Délnyugat-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 2., 1965)
IV. fejezet. Síkvidéki területek vízrendezése
A tőzeges és lápterületeken igen nagy a talajvízszint szabályozás jelentősége. Enélkül ilyen területeken biztonságos mező- és erdőgazdálkodás el sem képzelhető. A talajvízázint szabályozás nyílt árokhálózattal vagy alagcsövezéssel (drénezéssel) történik. Nyílt árokhálózat esetén a művek a belvízrendezés műveivel azonosak. Alagcsövezés a terepszintje alá elhelyezett alagcsőhálózatból és annak tartozékaiból áll. Az előzőek alapján a TVK-ban a IV. fejezet az alábbi csoportosításban kerül ismertetésre: a) Belvízgazdálkodás, b) Belvízvédekezés, c) A talajvízszint szabályozás. A IV. fejezet nem foglalkozik az öntözésnél keletkező csurgalékvizek elvezetésével. 1.2 A múlt és a jelen 1.21 A BELVÍZGAZDALKODAS MŰLTJA ÉS JELENE 1.211 A belvizes területek rendezésének múltja és jelene A Kis-Balaton belvízrendszer a Balatonnal egykor összefüggő mocsaras, lápos területen alakult ki. A lecsapolási munka az 1800-as évek elején kezdődött a Balatonhidvég feletti szakaszon a nagyobb vízfolyások medrének kialakításával, de csak az 1920-as években, a Balaton vízszintjének leszállítása után kezdődött meg az a lecsapolási, majd ármentesítési és belvízrendezési munka, amely a belvízrendszert mai formájában kialakította. A Zala jobbpartján az ármentesítés a külvízrendezés, a Zala menti töltés és a mellékvízfolyások medrének és töltéseinek kiépítésével történt meg. A Zala völgyével összefüggő mellékvölgyek mélyvonalán a lecsapolási célra épült kiskomáromi, Marót völgyi csatornákat és a Zala-Somogyi határokat bővítették és töltésezték, a kisebb vízfolyások medrét kiépítették és ugyancsak töltésekkel látták el. A külvízcsatornák töltései és a terepadottságok a Zala jobbparti árterét 13 belvízöblözetre tagolták. Az ármentesítés és a külvízrendezés helytelen elképzelések alapján és megfelelő anyagi feltételek hiányában készültek el. Az öblözetek anyaga, vonalvezetése és méretei nem voltak kielégítők, az öblözetek gyakran elöntés alá kerültek. A nagyobb külvízcsatornák a völgyek mélypontján lévő lecsapoló csatornákból épültek ki, elégtelen meder és töltésméretekkel. A gyakori elöntések, valamint a tőzeges talajban fellépő szivárgás a talajvíz szintjét megemelte. Ilyen körülmények között indult meg a belvíz- rendezés a főcsatornák és torkolati zsilipek kiépítésével. A belvízrendezés az egyes érdekcsoportok műszakilag helytelen kívánságai szerint, gyakran ötletszerűen történt, ezért a főcsatornahálózat rend- szertelenül épült ki, feleslegesen sok torkolati zsilippel. A kisesésü, mélyfekvésű öblözetekben magas volt a falajvízszint, gyakran a terep fölé emelkedett. A felszíni vizek levezetése a később kiépített szivattyúállások ellenére is lassú volt, a kis terepesés és a mellékcsatorna hálózat hiánya miatt. Ilyen körülmények között az öblözetekben rét-legelő művelés alakult ki és a súlyponti művelési ág az is maradt. A főcsatornahálózat kiépítése után csak fenntartási és kisebb mederbővítési munkákat végezte. A mellékcsatornahálózat hiánya ma is egyik legnagyobb akadálya a belvízrendezés hatásosságának. 1.212 A belvízhasznosítás múltja és jelene Belvízhasznosítás céljára épült művek az öblözetekben nincsenek. Rövid ideig tartó belvíztározásra valamennyi öblözetben van mód, mivel a mélyfekvésű rét-legelő területek az elöntéseket rövid ideig károsodás nélkül tűrik. 1.22 A BELVÍZVÉDEKEZÉS MŰLTJA ÉS JELENE A belvízvédekezés központja a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság fenékpusztai építésvezetősége. Csatornaőri telep mindössze Zalaapátiban van, de ez egyben és elsősorban gátőri telep is. Belvízvédelmi anyagraktár a területen nincsen. A védekezési anyagok és eszközök, valamint a hordozható szivattyúk és készenléti üzemanyaguk Fenékpusztán vannak tárolva, ahol a Vízignek gépészeti üzemegysége és műhelye is van. Védelmi távbeszélőhálózat az öblözetekben nem épült ki, csak a zalaapáti gâtés csatornaőri telep van bekötve a Zala balpartján húzódó távbeszélő vonalba, amelyet az ár- és belvízvédelem közösen használ. A belvízvédekezést 1949 előtt a területi érdekeltség látta el, néhány gát- és csatomaőrrel, kis védekezési anyag- és eszközkészlettel és néhány hordozható belvízszivattyúval. A védvonal állami kezelésbe vétele után az őrjárások számának szaporításával, a védelmi anyag- és eszközkészlet növelésével és újabb hordozható belvízszivattyúk beszerzésével, valamint műszaki személyzet beosztásával a védekezés hatásosabb lett. A 13 öblözet négy csatornaőr járásba van beosztva, de a csatornaőri feladatokat gátőrök látják el, illetve nagy feladatkörük miatt csak részben tudják ellátni. A hiányos belvízrendezési művek miatt a belvízvédekezés alig lehetséges, néhány öblözetben a meglévő szivattyúállásokon hordozható szivattyúk üzemeléséből áll. Az öblözetek régebbi belvízelöntéseiről keveset tudunk. A mellékcsatorna hálózat hiánya miatt a belvízöblözetek gyakran kerülnek belvízelöntés alá és a víz levezetése lassú és nehézkes. Az ármentesítés és külvízrendezés hiányossága is gyakori elöntéseket okoz. A rét-legelő művelés miatt az anyagi kár azonban nem túl mapas. 1.23 A TALAJVÍZSZINT SZABÁLYOZÁS MÜLTJA ÉS JELENE A Kis-Balaton belvízrendszerhez tartozó Zala- jobbparti belvíztér túlnyomó része tőzeges, lápos terület. A talaj vízáteresztő és a mélyfekvésű öblö116
