Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
XI. fejezet. Víziutak, kikötők
iOO 000 t-t. Az újjáépült rakodó máris egyszeriben fellendítette a forgalmat (kb. 1 év alatt mintegy 100 000 t) és a távlati fejleszetésnél számítani lehet arra, hogy fenti szakasz várható forgalma el fogja érni a háború előtti 400 000 t-t. A víziúti szállítás forgalomnövekedését lényegesen és döntőéin befolyásolja a szállítási önköltség alakulása, gazdaságossága. A jelenlegi szállítást a víziút kis mélysége és a hajók viszonylag csekély hordképessége (700—1000 t teherbírású uszályok és 600—800 LE~s vontatóhajók) miatti viszonylag magas szállítási önköltség jellemzi. A magyar folyami hajózásra hátrányosan hat ezenkívül a vasút versenye és az ezzel kapcsolatos tarifapolitika is. A két fő közlekedési ágazat — a vasút és a hajózás — szállításának önköltségét áz 1959. évi tény- számok alapján a KPM kollégiuma ill. a szállítási központi tanács kiszámította. A számításokat a VITUKI ill. a MAHART tervosztálya végezte el. Az Ép. és Közi. Műsz. Egyetem előzetes forgalmi találmánya ezeket az árufajtánként összeállított értékeket elfogahatónak tartja azzal a korrekcióval, hogy a szén szállításánál a távolság növekedés miatt önköltség csökkentést, a cement szállításnál pedig távolság csökkenés miatt önköltség növekedést hajt végre. Kiragadva a szakasz víziúti szállítására jellemző főbb árufajtákat az önköltség ill. szállítási költség összehasonlító értékeit a tanulmány alapján az alábbi táblázat tünteti fel: Vasút H a j ó z á Árufajta önköltség Ft/tkm szállítási teljesítmény millió tkm szállítási kölsség millió Ft önköltség Ft/tkm szállítási teljesítménymillió tkm szállítási költság millió Ft Költségmegtakarítás a hejózás javára millió Ft 1 2 3 1 2 3 Szén 0,31 91 28,3 0,18 105,1 18,9 9,4 Kő 0,34 274,5 93,4 0,106 343 36,5 57 Kavics 0,33 518 171 0,10 594 59,4 111,6 Cement 0,36 27,9 10 0,20 36,2 5,6 4,4 Cementáru 0,34 6,5 2,2 0,19 7,6 1,2 1,0 V. iszap 0,28 28,9 8.1 0,185 34,5 6,4 1.7 Fa 0,355 397,8 141 0,198 496 98,3 42,7 Stb. — — — — — — — Stb. — — — — — — — Stb. — — — — — — — összesen: — 1 819,2 605,4 — 2 128,1 316,63 288,77 Ezek az önköltségek — figyelembe véve a műszaki fejlesztés, stb. önköltséget csökkentő hatását is — 1980. évre is érvényesnek tekinthetők, mert a vasút és hajózás önköltség aránya — várhatóan — a távlati fejlesztés során sem fog változni. A szállítási költséget befolyásoló rakodási költségeket vizsgálva megállapították, hogy a vasútnál és a hajózásnál azonosak (26). A vízászállítás önköltségalakulását az uszálykihasználás — mint legfontosabb befolyásoló tényező — függvényében a múlt és jelen ismertetésénél már részletesen tárgyaltuk. A VÍZITERV tanulmánya (11) szerint a magyar—csehszlovák közös érdekű Duna-szakaszon a jelenlegi 70%-os hajótér kihasználás a csatornázás és a csatlakozó szakaszok rendezése után 99%-ra nő, (a Nagymarosi Vízlépcső által érintett Duna-szakaszon az 1000 t teherbírású uszály elméleti kihasználási lehetősége a vízerőmű megépítése után a hajózási időszakban 100%-ra emelkedik, ami a hajózás költségeit jelentősen csökkenti). Fentiek alapján az előző pontban ismertetett várható forgalomnövekedési meghatározása az önköltségalakulás szempontjából is indokolt különösen akkor, ha az uszálykihasználás mintegy 20%-os növekedése az önköltség arányos csökkenését vonja maga után. A jelenlegi önköltséghez viszonyítva 35 ill. 50%-al csökken 1,0 t szállítás' önköltsége, ha a 3,25 ill. 3,50 hajózási mélység rendelkezésre fog állni (11). A Duna-hajózás továbbfejlesztése érdekében a tervezésnél feltétlenül figyelembe kell venni, hogy az önköltség csökkentést az alábbi tényezők segítik elő (11). 1. A vízlépcsők megépítése és egyéb munkák megvalósítása nyomán a Duna teljes szakaszán a szükséges hajózási mélység biztosítása; 2. a Duna—Odera és Rajna—Majna—Duna ösz- szekötő hajócsatomák megépítése; 3. a hajók teherbíróképességének fokozása és célszerűbb hajótípusok kiválasztása; 4. vasútról főleg olyan teheráru víziútra terelése, amely a közbenső fogyasztási helyekre is eljuttatható. A dunai hajóút hidrotechnikai és más műtárgyak méretének megállapítására vonatkozó ajánlásokat a Dunabdzottság XVIII. ülésszaka határozata hagyta jóvá (DK) Szesz 18/22. 1960. r. 25.) Az „Ajánlások” alapján a hajóút mértékadó méretei és azok szükségességének indokolása a következő (DB vízszintre vonatkoztatva) : 370