Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
XIX. fejezet. A vízgazdálkodás és a népgazdasági ágak kapcsolata - Összefoglalás
kodáshoz korlátlan mennyiségű felszínalatti vízkincsünkkel. A Hansági résziek és a Rábaköz víz- dálkodási tulajdonságai már lényegesen kedvezőtlenebbek. Különösen a hansági láptalajokon a vízrendezés megvalósításával egyidejűleg gondoskodni kell a talaj kotusodását megakadályozó öntözésiről. Az Alpokalja tájegység mind a négy altájra lényegében az jellemző, hogy a talajok vízgazdálkodási viszonyai, egyes területektől eltekintve, kedvezőtlenek. Az öntözéses gazdálkodás lehetőségeit rontják a kedvezőtlen domborzati viszonyok. A Soproni- és Kőszegi-hegység vidéke pedig csak erdőgazdálkodás révén hasznostható. A Vasi Hegyháton kiterjedt mdószer a bakhátas talajművelés. A terület harmadik tájegységének, a Dunántúliközéphegységnek területei öntözésre egyáltalán nem alkalmasak. A talajok vízgazdálkodása nagy mértékben az eróziótól függ. .4 terület éghajlati jellemzése A terület éghajlati viszonyait általánosságban a túl nagy időjárási szélsőségek hiánya, az állandó széljárás és a viszonylag sok borúltság jellemzik. Az éghajlat az előbb elmondott általános tulajdonságok ellenére mégis változatos. A nyugati határ mente az ország legcsapadékosabb része, de a Bakony vidéke és a Kisalföld jóval szegényebb csapadékban. viszont a széljárás szinte állandó. A területen a napfénytartam és a besugárzás évi átlagos értéke jóval az országos átlag alatt van. Az uralkodó szélirány Szombathelyt kivéve észak- nyugati. A talajhőmérséklet szerint zord teleken 20 cm mélységben 115—120. enyhe teleken 10 cm mélységben 13—26 fatgyos nao várható. A léghőmérséklet az Alpokalja és a Bakony felé haladva fokozatosan csökken 8° C-ig. míg a Kisalföldön az évi középhőmérséklet megegyezik az országos átlag körüli 10—11 C° értékkel. A hőmérsékleti szélsőségek küszöbértékeinek előfordulási gyakorisága kedvezőbb az országos átlagnál. A szabad vízfelületek párolgása a területen évenként 600—620 mm-es vízoszlopmagasságnak felel meg. A talaifelszín párolgása pedig évi átlagban 550 mm. A csapadék átlagértékei a Duna vonalától Szentgotthárd felé haladva 550 mm-ről fokozatosan a 800 mm-t is meghaladó értékig nőnek. A tenvészidőszak átlagos csapadékmennyisége' 300—500 mm. Az 5 napot meghaladó szárazság! peiródusofk a legnagyobb valószínűséggel szeptember—októberben fordulnak elő. A jégesős napok száma évi átlagban mindössze 1—2. A hó- takarós napok évi átlagos száma 34—45 között váltakozik. Felszíni vizek A terület vízkészletét a Duna gyűjti össze. Mivel a vízkészlet zömét külföldről kapjuk, vízgazdálkodásunkat nagy mértékben befolyásolják az ország határán kívüli vízi munkálatok és vízihasználatok. í t Északdunántúl felszíni vízkészletekben rendkívül gazdag. A Duna és Rába hatalmas felszíni vízkészletekből a lehetőségekhez képest azonban igen keveset hasznosítunk. A fejlődés fő iránya, iogy ezt a vízkincset minél nagyobb mértékben igénybe vegyük. Ezt a törekvést támasztják alá az emberi beavatkozások, és a jövőben várható természeti tényezők is. A Duna medrének lassú, de állandó feltöltődése Rajka—Gönyü között közismert probléma. A fel- töltődés következtében emelkednek a vízállások, és az árvizek kihatnak a betorkolló folyók torkolati szakaszára is. A Rába folyó mederváltozása nagyon szeszélyes, több helyütt süllyedés, más szakaszokon mederemelkedés tapasztalható. A Han- ság-csatornába és a Rábca folyó felső részére a Fertő tóból igen sok iszap kerül, amit időnként kotrással távolítanak el. A Lajta, a Pinka, a Perint, a Marcal és a Bakony nyugati lejtője vízfolyásinak a medre jelenlegi ismerteink szerint gyakorlatilag változatlan. Az összies jelentősebb vízfolyás jellemző vízho- zamatait a II. fejezet teljes részletességgel ismerteti. Ennek összefoglaló ismertetésére a tárgyi nehézségék miatt itt niem térünk ki. A jégviszonyokat illetően megállapítható, hogy a Felső-Dunán a rossz gázlók jégveszélyes helyek, bár a hullámtér megfelelő szélessége miatt jeges árvíz mégsem szokott keletkezni. A Rábán és általában a kisebb vízfolyásokon a hidaknál keletkezhet jégtorlódás. A Duna hordalékviszonyai nagyon kedvezőtlenek. Az országhatár—Csallóközaranyos közötti nagy esésű, feltöltődő jellegű szakaszra Ausztriából évenként mintegy 4—500 ezer m3 kavicShordaléfc érkezik. A Rába hasonlóan nagyon hordalék as folyó, kanyargó mederrel és sdk kavicszátannyal. A hordalék durva részei Marcaltőnél kezdődnek lerakodni, mert az esés itt csökken le naigyobb mértékben. A talajról lehordott hordalék mennyisége sok vízfolyásnál megközelíti az országos átlagú évi 800 m3/km2 értéket. A terület jelentősebb felszíni vizeinek kémiai és bakterológiai jellemzésével megfelelő részletességgel foglalkozik a TVK II. fejezete és kitér annak a megállapítására is, hogy a víz mennyiben használható ivó- és ipari vízellátásra, öntözésre és általában mezőgazdasági hasznosításra, továbbá fürdésre, vízisportra és egyéb célokra. Felszínalatti vizek A terület felszínalatti vízkészlete összesen kb. 31 m3/sec-ra becsülhető a Duna felszíni és partiszűrésű készlete nélkül, mely utóbbi még 26 m3/sec. Összesen tehát 57 m3/sec, a becsült felszín- alatti vízkészlet, amely országos viszonylatban is kiemelkedő mennyiségű. A vízigények kielégítése módjának aránytalansága mutatkozik meg abban, hogy az összes vízfelhasználásnak közel 40%-át felszínalatti készletekből biztosítjuk. A talajvíz! nagy területen vízadó rétegekben helyezkedik el. A síkvidéki részeken fő utánpótlási forrás a csapadék, amely beszivárgás után hozzá493
