Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
IV. fejezet. Síkvidéki területek vízrendezése
hálózat esetén a művek a belvízrendezés műveivel azonosak. Alagcsövezés a terep szintje alá elhelyezett alagcsőhálózatból és annak tartozékaiból áll. 1.2 A múlt és a jelen 1.21 A belvízgazdalkodAs mültja ÉS JELENE Észak-Dunántúlnak a Kisalföldre eső lapályos része, a Szigetköz, Rábaköz, Lajta melléke, Fertő —Hanság, Rába—Marcal köze a múltban állandó vízállásnak volt tekinthető az 1700-as évekből származó térkép tanúsága szerint. A vizek állandó kiöntéseinek kitett e területeken csupán, ridegmarha pásztorkodás, halászat, vadászat, itt-ott a talajhullámok hátán bizonytalan szántóművelés folyt. A Hanság és Fertő mellék árvizek által táplált mocsárvilág volt, ahol lápszigeteken extenzív, primitív földművelés mellett, főleg vízivad-vadászat, halászat és rákászat volt űzhető. A mintegy 240 000 ha ártérből kb. 150 000 ha volt az állandó vízjárásos terület, illetőleg vízállás és csak 90 000 ha az, amely nagyobb árvizek, vagy csapadékos időjárás következtében került veszélybe. E mostoha állapotok mellett is szórványosan történtek kísérletek arra, hogy a káros vizeket legalább részben elvezessék; így adatok maradtak fenn arról, hogy 1568-ban Bősárkánytól a Királytóig csatorna épült. Az ármentesítéseket megelőző időkben sok helyen megkísérelték a laposabb területeket elborító csapadékvizek levezetését, a medrekbe visszahúzódó árvíz által kialakított fattyúágak felhasználásával. Ezek a munkák azonban eredményesnek nem voltak mondhatók, mivel — töltések hiányában — az árvizek nemcsak visszaduzzadtak a csatornákba, hanem még a mentesíteni vélt területeket is elárasztották. 1.211 A belvizes területek rendezésének múltja és jelene A Kisalföldön, közelebbről a Szigetközben, Rábaközben az árvízmentesítési művek általában 1892—1907. években megépültek. A mederszabályozások és töltésezések befejeztével megnyílt az út a védett ártér belvízrendezésére, a belvizek hasznosítására és a belvízvédelemre. Ezeket a munkákat az észak-dunántúli területen a Szigetközi Ármentesítő Társulat, a Rábaszabályo- zó Társulat és a Dunaalmási Lecsapoló Társulat végezte az 1948-ban történt államosításig. A társulatok államosítása után az egységes vízügyi szolgálat kezelésébe volt belvizes területeken a jelenleg is meglévő alábbi öt belvízrendszer alakult ki: 1. Szigetköz belvízrendszer 6 öbl. 218,40 km2 2. Kis-Duna-jobbparti belvízr. — 318,00 km2 3. Rábca—Hanság belvízr. 8 öbl. 1370,30 km2 4. Rába-mente belvízr. 6 öbl. 221,00 km2 5. Dunaalmási belvízr. — 64,20 km2 összesen: 2191,90 km2 területen. A rendszerek csak azokat a mélyfekvésű területrészeket foglalják magukban, amelyeknek belvíz- rendezése és védelme érdekében megfelelő műveket kellett létesíteni és üzemeltetni. A rendezések múltja és jelene áttekinthetőbb és érthetőbb, ha azt rendszerenként külön-külön ismertetjük. 1. Szigetközi belvízrendszer: A Nagy-Duna és Mosoni-Dunaág alkotta szigeten terül el, amelynek kiterjedése 298,5 km1 2, de ebből csak 218,4 km2 a mélyfekvésű belvízártér. Altalaja erősen vízáteresztő, mivel a Duna kavicshordalékkúpján fekszik és így az árhullámok levonulásakor a mentett oldalon széles sávon fakadó vizek jelentkeznek, s az árhullám magassága és tartósságától függően olykor súlyos elöntéseket okoznak. A terület árvízmentesítésének és belvízrendezésének végrehajtására 1892. évben megalakult a „Szigetközi Ármentesítő és Belvízlevezető Társulat”, amely 1906—1953. években elvégezte a belvízrendezési munkák jórészét. A rendszer csatornahálózatának — és ezzel egyidejűleg öblözeti tagozódásának — kialakítása az adott helyzethez való alkalmazkodás volt, a Duna és Mosoni-Dunaág befogadókhoz vezető — a meder- rendezések előtti időből fennmaradt — fattyúágak, holtágak és terephajlatok felhasználása révén. A fentebb említet időszakban megépült a rendszer főcsatornája, a Szarvai-csatorna és a jelenlegi csatornahálózat zöme mintegy 200 km hosszban. Ugyanekkor létesülnek a csatornák beeresztő zsilipéi is, a Püski, a Szavai, a Bácsai, a Révfalui- felső, a Zámolyi, és Dunaszegi belvízlevezető zsilipek, melyeknek összes kapacitása 21,4 m3 4 5/sec víz- mennyiség emésztése. Belvízátemelő zsivattyútelepek építése már 1908- ban megkezdődik, mivel a tapasztalatok hamar megmutatták, hogy a belvízkárelhárítás érdekében nem elégséges csak a gravitációs vízelvezetés. Az első szivattyútelep Kisbodakon épült, majd 1913-ban a Zámolyi és Szavai szivattyútelepek is megépülnek. A belvízrendezés kiépítésében az első világháború kihatásaként hosszú szünet következett. A csatornahálózat újabb fejlesztése 1924-ben, a szivaty- tyútelepe építésének pedig 1926-ban kezdődtek újra. Az Ásványi, Zsejkei, Patkányosi, Lipóti és Révfalui szivattyútelepek létesülnek 1930-ig. Innék kezdődően újabb stagnálás áll be, amely 1945-ig tart. A csatornahálózatot 1945. után újból karbahe- lyezték, megépült továbbá a Kisbodaki II. szivaty- tyútelep és a legutóbbi években két állandó jellegű szivattyúállás, Véneken és Cikolaszigeten. A belvíz- rendszerben lévő 12 szivattyútelep összes kapacitása 15,27 m3/sec. A jelenlegi kiépítés mellett a belvízrendszer csatornahálózatának összes hossza 274 461 km. A Szigetköz belvírendszer jelenlegi fajlagos kiépítési állapotának jellemzői: gravitációs fajlagos vízlevezetés szivattyús fajlagos vízlevezetés fajlagos csatornasűrűség 98 1/sec/km2 69,9 1/sec/km2 1,256 m/km3 160
