Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
VIII. fejezet. Ivó- és ipari vízellátás
17. táblázat fő (43%) többé-kevésbé rossz ízű, egészségtelen, helyenként szennyezett vizet szolgáltató magán- kutakból elégítette ki ivó- és háztartási vízszükségletét. Közkutakból a városi lakosság 7%-a, a falusi lakosságnak pedig 30%-a kapta vizét. Az ország keleti részében főként fúrt (artézi) közkutaikat létesítettek. Ugyanakkor a Dunántúl nagy részén, továbbá az ország északi, illetve északnyugati területein — elsősorban a hidrogeológiai adottságok következtében — az ásott kutak használata terjedt el. Az ország területének egyes részein jogos kifogások merültek fel a közkutak vizének minősége ellen. A panaszok ásott közkutak esetében általában a víz szennyezettségére, fúrt közkutak esetén pedig a vasasságra és keménységre vonatkoznak. A régi és sűrű beépítettségű községek nagy részében a különböző jellegű és eredetű szennyezés sek hatására nem csupán egyes ásott közkutak vize, hanem a kutakat tápláló vízadó rétegek is elszennyeződtek. Olyan községeket elsősorban Baranya, Borsod, Nógrád, Veszprém és Zala megyében találunk, ahol a közkutaiknak több, mint 90%-a ásott kút. A vízellátás fejlesztése során ezeken a helyeken a közkúthálózat további bővítésétől el kell tekinteni és a törpevízműves ellátásra kell áttérni. A vasas víz nem ártalmas az egészségre, háztartási célokra történő felhasználása azonban sok kellemetlenséget okoz. Számos községben éppen emiatt nem használja a lakosság az egyébként megfelelő, bő hozamú fúrt kutakat. Mélyfúrású kút- jaink mintegy 60%-ának vizében a vastartalom a „tűrhető” 0,5 mg/lit értéknél nagyobb. A legtöbb vasas vizű kút az ország északkeleti területein (Szabolcs— Szatmár megye, Bodrogköz, Jászság), továbbá a Duna balparti kavicsteraszán és a Dráva völgyben található. Kedvezőbb a helyzet a Dunántúl nagy részén, a Duna—Tisza-közén, valamint a Tiszántúl Makó—Orosháza—Békéscsaba-országhatár közötti területén. Tekintettel arra, hogy a közkutak vízének vasta- lanítására — a kedvezőtlen tapasztalatok, valamint a beruházás és üzemeltetés várhatóan nagy költségei miatt — a jövőben sem számíthatunk, ezért a vastartalom szempontjából kedvezőtlen terület tekre törpevízműves ellátást kell a távlatban előirányozni. Megvizsgált kútjaink 25%-ában a víz Összes keménysége meghaladta a „meglehetősen kemény víz”-nek nevezett 18 nk° értéket. Keménység szempontjából a Zala-Somogyi dombvidék, a Balatontól északra elterülő karsztterület, Özd környéke, valamint a Duna-balparti kavicsterasz, fcútjainak vize a legkedvezőtlenebb. A 17. táblázatban a közkutas vízellátás néhány jellemző adatát ismertetjük. Az ásott közkutaknál kútanként megyei átlagban 50—150 fő, fúrt közkutaikra pedig 160—380 ellátott fő jut. A tervezés során használt 400 fő/közkút fajlagos értékét tehát a megyei átlagértékek nem haladják meg. Országos viszonylatban ISO fő/közkút átlagérték jellemzi a közkutak igény- bevételét. Megye Közkutak aránya az összes közkúthoz Közkutakró ellátottak a- ránya az ösz- szes lakossághoz 1 közkútra jutó ellátott lakos % % lakos/közkút Szabolcs-Szatmár 8,5 65,0 380 Hajdú-Bihar* 6,4 34,5 240 Nógrád 4,5 34,2 153 Heves 5,4 33,7 183 Békés 5,1 30,0 230 Veszprém 7,4 28,7 129 Vas 5,4 27,5 120 Zala 4,5 25,4 255 Tolna 2,6 24,0 214 Bócs-Kiskún 4,8 23,8 246 Borsod-Abaúj-Zemplén* 16,6 23,0 83 Csongrád* 2,5 21,2 305 Győr-Sopron 2,8 19,3 230 Szolnok 2,6 19,1 296 Pest 6,8 18,5 179 Komárom 2,4 16,8 162 Fejér 2,6 14,6 168 Baranya* 5,4 9,2 57 Somogy 3,7 7,1 60 * A megyei jogú városokkal együtt A kutak hasznosított napi víztermelése 1960-ban mintegy 90 000 m3 volt, melynek 75%-át fúrt, 25%-át pedig ásott kutak szolgáltatták. Az egy főre jutó fajlagos közkutas vízfogyasztás (fejadag) országos átlagértéke 43 liter/nap volt. Az ország közkutas vízellátásának megyénkénti megoszlását a 2. ábrán tüntettük fel. Az összesítő adatokat az 1. sz. melléklet tartalmazza. 1.23 AZ IVÓVÍZELLÁTÁS 1960. ÉVI HELYZETÉNEK ISMERTETÉSE 1.221 Ivóvízellátás a Duna vízgy újtő jón A Dunántúl nagy részét, továbbá a Duna—Tisza közének nyugati területét, valamint az Ipoly völgyét magában foglaló Duna-vízgyűjtőben az ország lakosságának 53%-a (5,27 millió fő) él. Az ivóvízellátás jelenlegi állapota ezen a területen ellentétes képet mutat. Az iparvidékek és a városok közműves’ ellátása egyenletesen:, országos viszonylatban kielégítően fejlődött. A falusi ivóvízellátás színvonala viszont egyes területeken (Baranya, Somogy, Zala megyék, Ipoly völgye) mélyen az országos szúrt alatt maradt. Ennek oka kétségtelenül az említett területek kedvezőtlen, hidrogeológiai adottságaiban keresendő. Sóik helyen egészséges közkút-hálóziat kiépítésére nincs lehetőség. A tartósan magas talajvízszintű helyeken pedig azért nem alakult ki közkúthálózat, mivel a lakosság saját telkén lévő ásott kutakból jut ivóvízhez. Sok esetben a kutak a rétegek szennyezettsége miatt 461
