Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
VII. fejezet. Halászati vízhasznosítás
Termelt halmennyiség: Természetes vizek halászata 33,7 ezer q (0,28 q/ha) Tógazdaságok haltenyésztése 96,4 ezer q (5,3 q/ha) Járulékos hal tenyésztés 3,5 ezer q (3,9 q/ha) összesein: 133,6 ezer q 1962. évben a halkitermelés összesen: 210 ezer q-ra növekedett. 1.21 TERMÉSZETES VIZEK HALÁSZATÁNAK MŰLTJA ÉS JELENE A halászat ősi foglalkozás. Feljegyzések vannak római és honfoglaláskori halászatokról, történelem- könyvek, törvények tanúskodnak arról, hogy a Duna—Tisza völgyében élő emberek részére a halászat mindig igen nagy jelentőségű volt. Az ezer évvel ezelőtti lakosság táplálékának jelentős részét adta a hal. A jobbágyság szolgáltatásai között a hal külön is szerepel. A török hódoltság idején a megritkult népesség táplálékának nagy részét halászattal biztosította. Vízfolyásaink bő haltermése nagyrészt függött az időjárástól és a vízjárástól. Kedvező esztendőben, amikor az áradás meleg idővel párosult és egybe esett az ívások idejével, sok halra lehetett számítani. A szélesen elterülő kis vízmélységű áradat kedvező volt az ívásokra és az ivadék feilődé- sére. Az árhullámok levonulása után nagykiterjedésű vízállások maradtak vissza, amelyek a fo- íyóktól távol eső helyeken is halászási lehetőséget nyújtottak. (Példa erre a ma is halászott számos Bodrog-zugi morotva.) Elkerülhetetlen volt azonban a folyók szabályozása, az árvíz elleni biztonság megteremtése, és ez sajnálatos módon a vízr folyások halállományának ritkulásával járt. A laksűrűség növekedésével — bár a hal egyéb táplálékokhoz viszonyítva háttérbe szorult — mind fokozottabban és intenzívebben halásztak és így csökkent a halállomány. Halászati törvények szabályozták a fogásokat, tilalmi időket írtak elő és intézkedtek ivadék utánpótlásról. 1945. után a vizek halászati jogát az állam a halászati termelőszövetkezetek részére biztosította és kötelességükké tette az ivadékpótlást. Természetesvízi halászatunk egyik legújabbkori veszedelme az iparosítás. A tisztítatlan ipari szennyvizek a hal élettani feltételeit megszüntetik. Pl. a Sajón ma már halászat egyáltalán nincs és hasonló veszély fenyegeti a Bodrog, a Hemád, a Soroksári Dunaág, a Nádor-csatorna és egyéb vízfolyásaink halászatát is. A halászatilag hasznosított 120 ezer ha természetes vízfelület 41%-a vízfolyás (a Duna, a Tisza és mellékvízfolyásai), 5%-a holtág és 54%-a tó, melyből maga a Balaton 61 ezer ha-os kiterjedésével halászott vizeink 50%-át teszi ki. Hazai természetesvízi halászatunk legfőbb bázisai a Duna, Tisza, Balaton, Fertő tó és Velencei-tó. Duna. Ismertetésünkben kizárólag a magyar Dana-szakasz halászatának rövid leírására szorítkozunk. A Duna a Fekete tengertől számított szelvényezés szerint az 1850-es folyamkilométemél érkezik magyar területre és azt az 1433-as folyamkilométemél hagyja el. Az 1850 és 1708 kilométerek között csak a jobbpart magyar terület, a balpart Csehszlovákiához tartozik. A folyam magyar szakaszának teljes vízfelülete (ideszámítva az összes mellékágakat) 27 ezer ha. A hazai Duna-szakasz jellegét tekintve középszakasz, vannak azonban felső- és alsó szakasz jellegű részei is. Az esésviszonyok alapján az 1850—1790 folyamkilométerek közötti szakasz felső szakasznak minősül. A kilométerenkénti esés itt 30—40 cm között van. Az 1790-es km-től lefelé az esés sehol sem emelkedik 12 cm fölé. Az alattunk elterülő szakaszokhoz képest, leszámítva a Vaskapu vidékét, a magyar Dunán igen sok szabályozási mű van, amely a halászat gyakorlását erősen korlátozza. Korlátozó tényező az ipari szennyvíz is, amely a Felső-Duna osztrák és csehszlovák szennyezése mellett különösen Budapestnél, újabban Dunaújvárosnál, a Sió toroknál és Mohácsnál kerül nagyobb mennyiségben a Duna vizébe. A magyar Duna-szakaszon a halászatot halászati termelőszövetkezetek gyakorolják. A legutóbbi 10 éves statisztikából számított átlag szerint a magyar Dunán 7 ezer q-ás az évi átlagos fogás (1962-ben ez a szám majdnem elérte a 10 ezer q-t). A gazdaságilag értékes halak közül a ponty fordul elő a legnagyobb százalékban (11%). A magyar Dunában 53 halfaj él. Meg kell azonban, jegyezni, hogy a tokiéi ék — a kecsege kivételével — igen ritkán fordulnak elő. Évente csak 4—5 esetben/ történik meg, hogy más tokfélét is fognak a Dunán. Az utóbbi 20 évben pl. dunai nagyheringet nem fogtak a magyar Dunán és valószínűleg e halfajok kipusztultak. Igen ritka a zsákmányban a galóca, ezzel szemben az angolnar fogások száma az utóbbi időben az osztrák és a cseh telepítések hatására, továbbá az 1961—62. érd hazai telepítések hatására jelentősen növekszik. A magyar Dunán a cyprinidák alkotják a hal- zsákmány zömét. A halászati gyakorlat a pontyot és a mámát 'kivéve az egészet együtt méri és ezt tartja nyilván a magyar halászati statisztika fehér- hal rovatában. A magyar Duna hektáronkénti átlagos évi halhozama 10 kg. Ez alatta marad annak az értéknek, amelyet tudomásunk szerint a Duna jugoszláv, bolgár és román szakaszán elérnek. Ezt annak tulajdonítjuk, hogy a Duna hazánkban inkább kö- zépszakaisz jellegű folyó, amely a haltermés tekintetében kedvezőtlenebb tulajdonságú, mint a folyó alsó szakasza. Az említett igen erős vízszennyezés, valamint a sok szabályozási mű nagymértékben rontja a halak életfeltételeit és különösen a víz- szennyezés következtében a kecsege és márna állománya a magyar Dunában igen erősen csökken. Tisza. A Tisza területe a legújabb felmérés szerint mellékfolyókkal együtt Szamos, Bodrog, Her- nád, Zagyva) kereken 13 ezer ha. Folyása Dombrádig elég gyors folyású, Szatmár- cseke és Tokaj között már több erős kanyart és holtágat találunk. Tokaj alatt lassú folyású alföldi 418
