevékenysége, közvetlenül vagy közvetve, végeredményben a víz kártételeinek el5 3 TVK 33
