Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
XVI. fejezet. A vízgazdálkodás nemzetközi kapcsolatai
bár a Duna nem metszi az osztrák—magyar határt. Ausztria területén fekszik a Duna felső vízgyűjtőjének nagy része, az itteni beavatkozások az árvíz- védelemtől a vizek minőségének védelméig a víz- gazdálkodás teljes sorát érintik, ezeknek megoldását azonban az általános részben említett átfogó nemzetközi megállapodásokban kell keresni. A határt metsző Lajta és Rába vízrendszer tekintetében a magyar—osztrák vízügyi egyezmény a kisvízhozamok arányos részének használatát számunkra biztosítja. Ezen a területen nem is merül fel számottevő olyan vízigényünk, ami az egyezmény keretében megoldható ne lenne, mindössze határmenti városaink (Sopron, Kőszeg) ivóvízellátásának kérdése jöhet esetleg távlatban szóba. Az árvízvédelmi és belvízrendezési kérdésekről is pontosan intézkedik egyezményünk. Az árvízi kérdések rendezése során különös figyelemmel kell lennünk arra, hogy Ausztria a szűkös mezőgazda- sági területek növelése és biztosítása érdekében tudomásunk szerint jelentős rendezési munkákat tervez (az 1% gyakoriságú árvízhozamokat levezető zárt mederszelvény kialakítása), melyek az esetleges művelési ág változásokkal (erdőirtás) együtt az árvízhozamok növekedését okozhatják. Különleges probléma még a Fertő tó vízháztartásának kérdése. Az osztrák oldalon kifejlődő nagyszabású üdülési létesítmények és további tervek a tó vízszínének meglehetősen magas szinten való állandósítását teszik kívánatossá. Ezt a szintet ösz- sze kell hangolni a magyar oldalon várható elöntések elhárításával és az intenzív nádgazdaság igényeivel. Az összehangolás során figyelembe kell venni, hogy a tó vízutánpótlása nagyrészt osztrák területről származik, és hogy a tó természetes vízforgalmát biztosítani kell. 3.24 A MAGYAR—JUGOSZLÁV EGYEZMÉNY A Mura—Dráva vízrendszer hatalma® és jórészt kihasználatlan vízhozamával kitűnik a határainkon belépő vizek közül. Ebben a vízrendszerben a vizek hasznosítása terén nem is vízgazdálkodási problémák jelentkeznek, hanem együttműködési kérdések, miután a folyók ezen a szakaszon jórészt teljes hosszúkban határt képeznek. A mezőgazdasági vízigény kielégítése a vízmérleget nem teszi passzívvá és így gondot nem okoz. A folyóban rejlő vízienergia kihasználása azonban csak a két határos ország megkezdett együttműködésének továbbfejlesztésiével valósulhat meg. Az ezen a szakaszon jelentkező vízrendezési kérdések az érvényben levő egyezmény keretében folyamatosan megoldhatók. A Duna és a Tisza által metszett határszakaszon a vízgazdálkodási kérdések njagy részét csak az egész vízgyűjtőterület vízgazdálkodási összefüggéseinek ismeretében vizsgálhatók. Így például a Tisza vízgyűjtőjén a jugoszláv vízgazdálkodási feladatok megvalósításához joggal kérik tőlünk egy megadott tartósságé tiszai kisvízi hozam biztosítását. Mindaddig azonban ilyen kötelezettséget vállalni nem tudunk, ameddig másik oldalról nem tisztázott, hogy a Tiszán és mellékfolyóin milyen biztosított vízhozamot biztosítanak számunkra a felettünk lévő országok. Ez a példa is igazolja, hogy több ország területére kiterjedő vízgyűjtőn a vízkészletgazdálkodás nem oldható meg mindaddig, amíg a vízkészletek nemzetközi megosztásának kérdése rendezve nincs. Az árvízvédelem és a folyószabályozás kérdéseit a kétoldalú egyezmény rendezi, a dunai hajózást pedig a Dunabizottság szabályozza. A Duna és a Tisza közötti területek vízrendezésének érdekessége az, hogy határainknak ez a szakasza az, ahol a helyi vizek a határon kifelé folynak. Jelentéktelen mennyiségük következtében a velük kapcsolatban jelentkező problémák nem lépik túl a kétoldali egyezmény kereteit és megoldásuk is annak alapján történik. Végeredményben Jugoszlávia vonatkozásában a Mura és Dráva vízhozamának hasznosítása, a Duna medrének szabályozása, vízerejének esetleg közös kihasználása és a Tisza vízhozamának megosztása azok a kérdések, amelyek messzebb tekintő nemzetközi rendezést kívánnak. 3.25 A MAGYAR—ROMAN EGYEZMÉNY A magyar—román határt metsző vizek kérdései különleges jelentőségűek vízgazdálkodásunkban. Országunk legmélyebb fekvésű és legnagyobb kiterjedésű ártereit ezek a folyók vetszélyeztetik közvetlenül, és azáltal is, hogy a nagyobb esésű, határon túl fekvő szakaszokon történő árvízi kiöntések vizei is a terephaj latok on lefolyva feltartóztathatatlanul a mélyfekvésű magyar területen gyülekeznek össze az árvíz teljes levonulásáig. Ezért különösen érzékenyen érinti hazánkat a felső vízgyűjtő bármely részén bekövetkező, az árvízi hozamot növelő beavatkozás, vagy a felső szakasz árvízvédelmének hiányossága. A közvetlen elöntéssel fenyegetett terület meghaladja a 0,7 millió ha-t. Amilyen súlyosan érint minket az árvizek kártételeinek az elhárítása, ugyanolyan gondot jelent a nyári kisvizek idején a mezőgazdaság vízszükségletének biztosítása. A Tisza vízgyűjtőjén a mezőgazdasági hasznosítás szempontjából mértékadónak tekinthető augusztusi 85%-os tartósságú vízhozam — a sok évi átlagokból számítva — az országon belüli növekménynyel együtt 149,6 m3/s. A magyar—román határon belépő folyók részesedése ebből 82,6 m3/s (56%). Súlyosbítja a helyzetet az, hogy a magyar—román határt metsző folyók — ezek közül is a viszonylag legkisebb hozamúak — vízgyűjtőjén jelentkeznek a legnagyobb vízigények, itt helyezkednek el a legnagyobb kiterjedésű meglévő és tervezett öntözéseink. így pl. a Körösök vidékén az augusztusi vízigény már 1960-ban meghaladta a 15 m/3s-ot, úgy hogy itt csak a más területéről történt átvezetéssel (Keleti Főcsatorna) volt biztosítható az igények kielégítése. Még súlyosabb lesz a helyzet 1970-ben, mikor már az egész Tisza vízgyűjtőn összesítetten is tetemes vízhiány jelentkezik. A kérdés megoldását az egész Tisza víz799
