Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
egység közeli részén érezhetően befolyásolhatják a partiszűrésű készletgazdálkodást. A nyugati országhatár mentén, keskeny sávon belül települő talajvízhasználatok — s egy jóval szélesebb, esetleg néhány 10 km szélességű sávban a réteg-vízkitermelés is — a szomszéd ország határ- menti készletének megváltozására is vezethetnek. Rétegvizek tekintetében elsősorban az ausztriai beavatkozások éreztethetik hatásukat nálunk. A területünket a szomszédos 2., 3., 5. és 6. TVK- egységektől elválasztó délkeleti határa több jelentős rétegvíztartó egységet metsz: a határhoz közel települt rétegvízhasználatok tehát itt is éreztethetik a szomszédos területek felszínalatti vízgazdálkodását. Végül a Bakonyban a 3. és 5., a Vértesben pedig az 5. TVK-egységbe átnyúló összefüggő karsztvidéket metsz a határ. 2.414 A felszínalatti vizek szerepe a terület vízgazdálkodásában A Duna felszíni és partiszűrésű készletét figyelmen kívül hagyva, területünk felszínalatti vízkészlete, melyet összesen kb. 31 m3/s-ra becsültünk, nagyjából megegyezik a felszíni készlet augusztusi 85%-os tartósságú értékével. Ehhez az — országos viszonylatban kiemelkedő mennyiségű s az itt ugyancsak igen jelentős felszíni készlethez viszonyítva is kedvező arányú — felszínalatti vízkincshez még a Duna 26 m3/s-nyi partiszűrésű vize járul. A végeredményben tehát kb. 57 m3/s-ra becsült felszínalatti vízkészlet 54%-a partiszűrésű, 25%-a talaj-, 16%-a réteg-, végül 5%-a karsztvíz. A felszínalatti készletekből területünkön — ha a Dunát is tekintetbe vesszük, a készletek arányával ellentétben — jelenleg az összes vízigények (mintegy 10,5 m3/s) csaknem 40%-át elégítik ki. Az igények az egyes vízkészletfajtákat különböző mértékben terhelik: a karsztvízkészlet máris túlterhelt, a partiszűrésű vizeket pedig jelenleg még gyakorlatilag nem hasznosítják, míg a talajvizek alig, a rétegvizek a készlethez viszonyítva ugyan nem jelentős mértékben, mégis országos viszonylatban erősen vannak igénybevéve. A talajvízből túlnyomórészt ivó-, elenyésző részben öntözővíz-igényeket elégítenek ki. A hasznosított rétegvíz 1/3-át ivóvízellátásra, 2/3-át ipari célra fordítják. Végül a karsztvízkincs kis részét ugyancsak az ivóvízellátás, túlnyomó részét pedig •— a karsztvízháztartást is megbontva — a bányászat termeli ki. Az eddig elmondottakról egyébként a XVII. (Területi vízmérleg) fejezet a „Jelenlegi vízmérleg” c. két táblázattal, továbbá a „Vízmérleg a felszíni vizekre (1960. évi állapot)”, „Vízmérleg a talaj- és partiszűrésű vizekre (1960. évi állapot)” és a „Vízmérleg karszt- és rétegvizekre (1960. évi állapot)” c. 1:500 000 méretarányú térképekkel együtt részletesen is tájékoztat. A felszínalatti vízkészlettel való gazdálkodás fejlődésének iránya területünkön elsősorban a Duna és Rába mentén rendelkezésre álló hatalmas partiszűrésű- és talajvízkincs hasznosítása, továbbá a különösen a terület ÉNy-i részén, de egyébként is csaknem mindenütt meglévő rétegvízkészlet további feltárása felé mutat. (A felszíni készlettel ilyen szempontból a 2.314 pontban foglalkozunk.) 2.415 A terület bányavizei A TVK-egység hegységperemi részén és hegyvidéki medencéiben igen jelentős bányászkodás folyik. Az itteni szén (Dorog—Tokod—Sárisáp, Tatabánya, Oroszlány, Pusztavám, Dudar, Ajka—Csé- kút—Padrag), bauxit- (Nyírád, Szőc, Halimba, Fenyőfő) és mangán- (Úrkút) bányászat igen súlyos problémája a bányavíz. Az ásványvagyon nagyobb része a karsztvíz szintje alatt van, gyakran 100—300 m-rel. Ehhez járul a szénbányászat esetén, hogy a telep és a fekű karsztkőzet (főleg felső triász) között gyakran vékony a védőréteg, így a nagynyomású karsztvíz nagy veszélyt jelent, a bányák gyakran „elfúlnak”, „elúsznak”. A fekű-karsztvíz ellen vagy passzív védekezést folytatnak a vízjáratok elcementezésével, fokozott óvatossággal, védőpillérek fenntartásával stb., vagy pedig aktív védekezéssel akadályozzák meg a bányák elöntését. Ez utóbbi a karsztvíz szintjének leszállítását jelenti, s célja, hogy a bányászkodás a kialakított depressziós tölcsérben történjék. Különösen fontos ez a bauxit bányászatában, ahol, noha a fekű vízveszélye kisebb, a fedő eocén mészkő vize viszont súlyos tényező, mert a nedves munkahelyen a bauxit gépi jövesztése és rakodása nem lehetséges, vagy körülményes. A vízveszély túlnyomó részét a fekű felső triász mészkő, dolomit és középső kréta mészkő (Oroszlány, Pusztavám) vize jelenti. A fedővíz csak az ajkai szénmedence padragi részén okozott már veszélyt. Ez esetben a „főnummulis mészkő” vagy oldásos üregeinek vize felülről tört be a bányatérségbe. A bányakincsek fokozatos fogyásával itt is évről-évre mindig mélyebbről kell termelni, ezért a vízemelés állandóan növekszik, és mind nagyobb szerepe van az aktív vízvédelemnek. Ennek pedig helyenként már súlyos következményei vannak. A karsztvízháztartás sok helyen máris veszteséges, így a tatabányai medence környékén is a források elapadtak, vagy hozamuk erősen csökkent. A nyi- rádkörnyéki bauxitbányászatban most térnek át a nagymérvű aktív védelemre. Ennek következménye lesz a nyugat-bakonyi források elapadása és a tapolcai Tavasbarlang elvíztelenedése. (Lásd még a 2.436 pontot.) 2.42 TALAJVÍZ 2.421 Általános rész Talaj-víznek nevezzük azt a földfelszín közelében elhelyezkedő első felszínalatti vizet, ami a laza üledékes kőzetek szemcséi közötti hézagokat összefüggően kitölti, a nehézségi erő hatása alatt áll, és készletében a felszíni befolyásoló tényezők hatására 104
