Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
gyakori, közvetlenül érzékelhető változások állanak elő. A talajvíz felszínét kisebb-nagyobb területre kiterjedően folytonos görbe felületnek tekinthetjük, amely nagyjából követi a földfelszín domborulatát. A talajvíz általában szabad felszínű, egyes helyeken a változatos rétegtelepülés miatt, finom szemcséjű fedőréteg alatt „nyomás alatt álló” talajvízként is jelentkezhet. Alsó elhatárolása élesen nem adható meg, s rendszerint az első vízzárórétegig tekintjük talajvíznek. A talajvíztükör alatt általában minden réteg — vízvezetők és vízzárók egyaránt — vízzel telítettek, s így a talajvíz „érintkezésben” van a különböző rétegvizekkel, csak az adott nyomásviszonyok mellett a vízzáró rétegeken keresztül nincsen vízmozgás. A természetes talajvízháztartás egyensúlyban van. A talajvíztározódás hosszúidejű átlagértéke nulla, és a talajvíztükör a hosszúidejű átlagérték által meghatározott szint körül ingadozik. A vízszin ingadozásának övezetében — az időjárástól függően — nedves években fokozatosan több és több, száraz években egyre kevesebb víz helyezkedik el. A talaj víztükör ingadozása jelzi a talajvíz készletében beállott változásokat. Ez alól kivételt képeznek a műszaki beavatkozásokkal érintett területek, ahol a természetes egyensúly megbomlott, és a talajvíz vagy tartós emelkedési (pl. öntözés, rizsárasztás hatása), vagy süllyedési (pl. vízkitermelésnél túlzott igénybevétel) irányzatot mutat. A változás lehet időszakos, s bizonyos idő elteltével új egyensúlyi állapot áll elő, de lehet tartós is. A természeti adottságok és a beavatkozás mértéke szabja meg, hogy a kettő közül melyik fordul elő. A talajvíziháztartást befolyásoló tényezők (csapadékbeszivárgás, párolgás, hozzá- és elfolyás, stb.) területrészenként különböző súllyal érvényesülnek, s ennek megfelelően többféle talaj víz-típust különböztetünk meg. Az utánpótlás fő jellege szerint a különböző talajvíztípusok két csoportba sorolhatók. A felszíni vizek által nem zavart talajvíz fő táplálója a csapadék, és a talajvíztükör mélysége szerint különböztetünk meg különféle talajvíztípusokat. A folyóvizek és állóvizek által befolyásolt területek talajvízkészlete a felszíni vízből is utánpótlást kap. 2.422 A talajvízszintészlelő kúthálózat A talajvízháztartás jellemzőinek meghatározását és a változások törvényszerűségeinek felfedését a talajvízmegfigyelő kutakban végzett rendszeres mérések teszik lehetővé. Az 1. sz. vízgazdálkodási területegységen jelenleg 92 db országos hálózati és 321 db tanulmányi kútban folyik észlelés. Ezek a kutak aránylag újak, 8—10 éves vagy rövidebb adatsorral rendelkeznek. A dombvidéki területeken és a folyóvölgyekben az országos hálózat bővítése kívánatos (mintegy 50 db kút). Üj tanulmányi kutak létesítését a vízgazdálkodási gyakorlat igényei szabják meg. 2.423 A terület folyóvizekből nem táplálkozó talajvízkészletének jellemzése A talajviszonyok rövid jellemzése igen nehéz feladat, mert egymáshoz közelfekvő területeken is igen nagy változatosság tapasztalható. A részletek mellőzésével, a terület talajvízviszonyainak fő jellegzetességeit a 10. sz. térkép tartalmazza. Ezen a talajvízállás sokévi átlagának terep alatti mélysége és a talajvíz szélső ingadozása nyert ábrázolást. A folyók partmenti sávjának kivételével, a talajvíztükör mélységét feltüntető foltok egyben a fő talajvíztípusokat is ábrázolják. A talajvízállás részletes adatait a mellékelt táblázat (27. sz.) foglalja magában- A kiválasztott talajvízmegfigyelő kutakban észlelt vízjárás a szélesebb környezetre is jellemző, addig, amíg a talajvíztükör hasonló mélységben helyezkedik el, mint a megadott kútnál. Részleteket a térkép nem tartalmaz, s a helyi adottságok szerint kisebb területfoltokon — elsősorban a domborzat változásai szerint — különböző mélységben található a talajvíztükör. A térképen feltüntetett adatok az egyes területekre jellemző talajvízállást mutatják, mégpedig a közelmúlt (1956—60) átlagát. A talajvíz szélső ingadozását izometrikus vonalakkal ábrázoltuk. Ebből a legmagasabb talajvízállás közelítő értékét megkapjuk, ha a szélső ingadozás felét vagy 3/5-ét az átlagos talajvízálláshoz hozzáadjuk, a legalacsonyabbat pedig, ha a felét vagy 2/5-ét levonjuk. Síksági területeinken a talajvíz mindenütt holo- cén és pleisztocén rétegekben helyezkedik el. Csupán hegyvidéki tájakon vannak olyan területrészek, ahol idősebb képződmények tárolják a talajvizet. A talajvíz sztatikus készletét tekintve, a készlet mennyiségében igen szűk határok közötti különbség mutatkozik. A talajvíztükör alatt a rétegek vízzel telítettek, és a talajszemcsékhez, kötött vizen felül a pórusokban elhelyezkedő, a gravitációs erő hatása alatt álló talajvíz mennyiségének fajlagos értéke az alábbi: kavics — homokos kavics rétegben 200—300 lit/m3 homok „ 220—250 lit/m3 finom homok — iszapos homok „ 170—190 lit/m'1 agyagos homok — vályog „ 130—150 lit/m3 agyag „ 130 lit/m3 A rétegekben tárolt víz fajlagos értéke hasonló. A teljes sztatikus készlet mennyiségét a rétegek méretei szabják meg. A sztatikus vízkészlet számbavételénél a mozgásállapotot nem tekintjük, csak az adott víztérfogatot számítjuk. A különböző vízvezető rétegek fizikai tulajdonságai mind természetes állapotban, mind mesterséges beavatkozásnál elsősorban a vízmozgás lehetőségeit, a vízkitermelés, a víznyerés adottságait, s nem a. vízkészletet szabják meg. A vízvezető rétegek elhelyezkedésének ismerete a víztermelő berendezések telepítési helyének kiválasztását teszik lehetővé, de a kutak 14 1 TVK 105
