Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
XIX. fejezet. A vízgazdálkodás és a népgazdasági ágak kapcsolata - Összefoglalás
nyában járul hozzá a költségekhez. A belvízgazdálkodás vonatkozásában közösek a Hanság—Rába belvízrendszerre támaszkodó vízfolyások és vízgyűjtőterületek. A csatornák fejlesztési, felújítási és fenntartási költségei a "vízgyűjtők arányában vannak megosztva. A műtárgyak fenntartását a magyar fél végzi el osztrák hozzájárulással. A közös kisvízfolyások rendezésére az 1956. évi egyezmény megkötéséig — egyes helyi jellegű határmenti ügyektől eltekintve — nem volt közös megállapodás. Most az egyezmény hatálya kiterjed a Pinka, a Strérn, a Lahn patak, továbbá a Répce, a Gyöngyös és Lapines rendezésére. Az 1956. évi egyezmény rendezi az öntözéssel kapcsolatos közös érdekeket is, amely elsősorban Magyarország számára fontos. A határvizek vízhozamát öntözésre fele-fele részben lehet felhasználni. A halászati felügyeletet mindegyik fél a saját területén gyakorolja. Az ivó- és ipari vízellátás terén Sopron; és Kőszeg városok érdekében tartalmaz az egyezmény a magyar fél részére kedvezményeket. Fontos a megállapodásnak a vízerőhasznosítással kapcsolatos része, mert viszonylag nagyobb számú vízierőtelepről van szó a Répcén, a Gyöngyösön, a Pinkán és a Rábán. A közös ügyek folyamatos és együttműködő intézésére megalakult a Magyar—Osztrák Vízügyi Bizottság. 2.216 Területi vízmérleg A gazdasági és a társadalmi élet fejlődésével a vízzel szemben támasztott mennyiségi és minőségi igények fokozott mértékben nőnek. A szükségletek lehető legkedvezőbb kielégítésének nélkülözhetetlen módja a vízmérlegre támaszkodó vízkészletgazdálkodás. Hazánkban a vízmérlegkészítésnek nincs számottevő múltja. A vízkészletek feltárására irányuló munka alig több egy évtizednél. A vízmérleg másik oldala, a vízhasználatok állapotfelvétele pedig csupán néhány éve kezdődött meg módszeresen. A területi vízmérleg jelentősége abban áll, hogy a vízkészletgazdálkodást érintő minden kérdésben a vízmérleg alapján lehessen állást foglalni. A döntés természetesen mindig átfogó szemléletet kíván. A szűkebb értelemben vett vízgazdálkodási szempontokon túlmenően, figyelemmel kell lenni a nép- gazdasági összefüggésekre és kihatásokra. A vízmérleg szerkesztésének alapelvei közül egyik legkritikusabb probléma, hogy a vízigények kielégítésénél alkalmazzunk-e biztonsági tűrést és ha igen, milyen mértékben. A felszíni vizeknél részleges biztonsággal számolunk, az abszolút minimumnál nagyobb értéket veszünk alapul a mérleg vízkészlet oldala meghatározásánál. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdaság »észére sok évi átlagban 80 %—os a vízbiztosítás, vagyis minden ötödik évben tűrni kell a vízhiányt. Az ivó- és ipari vízellátásnál azonban a teljes biztonságra törekszünk. A vizek minőségi bontását a felszíni vizeknél és a felszín alatti vizek közül a talajvíznél és a karsztvíznél jó meg lehetett határozni. A rétegvizek és a partiszűrésű vizek pedig feltehetően a mindenre alkalmas kategóriába lesznek sorolhatók. A vízkészlet jelenlegi (1960. évi) értékednek meghatározását és részletes elemzését a H. fejezet tartalmazza. A vízmérleg másik oldalát, a vízfelhasználást tekintve, az 1960. évi állapot szerint a lakosság ivó- vízellátása — dacára a terület országos átlagnál jóval magasabb ellátottságnak — a rendelkezésre álló vízkészletekből könnyen biztosítható volt. Az ipari vízfelhasználás ill. vízellátás terén a felszíni vizekben szegény egyes területeken — mint Ajka, Tatabánya és Oroszlány környéke — adódtak némi nehézségek. Azonban a terület egészét tekintve az igen nagy vízigénnyel fellépő sok élelmiszeripari és nehézipari üzem zavartalan ellátása biztosított volt. A vízszükséglet túlnyomó részét felszíni vizekből (Duna, Rába és egyéb vízfolyások), a bányavidékeken pedig karsztvizekből nyerték. A mezőgazdasági vízfelhasználás zöme öntözővíz (3,6 m3/sec.), a halastavak vízigénye 367 1/sec. A tógazdaságok víztáplálása teljes egészében, az öntözővíz is túlnyomórészt felszíná vízkészletekből van biztosítva. Űjabban a talajvizekre támaszkodó csőkutas öntözés nagy mértékben terjed. A terület 1960-bani vízmérlege azt mutatja, hogy még jelentős nagyságú felhasználatlan; készletekkel rendelkezünk. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy elsősorban a felszínalatti vizek megoszlása nagyon egyenlőtlen. Vonatkozik ez a 26 m3/sec. partiszűrésű vízkészletre, az országos viszonylatban is kimagasló mennyiségű 14 m3/sec. talaj vízkészletre és a kereken 10 m3/sec-ra becsülhető rétegvizekre egyaránt. A jelen állapotot tekintve a partiszűrésű vízkészlet gyakorlatilag teljesen kihasználatlan, tehát jelentős fejlesztés lehetséges. A talajvízkészletnek is csak 2—5 % az átlagos kihasználtsága részterületenként. Elsősorban kommunális és öntözési célokra bőven áll miég rendelkezésre vízkészlet. Hasonlóan a rétegvízíkészlet nagy része felhasználatlan, kereken 7 m3/sec a szabad kapacitás. A felszíni vízkészlet megoszlása az előzőekkel szemben kedvező. A Cuhai Bakony-ér és a Concó vízgyűjtőjének kivételével a többi részterület — a Dunát nem számítva is —, megfelelő mennyiségű és alkalmas minőségű felszíni vízkészlettel rendelkezik. A jelenlegi kihasználtságot tekintve csupán a Répce—Rápca folyókra és vízrendszerükre települt vízkivételek lépik túl a kívánatos mértéket. A terület karsztvíz-készlete a rétegvíz egyharmadára tehető és a kihasználtság itt igen magas: 91 %-os. Gyakorlatilag tehát további célokra felhasználható karsztvíz-készlet nincs. Az 1980-bani vízmérleg vízkészlete és vízfelhasználása várhatóan a következőképpen alakul. 1980-ban a felszíni vízkészlet minőségében javulás várható, mert a vízfolyások szennyezettsége a szennyvíztisztító művek fokozott megépítésével csökkenni fog. Mennyiségileg az alapvízkészletben összesen változás nem várható, de egyes részterületek vízkészlete vízátvezetéssel és tározók létesítésével növelhető. A Répce—Rábca és a Ris-Rába vízrendszerbe a Rába folyóból a Nicki duzzasztó segítségével 8,8 m3/sec. vízmennyiség vezethető át. A tervezett dombvidéki tározók megépítése pedig azt 1 514
