Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
vénybeléptetéséhez azonban nemzetközi megállapodás megkötése szükséges. A tó magyar oldali partszakaszán szabályozási művek építésére még nem került sor. 1.3 A fejlesztés szükségessége 1.31 ArvízmentesItés és Árvízvédelem FEJLESZTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi töltéseinek méretei viszonylagosan eléggé biztonságosnak mondhatók, különösen az 1954. évi árvíz után a Szigetközben a Duna jobbpartján és a Mosoni-Dunaág-menti védgátakon végzett igen jelentős erősítési munkák végrehajtása óta. Az árvízvédelmi biztonság kérdésének vizsgálatánál azonban nem hanyagolható el az a körülmény, hogy a Felső-Duna Rajka—Gönyü közötti szakaszán állandó mederemelkedés tapasztalható. A mederemelkedés az évek óta folyamatban lévő kotrások és folyamszabályozási munkák ellenére sem szűnt meg. A mértékadó árvízszin feltételezhető emelkedése fokozott elővigyázatosságra int. A védvonalak számos szakaszán vannak még magassági és ^keresztmetszeti mérethiányok. A fejlesztés céljaként a Szigetközben az 1%-os árvízszin feletti 1,20—1,50 m magassági biztonságot kell elérni. A töltések általában legalább 4,0 m széles koronával épültek. Ezek minimális méreteknek tekinthetők, mert a növényzettől átszőtt, állati kártevőktől támadott felső réteget nem lehet teljes értékűnek tekinteni, s a védekezés szállítási feladatait pedig keskenyebb koronán nem lehet ellátni. A keresztszelvények méreteit egyedileg kell megtervezni, az altalaj minőségének megfelelően. A szigetközi töltéseknél, tekintettel a rendkívüli nagy vastagságú vízáteresztő altalajra, kísérleti szakaszokon hosszú megfigyelések tapasztalatainak felhasználásával kell a legcélszerűbb kialakítási módot megállapítani. Az enyhe lejtőjű háttöltés, a matracok alkalmazása, esetleg az ellennyomó medencék kialakítása, nyomáscsökkentő kutak, vagy galériák alkalmazása a kísérletek eredményeitől függően állapítandók meg. Az árvízvédelmi szervezet hatásosságát a védelmi anyag korszerűsítésével, a hírközlő berendezések tökéletesítésével, távíró vízmércék felszerelésével, munkásszállások és anyagraktárak építésével, valamint a védekező személyzet szakmai tudásának állandó fejlesztésével és rendszeres begyakorlásával kell fokozni. A TVK-nak foglalkozni kell egyes lokalizációs vonalak előzetes kiépítésével is. A fejlesztés azt a célt szolgálja, hogy a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság, a mentett árterekben a jövőben felfejlődő ipari létesítmények,_ a rohamosan növekvő lakótelepülések és közlekedési vonalak a lehetőségig teljes mértékben biztosítva legyenek az emberéletet és anyagi javakat veszélyeztető árvizek ellen. 1.32 A FOLYÓK ÉS TAVAK SZABÁLYOZÁSI FEJLESZTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE ad. 1. A Duna A Rajka—Vének (1850—1796 fkm) közötti szakaszon a töltés vonalozása szabályozási szempontból kedvezőtlen. A fejlesztés során azonban nem tervezzük a töltés eddigi vonalozásának megváltoztatását, mivel a megépülő vízlépcsők a folyószakasz árvíz- és jéglevonulását is előnyösen befolyásolják. A középvízi szabályozás fejlesztése a vízlépcsők kiépítéséig nagy fontosságú feladat, mivel a Felső- Duna további mederemelkedését meg kell akadályozni, de legalább is mérsékelni kell. A mederemelkedés nemcsak a hajózás számára teremt kedvezőtlen viszonyokat, hanem a hordalékkúp vékony, félig vízáteresztő fedőrétege miatt a növekvő árvízszint talajtöréses árvízkatasztrófa előidézője is lehet. A hosszantartó, közepesnél magasabb vízállások a már majdnem függőmedrű folyószakasz két oldalán állandó belvízveszélyt is jelentenek. A mederegyensúlyi állapot megteremtésére és a további mederemelkedés megakadályozására szükséges az egységes főmeder eddiginél nagyobb mértékű kialakítása. A már végrehajtott középvízi és kisvízi szabályozás óta a Rajka—Denkpál (1850— 1832 fkm) közötti szakaszon a főmeder egyensúlyi állapota mellett a mellékágak bizonyos mértékű feltöltődése észlelhető. Ezzel szemben a Denkpál— Vének (1832—1794) közötti szakaszon a főmeder emelkedése és a mellékágak kimélyülése tapasztalható. Ezen jelenségből arra a következtetésre juthatunk, hogy a Rajka—Denkpál (1850—1832) közötti szakaszon a mellékágak természetes feliszapo- lódásának meggyorsítása érdekében mellékágelzá- rás sorozatokat kell építeni. Így a közepes vizek koncentrálására a főmeder vízszállító képességét és hordalékmozgató erejét növelné és a feltöltődés az alsó, rövidebb szakaszra korlátozódna, ahonnan a hordalék eltávolítása már lényegesen kedvezőbben történhetne. A kisvízszabályozás fejlesztésének szükségessége esetenkénti vizsgálatot igényel. A DB. által javasolt hajózási vízmélység biztosításához helyenként szükség lehet a meglévő kisvízszabályozási művek kiegészítésére is, más szabályozási mód (pl. kotrás) egyidejű alkalmazása mellett. Célszerű a kisvízszabályozási műveket az új (1957. évi DB víz) hajózási és szab. vízszintre vonatkoztatva kiegészíteni. ad. 2. Mosoni-Dunaág A Mosoni-Dunaág Győr—Vének közötti szakaszán a hajózási viszonyok javulhatnak a rajkai második zsilip megépítése következtében, melynek segítségével a folyó víztáplálása megoldható lesz. Emellett azonban a 14 km hosszú hajózható alsó szakasz olyan méretű szabályozása szükséges, melynek eredményeképpen a DB. víznél 22 dm vízmélység biztosítható, tekintettel a víziút forgalmának várható jelentős növekedésére. 134
