Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
VII. fejezet. Halászati vízhasznosítás
jellegű, kisebb nagyobb morotvákkal és holtágakkal. A Felső-Tisza uralkodó hala a márna és; a ragadozó ön, a ponty, a kecsege és a harcsa. A Tisza középső és alsó szakaszának a ponty és a harcsa a főhala, van azonban ragadozó őn, kecsege, süllő és máma is. A csuka ritkább, tömegesen csak a holtágakban, vagy tavakban található. A Tiszát szintén halászati termelőszövetkezetek hasznosítják. Az 1962. évi halfogás mennyisége 5 ezer mázsát tett ki. A tiszai halfogások százalékos összetétele kedvezőbb a Dunáénál, ugyanis az elsőrendű haszonhalak százalékos aránya 41,1%, szemben a másodrendű halaik 58,9%-ával. A Tisza 1 hektárra eső haltermése is lényegesen magasabb a Dunáénál. 1962-ben 38 kg volt ha-ként. Balaton. Hazánk legnagyobb tava, területe 61 ezer ha. Fő táplálója a Zala folyó, egyetlen leeresztő vízfolyása a Sió-csatorna. A múlt század közepéig a Balaton eredieti állapota nem változott és ez idő tájt a halfogási lehetőségek kedvezőek voltak. 1860-ban megépítették a Déli vasutat, szabályozták a Sió medrét és elkészült a torkolati zsilip. A kedvező szállítási viszonyok következtében a 80-as években a Balatonon csaknem 20 ezer halász dolgozott. A Balaton halállománya a túlzott halászat következtében erősen csökkent, 1884-ben megalakították a Balatoni Halászati Szövetkezetét, amelyből 1890-ben Halászati Társulat lett. A századfordulón a társulat részvénytársasággá alakult és egészen 1947-ig, az államosításig kezelte a Balaton halászatát. A Balaton halfaunája 40 halfajból áll. A legértékesebb fajok a fogassüllő, a ponty, a harcsa és a csuka. A jó hal és a silány hal egymáshoz való aránya igen változó és több mint 60 év statisztikája szerint 9,2—22.1%-ig változott. A statisztika adatai azt mutatják, hogy a felszabadulás előtti 45 év átlagában évente 8,6 ezer q halat fogtak ki a Balatonból; 1945—1950 között 14.7, 1951—1955 között 17,4 és 1956—1960 között 13.6 ezer q az évi átlagos halfogás. A Balaton kenyérhala a dé- vérkeszeg. Ebből évi átlagban a felszabadulás előtt 6 ezer q, 1946—50 között 11,4 ezer q, 1951—55 között 13,7 ezer q, 1956—60 között pedig 10,2 ezer q volt a fogás. A Balaton leggazdaságosabb hasznosítása állandó vita téma, azonban lényeges kérdésekben a legkiválóbb szakértők sincsenek egy véleményen. Nem kétséges, hogy a balatoni süllőállomány növelése érdekében helyesek az alkalmazott félmesterséges szaporítási módszerek, azonban a süllőnek éppen abban az időszakban, amikor a békés életmódról a ragadozó életmódra tér át, nincs meg a megfelelő tápláléka. A pontyosítás kérdése az, ami a vitákat leginkább kiélezi. Egyesek azt állítják, hogy a Balaton kitűnő pontyosvíz, amelyet intenzíven kell ponttyal népesíteni. Mások azt állítják, hogy a Balaton sohasem tehető pontyos vízzé, mert természetes utánpótlása a pontynak nincs, az évről évre kihelyezendő nagy mennyiségű kétnyaras hal pedig nem kifizetődő. Mindenesetre az elmúlt 10 év beigazolta, hogy sem zsenge ivadékkal, sem apró pantyivadékkal nem lehet a Balaton pontyállományának százalékos javítását megoldani. Ez csak a legalább 20 dkg átlagsúlyú ponty kihelyezésétől várható. A Balatonon 1949. óta állami vállalat gyakorolja a halászat jogát. A vállalat Siófok székhellyel működik, 5 halásztelepet tart fenn és nagyhálós (1200 m hosszú) halászatokat folytat. A halászhálókat motoros hajó és csörlő vontatja. A hal a Hal értékesítő Vállalaton keresztül kerül forgalomba. 1961- ben a Balatont tenyészangolnával, majd 1962-ben üveg angolnával is népesítették. A telepített új halfaj fogására újabb halászati módszereket kell alkalmazni. Fertő tó. A Fertő tó 30 ezer ha-nyi területéből hazánkra 7 ezer ha jut. E terület legnagyobb része elnádasodott. A tónak különösen, a magyar oldalra eső vízterülete rendkívül sekély, mindamellett halászati szempontból jó termő víznek minősül. A felszabadulás előtt a kérdéses vízből a magyar fél termelése 0,5—4 ezer q között mozgott évenkint. A felszabadulás után a Fertő tó — halászati hasznosítása — határvíz jellege miatt egyáltalán nem volt megszervezve. 1959-ben és 1960-ban kísérleti halászat folyt rajta, majd a győri székhelyen működő Előre Halászati Tsz kezelésébe került. Az utolsó 10 évben a halzsákmány 0,1—0,3 ezer q között mozgott évenként. Halászati hasznosítása jelenleg sem megfelelő, pedig a közelfekvő Sopron városának és környékének halellátását igen előnyösen tudná szolgálni. A régebbi statisztikai adatok szerint a kifogott hal mennyiségének több mint 50%-a elsőrendű haszonhal, amiből arra következtethetünk, hogy a halászati üzem jó megszervezése esetén jó halasvíz válhat belőle. A jelenleg alkalmazott halászati módszerek között varsák vannak leginkább, ezen felül elektromos halászó gépet üzemeltetnek. Szó van arról, hogy a Fertő tó lefolyását biztosító Hanság-fő- csatomában angolna-csapdát helyeznék el, mivel a tóban osztrák telepítés nyomán jelentős mennyiségű angolna is él. Velencei-tó. Természetes tavaink között halászat szempontjából a Balaton után következik 2,9 ezer ha területével hazánk harmadig tava, a Fertő tónál jóval kisebb. A halfogás 1935—1963. évben évente 0,5—1,3 ezer q között váltakozott. Havonkénti haltermése felülmúlja a Balatonét, az 1963- as évben az 50 fcg-ot. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy rendkívül kedvező adottságú halas víz, sok természetes táplálékkal, jó plankton állománnyal és fenék-faunával. Maucha professzor a Velencei-tó természetes halhozamát havonként 120 kg-ra becsülte. A Velencei-tóban található halak száma faj szerint mintegy húszra tehető. A Velencei-tó halászati joga 1945 óta állami tulajdon, amely azt a Velencei Törekvés Halászati Termelőszövetkezet útján hasznosítja. A halászok száma kb. 50 fő. A halászok kis szerszámokkal (duda, szárnyas varsa, tükörháló, borító, stb.) és nagyhálóval dolgoznak. A nagyháló ma 350—400 m hosszúságú terítőháló, amely középen zsákkal rendelkezik. Jelenleg két nagyhálós brigád dolgozik. 419
