Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
XVII. fejezet. Területi vízmérleg
tésékkel — kerekein hat évtizeden át mutatott irányt a vízügyek intézéséhez. A vízgazdálkodással szemben támasztott újabb, fokozott igényeik kielégítésére született a 2/1952. M. T. sz. rendelet a vízjogi eljárási szabályok megállapítása tárgyában. — A rendelet a vízikönyv célját kibővíti, hangsúlyozva, hogy azt alkalmassá kell tenni a vízkészlet-feltárásra, valamint a vízmérleg összeállítására vonatkozó munkálatok eredményeinek állandó nyilvántartására is. — A vízkészletgazdálkodás szempontjából elsőrendű jelentőségű még a vizek tisztaságának biztosításáról szóló 1/1961. Korm. sz. rendelet is. Az érvényben lévő jogszabályok szerint a vízkészletgazdálkodással kapcsolatos tennivalók zöme a vízügyi igazgatóságokat és az Országos Vízügyi Főigazgatóságot terheli. A munkában a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet és a Vízügyi Tervező Iroda is közreműködik. A jogszabályok körültekintő előírásai ellenére a gyakorlat azt mutatta, hogy a vízkészletgazdálkodáshoz nem rendelkezünk igazán megfelelő alapokkal. A vízkészletek feltártsága és nyilvántartása csak a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetnél kielégítő, a hatósági jogkört betöltő szerveknél nem. — A vízhasználatok és a vízi munkálatok vízikönyvi nyilvántartása értékes, de nem teljes a víz- készletgazdálkodás céljaira (közigazgatási egységekre tagozódik, műszaki adatai hiányosak, a változásokat nem követi, a vizek minőségéről alig ad tájékoztatást), ezért a Keretterv munkálataihoz is különféle más adatgyűjtéseket kellett felhasználni, illetve végezni, — vízmérleget gyakorlatilag csak a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, vagy a Vízügyi Tervező Iroda készített, az elsőrendűen érdekelt területi szervek (legutóbbi időkig) nem. Az ez irányú területi munka szervezeti feltételeit a területi vízgazdálkodási központok alapjainak (vízügyi igazgatóságok) lerakása útján az Országos Vízügyi Főigazgatóság a közelmúltban megteremtette. Biztosítottnak látszik tehát, hogy az e fejezetben összeeállított anyagot a területi szervek — központi főhatósági irányítással és kutató intézeti segítséggel — az élet igényeinek megfelelően folyamatosan javítják és minden szinten, megvalósul a vízmérlegen alapuló vízkészletgazdálkodás. 2. TERÜLETI VÍZMÉRLEG 2.1 A területi vízmérleg készítésének alapelvei 2.11 A FELHASZNÁLT ADATOK ÉS AZOK MEGBÍZHATÓSÁGA A vízmérleg összeállításánál a téma jelentőségét megillető, tehát az elérhető legnagyobb pontosságra törekedtünk. Ennek azonban határt szabott a rendelkezésre álló, ill. beszerezhető adathalmaz mind mennyiségi, mind minőségi vonatkozásban. Mind a jelenlegi, mind a távlati vízmérleg három nagy fejezetre bontható: a vízkészletre (amelyet részletesen a II. fejezet tárgyalt), a vízigényre (amelyet részletesen a III—XIV. fejezetek tárgyalnak) és végül magára a mérlegre, amely e fejezet tárgya. 2.111 Vízkészletek A vízkészleten belül megkülönböztetünk felszíni és felszínalatti készletet s ez utóbbin belül partiszűrésű-, talaj-, réteg- és karsztvízkészletet. A felszíni vízkészlet mennyiségi meghatározása a vízraj zilag kellő részletességgel tanulmányozott vízfolyásokon, azaz a folyóknél és a nagyobb vízfolyásoknál, az észlelések és mérések alapján összeállított vízhozamnyilvántartásból statisztikai úton tör- szágos jelentőségű Dunán kívül a Rába, a Rábca— Répce és a Marcal. Ezeknél a vízfolyásoknál a vízhozamok általában kb. ± 10—20%-os pontossággal ismertek. A rendszeres vízrajzi észlelésekbe be nem kapcsolt (vagy csak újabban bevont) vízfolyásoknál — vagyis a kisebb vízfolyások nagyobb részénél — a szórványos megfigyeléseket és a hidrológiai hasonlóság törvényszerűségeit felhasználva határoztuk meg a jellemző vízhozamértékeket. Itt a pontosság kb. + 20—30%-ra tehető. A felszínalatti vízkészletek közül a partiszűrésű vízkészletre csak a nagyobb folyók kavicsos terasz szakaszaiból számíthatunk. Itt általában a folyók mosott partjait vettük csak számításba s ezt is bizonyos biztonsággal tettük azért, hogy a részletesen fel nem tárt területeken inkább alá-, mint túlbecsüljük a tényleges értéknél. Ilyen módon a megadott vízkészletek ± 50% eltéréssel fogadhatók el. Nagyobb partiszűrésű víz előfordulás az 1. sz. TVK- területén a Duna, a Rába, kisebb mennyiségben a Rábca—Répce és a Marcal mellett van. A talajvízkészletet a talajvízforgalom és az áramló talajvíz! alapján becsültük meg. A talajvíznek csak az utánpótlódó részét tekintettük felhasználható vízkészletnek. A pontosság a nagy talajvízkészlettel rendelkező — és így jobban ismert — területeken + 50%-on belül mozoghat. A jelentéktelen talajvíztartó területeken még ennél is kisebb megbízhatóságról beszélhetünk, mert az ország ezen területein a vízadórétegek elhelyezkedését sem ismerjük kellő részletességgel. A karsiztvízkészletet a VITUKI-.nál majdnem egy évtizede kialakult, országosan összesítve kereken 10 m3/s értékével vettük figyelembe, a készlet a fedetlen karsztokra hulló és ott beszivárgó csapadékból táplálkozik. A készletmeghatározás megbízhatósága i 15—20% körül mozog, ami a karsztvízkészlet ismeretének pontosságát mutatja. Karsztvízkészlete az 1. sz. TVK-egységnek 3 m5/s. Legnehezebb volt megállapítani a rétegvízkészlet 451
