Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
XIX. fejezet. A vízgazdálkodás és a népgazdasági ágak kapcsolata - összefoglalás
A Duna. vízigyűjtő meglévő többfeladatú nagy- létesítménye a Soroksári Dunaág felső végét lezáró Kvasay-zsilip és hajózsilip, valamint a Soroksári Dunaág alsó végét lezáró Tassá hajózsilip. Céljuk a környező terület árvízvédelmi biztonságának növelése azáltal, hogy az árvizeket kirekesztik a Du- na-ágból, biztosítják a Duna-ág hajózását, elősegítik az öntözővíz-kivételeket, és a felsőtorkolati Kvassay-vízerőtelep turbina- és szivattyúüzemével megoldják a Duna-ág élővíz forgalmát. A Sió mederrendezésének megindulásával és a Siófoki vízleeresztő és hajózsilip megépítésével a Sió csatornázása is megkezdődött. Ez biztosítja a Sió időszakos hajózhatóságát és a Balaton korlátozott mértékű vízszintszabályozását. A Soroksári Dunaágon a megkezdett művek további fejlesztése a Duna—Tisza Csatorna megépítésével kapcsolatban lesz időszerű. Ennek része a nagyteljesítményű hajóvonatzsilip és a felső torkolat közelében új tápláló ág kialakítása, A Sió csatornázás fejlesztésének következő műtárgya a dunai torkolatnál létesítendő árvízkapu és a torkolati szakasz hajózási viszonyait megjavító torkolati vízlépcső. A távolabbi jövő fejlesztései közé tartozik majd a 4 közbenső vízlépcső létesítése, a hajózás céljára hajózsilippel, a vízpótlás és energiatermelés céljára szivattyú-turbina teleppel. Ezeket a létesítményeket olyan, ütemben kell megvalósítani, ahogyan a Sió és a Balaton menti öntözésekhez1 és a Balaton vízszintszabályozásához szükséges vízpótlás azt szükségessé teszi. A Duna vízgyűjtő legnagyobb többfeladatú vízgazdálkodási nagylétesítmény csoportja a Duna átfogó hasznosítási vázlatában foglalt dunai vízlépcsők megépítése lesz. Ezek elsődleges célja a Duna vízerejének hasznosítása és a hajózási viszonyok javítása.; e mellett számos egyéb komplex hatásuk (öntözés, vízellátás, stb.) is van. A Kerettervben a vízlépcsők megvalósítását felülről lefelé a következő sorrendben terveztük: a megvalósuláshoz legközelebb áll a Gabcikovo—Nagymaros közös csehszlovák—magyar erőmű rendszer, amely csúcsenergiát termelő együttműködő erőműpárként létesül. Ezt követi a Budapest alatti szaka- szón az Adonyi és a Fajszi Dunai Vízlépcső, elsősorban szintén az energiatermelés és a hajózás érdekében, Az Adonyi Vízlépcső duzzasztása kedvező kiindulási szintet is biztosít a Duna.—Tisza Csa.- torna számára. A dunai vízlépcsők Magyarország számára 750 MW nagyrészt csúcsteljesítményt és 3800 millió kWó évi átlagos energiatermelést, a hajózás számára pedig egész évben 3,5 m hasznos mélységű víziutat biztosítanak. A Dráva vízgyűjtőn vízgazdálkodási nagylétesítményt (Dráva—Mura csatornázás) későbbi távlatban irányoz elő a, Keretterv, elsősorban a vízh erőhasznosítás, részben a hajózás fejlesztése érdekében, (a Dráva alsó szakaszán). A Dráva és Mura vízlépcsők közös jugoszláv—magyar létesítmények lesznek. Megvalósításuk és annak időpontja tehát nemzetközi megállapodást igényel az érdekelt államok közt. A Keretterv lezárása időpontjában becsült magyar részesedés 66 MW beépített teljesítmény, 411 millió kWó átlagos évi energiatermelés, ill. 1494 millió Ft beruházás. A nemzetközi tárgyalások jelenlegi állása szerint elképzelhető a Dráva létesítmények egy részének előrehozása, az első fejlesztési időszakra. A Tisza vízgyűjtőjén a vízgazdálkodási nagylétesítmények létesítését elsősorban az öntözés és egyéb vízhasználatok számára szükséges vízpótlás teszi szükségessé. Járulékos hatásuk, hogy tekintélyes hosszúságban egész évben hajózható víziutat és vízienergiatermelési lehetőséget biztosítanak. A vízpótló rendszer kialakításában két szakaszt lehet megkülönböztetni. Az elsőben a Tisza völgyében kialakított vízlépcsőkkel, tározó terekkel és nagycsatornákkal kihasználjuk a Tisza vízgyűjtő saját vízkészletét. A második szakaszban a saját vízkészlet kimerülése után a vízigények további kielégítésére a Duna.—Tisza Csatorna megépítésével mintegy 150—200 m8/s Duna-vizet vezetünk át a Tisza vízgyűjtőbe. A Tisza vízgyűjtő számára tervezett vízpótló rendszer számos lehetőség (hegyvidéki tározások, síkvidéki tározók, folyami vízlépcsők, szivattyús vízkivételek, nagy vízátvezető csatornák) többféle kombinációjából műszaki és gazdaságossági meggondolás alapján választottuk ki. A rendszer többfeladatú vízgazdálkodási nagylétesítményeinek gerincét az első szakaszban a Tisza csatornázás és a Körös csatornázás vízlépcsői, az árvízszint közeiéig duzzasztott tiszai hullámtéri tározó, s a Keleti-, Jászságit és Nagykunsági-főcsatorna alkotja. A vízlépcsők vízgazdálkodási szerepét fokozza, hogy kettősműködésű kialakításuk adott esetben alulról felfelé történő víztáplálást is lehetővé tesz. E rendszer hatással van a Sajó csatornázásra is, amely •— bár nem része az említett együttműködő rendszernek, és elsősorban víziútként létesül — lehetővé tesz bizonyos mértékű vízpótlást a Sajó menti öntözések és ipartelepek számára. Ez a vízpótló rendszer alapot ad arra, hogy a fejlesztés második szakaszában további kiépítéssel a Duna—Tisza Csatornán átvezetett Duna-víz eljuttatható a rendszer tetszőleges helyére. E művek közül 1960-ig elkészült a Tiszalöki Vízlépcső, a Keleti-főcsatorna első kiépítési fokozata, a Körösök Bokányi és Békésszentandrási Vízlépcsői. A további fejlesztés során kiépítendő a Tisza csatornázás hátralévő többi vízlépcsője (Kisköre, Csongrád, Záhony, Vásárosnamény sorrendben), a Békési és Körösladányi Vízlépcsők a Körösön. A Sajó csatornázás, mely első lépésben Miskolcig, második lépcsőben Berentéig építhető ki, lényegében már a Tisza Kiskörei bögéjének megvalósításával egyidejűleg hasznos közlekedési funkciót tölthet be. A rendszer betetőzését jelenti legvégül a Duna—Tisza Csatorna megépítése. A Duna, Dráva és Tisza vízgyűjtőjén előirányzott vízgazdálkodási nagylétesítmények költsége számos ágazat közt oszlik meg. Az egyes ágazatokra jutó költséghányadot a hasznosító ágazat ismertetése során a Keretterv már figyelembe vette. A teljesség kedvéért e nagylétesítmények együttes 877
