Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
pillanatnyi vízbősége önmagában nem jellemzi a tartósan kitermelhető, folyamatosan utánpótlódó dinamikus vízkészletet. A dinamikus talajvízkészlet nagyságát elsősorban az utánpótlás fajtája és mértéke, valamint a hidrológiai körfolyamatot befolyásoló egyéb adottságok szabják meg. A felszínalatti vízkészlet meghatározásánál elsősorban azt keressük, hogy hol találhatók jó vízadó rétegek, amelyekből gazdaságosan víz termelhető. A 11. sz. térképen a jelenleg ismeretes adatok alapján azokat a területeket tüntettük fel, ahol a felszín közelében (max. 30—35 m mélységig) nagyobb kiterjedésű vízvezető rétegek helyezkednek el. Az eddigiek során a geológiai kutatás a felszínközeli vízvezető rétegek elhelyezkedését nem tisztázta még kielégítően, s így a „Talajvízkészlet” c. 1:500 000 méretarányú térképen feltüntetett vízvezető rétegek határai, valamint jellemzői a későbbiek során kissé módosulhatnak. A laza üledékes kőzetek osztályozására számtalan módszer ismeretes. A gyakorlat igényeinek megfelelően a fontosabb vízvezető rétegeket az alábbi csoportosításban foglaltuk össze: 1. Homokos kavics, kavics. Az átlagos szemcseátmérő, Dátl >2 mm. A beszivárgási tényező, k>6XlO~1 cm/s. H=10 m-es rétegvastagság esetén, 150 mm-es átmérőjű fúrt kútnál várható fajlagos vízhozam (a kút vízbősége, vízadóképessége), q>2000 1/perc/f m. 2. Kavicsos homok. D áü =1,5—2 mm. k=3X 10-i—6X10-icm/s. A fajlagos vízhozam, q=l000—2000 lit/perc/fm. 3. Murvás durva homok, durva homok. D áti. =0,5—1,5 mm. k=6XlO-2—3XlO-icm/s. A fajlagos vízhozam, q=200—1000 lit/perc/fm. 4. Homok. D *t]. =0,2—0,5 mm. k=lXl0—2—6X10-2 cm/s. A fajlagos vízhozam, q=50—200 lit/perc/fm. 5. Finom homok. D ati. <0,2 mm. kClXlO-2 cm/s. A fajlagos vízhozam, q<50 lit/perc/fm. A vízadó rétegek elhelyezkedése és az előzőekben felsorolt jellemző adatok tájékoztatnak arról, hogy az ország különböző területein milyen talajvízkitermelési lehetőségek vannak. A dinamikus talajvízkészlet is azokon a területeken, ahol jó vízvezető rétegek fekszenek, rendszerint kissé nagyobb, mint azokon, ahol a talajvíz finomabb szemcséjű rétegekben foglal helyet, de a vízvezető rétegek fizikai tulajdonságai szükségszerűen nem befolyásolják a dinamikus talajvízkészletet. A sztatikus talajvízkészlet nagyságát, mivel a vízadó rétegek geometriai méretei kielégítő pontossággal még nem ismeretesek, nem foglaltuk össze. A dinamikus talajvízkészlet jellemzőit, amit az egész országra kiterjesztett hidrológiai megfigyelések és hidraulikai törvények alapján foglaltunk ösz- sze, a „Talajvízkészlet” c. 1:500 000 méretarányú térkép szemlélteti. A vízsziningadozás övezetében előálló átlagos évi víztérfogatváltozás azt a helyhez kötött talajvíz- forga'lmat fejezi ki, ami pozitív értelemben az évi utánpótlódásból származó víztérfogatnövekedés, negatív értelemben a természetes fogyasztási tényezők hatásaként előálló víztérfogat-csökkenés. Ez az érték a legtöbb területen 100—200 mm vízoszlop- magassággal jellemezhető. Nagyobb értékek a folyók partmenti sávjain, 100 mm-nél kisebb értékek azokon a területeken fordulnak elő, ahol a talajvíz nagyobb mélységben helyezkedik el. Ha a talajvíztükör mélysége 7—10 m-nél nagyobb, talaj vízsziningadozás nem mutatkozik, és így periodikus víztérfogatváltozás sincs. Ez a vízforgalom természetes állapotában, mesterséges beavatkozás, kitermelés nélkül is egyensúlyban van. A teljes talajvízforgalom magában foglalja a csapadékbeszivárgás, párolgás, hozzá- és elfolyás hatásaként jelentkező összes vízforgalmat, az alapkészleten kívül, évenként periodikusan jelentkező többletvízmennyiséget, területegységre vonatkoztatott fajlagos értékben (lit/s-km2) kifejezve. A talajvízforgalom egyes tényezőit a dinamikus talajvízkészlet mennyiségi jellemzői adják. Vízgazdálkodási, mérnöki szemlélet szerint elsősorban a dinamikus vízkészlet mennyiségi jellemzőinek ismerete fontos, amelyek alapot nyújtanak a célszerű és gazdaságos vízgazdálkodás kialakításához. A talajvízkészlet természetes állapotában, kitermelés nélkül is egyensúlyban van. Vízkitermelés csakis a jelenlegi vízháztartás megbontása révén lehetséges. Általában a műszaki beavatkozások mind negatív, mind pozitív irányban befolyásolhatják a természetes egyensúlyi helyzetet. Ennek megfelelően nem beszélhetünk valamely egységesen megadható „vízkészletmennyiségről”, hanem a vízgazdálkodási tervezést lehetővé tevő mennyiségi jellemzőket keressük. A sztatikus vízkészlet kitermelésével egyszer s mindenkorra szóló vízkészlet-fogyasztást, vízbányászatot állíthatnánk be. A vízgazdálkodási tervezés a hidrológiai körfolyamatban résztvevő, dinamikus vízkészlet egy részének folyamatos kitermelésére és hasznosítására törekszik. Az évenkénti utánpótlódás teljes mértékben nem hasznosítható, mert a természetes fogyasztási tényezők ezt vízkitermelés nélkül is felhasználják. Így elsősorban arra törekszünk, hogy a dinamikus talajvízkészlet ismeretében, annak egy részét a jelenlegi természetes felhasználó tényezők rovására termeljük ki. Jelenlegi ismereteink szerint az alapkészlet, a sztatikus vízkészlet megbontása nélkül kitermelhető a horizontális áramlásban résztvevő talajvíz. Természetesen, ha ezt kitermeljük, nem fog megérkezni az alsóbb szelvényekbe, folyókba és csatornákba. A horizontális áramlásban résztvevő talajvízforgalom az alapkészlet mennyiségét nem változtatja, egyes helyeken a párolgást növeli, de főleg a felszíni vízfolyások vízkészletét gyarapítja, s ezek rovására kitermelhető. Az 1. sz. vízgazdálkodási területegységen a talaj109
