Délnyugat-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 2., 1965)

V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése

jesen befejezett területek az aránylag nagy földmunka miatt (50 m3/kh) még nem nagy számban vannak. Ezt a munkát jelenleg már a társulatok végzik szervezetten és előreláthatólag 1970-re fejeződnek be az építési munkák, de a fenntartási munkát azután sem lehet elhanyagolni.

Eredmény természetesen csak az összes vízrendezési, lecsapolási munkák elvégzése után is csak akkor várható, ha a lecsapolás után a hiányzó talajerőt pótolják. A Keszthelyi Akadémia szerint legfontosabb a lecsapolás után a nitrogén utánpótlás (100—200 kg/kh nitrogén műtrágya).

A lecsapolás után ha az agronómiái feladatokat is elvégzik, a terméseredményekben ugrásszerű növekedés tapasztalható.

A Keszthelyi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet — több éven keresztül saját és idegen területeken végzett kísérleteket. A terméseredmények és ráfordítási költségek mérése alapján megállapította, hogy a 100%-os lecsapolás — a rét-legelő területeken — évi 300—600 Ft-os nettó többletjövedelmet eredményez. Ez a közvetlen hosszon, közvetve pedig az állatmegbetegedések megszűnése révén a tejhozam, húshozam és szaporulat növekedésében is jelentős haszonnal számolhatunk.

A lecsapolás egyik speciális formája az alagcsö- vezés, amelyet 1928-ig építettek területünkön. Hiányos nyilvántartás miatt azonban a létesített mező- gazdasági alagcsövezések csak egy részéről tudunk. Azok az alagcsövezések, amelyeknek elvezető nyílt árokhálózata jókarban van — még 50—60 év múltán is — jól működnek. Az alagcsövezett területeken a terméseredmények általában 20—25%-kal nőttek és az akkori árak mellett ez azt jelentette, hogy az építési költség 3—4 éven belül megtérült. Jelenleg a magas alagcső anyagár miatt (5000 Ft/ 1000 db) költséges az alagcsövezés és a megtérülési idő 12—15 év. Főleg ez az akadálya annak, hogy Magyarországon az utóbbi időben mezőgazdasági alagcsövezés nem folyik.

1.22 VÍZGYŰJTŐTERÜLETEK RENDEZÉSÉNEK MÚLTJA ÉS JELENE

A területen a bőséges csapadék következtében a gyepesedés és bokrosodás gyorsabb, így a talajerózió csak a patakok völgyeinek nagy esésű felső szakaszán és a „Középzalai-dombvidék” homokos vályogtalajain erőteljesebb. Az erózió elleni védekezés a múltban csak a vízmosások megkötésére szorítkozott. Tudatosan a területen talajvédelmi munkát ezenkívül nem végeztek. Ezt az akkori birtokpolitikai helyzet nem is tette lehetővé. Néhány helyen egyéni kezdeményezés ugyan volt a rétegvonalas művelés meghonosítására, de ezek nem terjedtek el és nem alkalmazták széles körben.

Kehida község határában sáncolással is próbálkoztak, de az a nagy esés és bő csapadék következtében nem hozta meg a várt eredményt, sőt kedvezőtlenebb helyzetet teremtett. A területet végül gyepesíteni kellett.

Vízmosáskötés az alábbi helyeken történt:

Zala vízgyűjtőterülete a Válicka-torkolat feleitől a Zalaszentgróti p.-ig:

Alsó-Arany ódon 1941—42-ben a község védelme érdekében a községtől nyugaton elhelyezkedő vízmosás vizét övárokkal a község mellett vezették el. A vízmosásban 2 db hordalékfogó gát épült terméskőből. A vízmosás vízgyűjtő területe 1,23 km2 1950 —51-ben a gátak alatt és felett is további háromhárom gát épült. A vízmosás megkötése után a községet a szőlőhegyekből lezúduló víz nem veszélyezteti.

Felső-Aranyódon a szőlőhegyre vezető egyetlen út alakult ki vízmosássá. 1951—52-ben 2 db gát épült, majd 1956-ban az alsó gát alatt 20 fm. hosz- szú támfal. A művek terméskőből készültek. A vízmosás megkötése sikerült és jelenleg is jól működik.

Csáfordon a községi közúti boltozott híd alatt torkollt be a patakba az út vízmosássá fajult jobboldali árka. A vízmosásfejnél 4 m mély aknába folyik a felülről érkező víz. Az aknából a vizet a híd alatti félkör alakú támfalon keresztül 80 cm 0 csővezeték vezeti a patak medrébe. A híd felett 30 fm hosszú szakaszon támfal épült surrantóval a balparton. 1954-ben még 3 db gát épült. A művek terméskőből készültek a vízmosás megkötésével, — amely jelenleg is jól működik — a község belsőségének képe is sokat javult.

Zala vízgyűjtőterülete a Zalaszentgróti pataktól a Balatonig

Kehidai patakon a belsőség és a községi híd védelme érdekében épített a tangazdaság egy 2,90 m magas vízmosáskötőgátat terméskőből 1960-ban. A gát jól működik és a felette lévő szakaszon a fel- iszapolódás a tervezettnél is gyorsabb.

Kustányi patak vízmosássá f ájult medre 1955- ben épült 4 db 1 m-es terméskőgáttal lett megfogva. 1960-ban a felső gát 85 m-rel feljebb lett helyezve. A vízmosás megkötése sikeres volt és jelenleg a hordalékmozgatásban beállt az egyensúlyi állapot.

Üjfalusi patakon 1958-ban épült egy földgát, és alatta egy 1,0 m magas terméskőgát, azzal a céllal, hogy a patak felső vízmosásos szakaszából érkező hordaléknak az alsó szakaszra való jutását megakadályozza. A földgát alatt az árvizet 3 db 1 m 0 ak- nás csőáteresz vezeti el. A földgát 1960-ban lett a végleges 6,0 m magasságra kiépítve. A hordalék lerakódás a vártnál is nagyobb mérvű. Három év alatt a 10 000 m3-es tározó tér 40% fel töltődött. A megépült gát esetében 1 m3 tározótér létesítési költsége 12 Ft-ba került.

Zalaszabari patakon 1956-ban épült terméskőből 2 db 1,10 m-es, 2 db 0,60 m-es és 1959-ben 1 db 0,60 m-es vízlépcső terméskőből a patak vízmosásos medrének megkötése érdekében. A munka sikeres volt, és azóta elfajulás nem jelentkezett.

Radai patakon a volt vízimalom helyén 4.5 m-es terméskőgát épült a környező épületek védelme érdekében. A gát mögötti rész feliszapolódott, a tervezett fenékesés kialakult.

18 * TVK

137