Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
X. fejezet. Vízerőhasznosítás
viszonyaira vannak hatással. À környező magasabb területeknek és a völgy alatt mélyebben húzódó víztartó rétegeknek rétegvize, csak mint a talajvíz táplálója játszhat szerepet. A duzzasztással érintett Dunavölgyben a jobb- parton az esztergomi és komáromi öblöziet talajvízviszonyaival kell részletesebben foglalkozna. A többi partmenti terület vagy magaspart, vagy aránylag keskeny partmenti sávra terjed ki. A duzzasztott folyószakaszokon beálló tartós magas vízállások meghaladják a medencék terepszintjét és ezért a védtöltések mögött a talajvízszint megemelkedésével, sőt helyenként fakadó vizek megjelenésével kellene számolni. A talajvízszint megemelkedéséből származó károk elkerülése érdekében műszaki beavatkozásiakra van tehát szükség. A jelentős terjedelmű hidrológiai feltárások alapján megállapítható, hogy az érintett öblözetekben a fedőréteg szivárgási tényezője k=lCT7—10“8 m/s nagyságrendek között változik, míg az alatta lévő vízáteresztő homokos-kavics rétegek áteresztő- képessége k=10~;! m/s nagyságrenddel jellemezhető. A geológiai és hidrológiai feltárás keretében, a vízerőműrendszer által érintett magyar területen a következő munkákat végezték el: A Gönyű feletti szakaszon: Hidrológiai feltáró fúrás Fedőréteg feltáró fúrás Talajvízszint észlelő kút Próbaszivattyúzás 32 db 630 fm 751 db 3032 fm 87 db 710 fm két helyen A gönyű—budapesti szakaszon: Hidrológiai feltáró fúrás Fedőréteg feltáró fúrás Talajvízszint észlelőkút Próbaszivattyúzás 519 db 10 290 fm 163 db 1740 fm 144 db nyolc helyen A kutató fúrások talajmintáit talaj technikai és talajtani laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá. Meghatározták a szemcsés talajok szemelosztási görbéit, a kötött rétegek plasztikus indexét, a minták egy részének hézagtérfogatát, térfogatsúlyát és vízátresztőképességét. Víz-, jég- és hordalékjárás Az üzemvízcsatomiás vízerőmű hidrológiai adatai a bratislavai vízmérce (1868,75 fkm) 1823 óta folyó észlelésein alapulnak. Az eddig előfordult jellemző vízállások, vízhozamok és a valószínűségszámítás segítségével megállapított hidrológiai adatok az alábbiak: Legkisebb víz (LKQ) 570 m?/s 95% tartósságú víz 802 99 10% valószónűséigű víz 8 155 99 Legnagyobb víz (LNQ) 10 870 99 1% valószínűségű víz 11 500 99 0,1% valószínűségű víz 14 600 99 0,01% valószínűségű víz 17 450 99 Á Nagymarosi Vízerőmű hidrológiai adatai a nagymarosi vízmérce (1594,6 fkm) 1872 óta folyó észlelésein alapulnak. Ez idő alatt előfordult jellemző vízállások, vízhozamok, továbbá a valószínűségszámítás után megállapított vízjárási adatok — természetes állapotban^ a vízlépcső szelvényére (1696,25 fkm) vonatkoztatva — az alábbiak: Legkisebb víz (LKQ, LKV) 1947. XI. 4. 590 m/s 100,49 m 94% tartósságú víz 1 130 99 101,27 „ 50% tartósságú víz 2 248 99 102,45 „ 10% valószínűségű víz 7 000 99 105,95 „ Legnagyobb víz (LNQ, LNV) 1954. VII. 18. 8 138 99 106,63 „ 1% valószínűségű víz 9 000 99 107,10 „ 0,1% valószínűségű víz 10 500 99 107,80 „ 0,01% valószínűségű víz 12 000 99 108,46 „ Az energiaszámítások alapjául az 1901—1950 közötti 50 év átlagos tartóssága szolgált. Ezen ötven év adatainak részletes feldolgozása alapján megállapítható, hogy e szakaszon a Duna legnagyobb vízhozamai a kora nyári hónapokra (május, június) esnek, míg a legkisebb vízhozamok az őszi és a téli hónapokban (október, november, december) fordulnak elő. A minimális havi közepes vízhozamok elég szabályosan az őszi és téli hónapokban jelentkeznek, ezzel szemben a maximális közép vízhozam a vizsgált 50 év alatt az év minden hónapjában előfordulhat. A vízhozamok megállapítása a jégredukció figyelembevételével történt. A Dunán a jég megjelenése rendes jelenség. Bekövetkezésének gyakorisága 71—93% között ingadozik. A beállás már nem tekinthető rendszeres jelenségnek, mivel bekövetkezésének gyakorisága tág (0—76%-os) határok között változik. Az egyes jégjelenségek fellépésének időbeli megoszlása, valamint az egyes állapotok tartóssága a folyam ugyanazon szelvényében is rendkívül változatos. i I j . A Felső-Duna Engelhartzell és Devin közötti szakasza a folyam természetes állapotában jégelvonulás szempontjából kedvező, a közvetlenül Bratislava alatti szakasz azonban jégtorlasz képződése szempontjából eléggé veszélyes. Az eséstörés — Nagymaros közötti szakaszon a jegesárvíz bekövetkezésének veszélye csekély. A folyócsatomázás alapvetően megváltoztatja a folyó jégjárását. A vízlépcsőknél és a bögék alsó részében felszíni jégből álló jégtakaró alakul ki. A jégtakaróval borított szakaszon megszűnik a víz túlhűlése és ezzel a belső jég képződése, ezért a csatornázott folyón azonos időjárási körülmények között kevesebb jég képződik, mint a csatornázás előtti állapotban. Míg ma a zajló jég rendszerint a Dunaföldvár alatti szakaszon áll be és onnan rakódik fel fokozatosan a Morva-torkolatig, a vízerőműrendszer létesítése után a jég az üzemvízcsatornás erőműnél 338
