Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
II. fejezet Természeti adottságok, országos vízkészlet
menet), kisebbrészt a mély-földtani ismeretek hiánya. A vízföldtani tájegységeknek a 35. táblázatban megadott jellemzői tehát átlagértékek, így is kezelendők s csak tájékoztatóul szolgálnak. 2.443 Jellemző vízföldtani adatok A 35. táblázatban az említett 85 tájegységről a legjellemzőbb gyakorlati vízföldtani adatok felsorolásával adunk áttekintést. A táblázatban minden olyan tájegységről, amelyről elegendő számú megbízható adatunk van, az 1949 óta létesített (országosan összesen mintegy 4000 db) mélyfúrású kút jellemző műszaki adatait; a kútmélységek átlag- és szélsőértékeit, a kutankénti vízhozam szélső értékeit, továbbá a fajlagos hozam átlag- és szélsőértékeit közöljük. Utóbbi — melynek országos átlaga 50 1/p.l m — egyike a legfontosabb jellemzőknek, hiszen közismert tapasztalat, hogy az azonos geológiai felépítésű és azonos fizikai réteg jellemzőkkel rendelkező területen az azonos méretű csövekkel bélelt, helyesen kiképzett kutak fajlagos hozama majdnem egyező. Az egyes tájegységek kitermelt vizének minőségét a hazánkban legfontosabb két adat: a vasasság és a keménység megadásával jellemezzük. (A túlzott vasasság a vizet ivó — és háztartási célra teszi alkalmatlanná; jelenleg az ország kútjainak kereken 60%-a az Országos Közegészségügyi Intézet által a tűrhetőség felső határaként megadott 0,5 rng/1 értéknél több vasat tartalmazó vizet ad. A víz megengedettnél nagyobb keménysége viszont az ipari célra való közvetlen felhasználását teszi lehetetlenné; országosan átlagban a 18 nk°-ot meghaladó összes keménységű vizet szolgáltató kutak aránya meghaladja a 60%-ot is). A táblázatunkban nem közölt minőségi jellemzők közül a kloridtartalom és az alkalinitás az országnak csak elenyészően kis részén haladia meg a megengedhető értékét, a nitrát- és nitritiondk jelenléte pedig leginkább helytelen kútkiképzés következtében jelentkező szerves eredetű szennyeződésre utal. A táblázatban végül a gyakorlat számára legfontosabb kérdésről, a vízbeszerzési lehetőségekről adunk tájékoztatást. 2.45 ÁSVÁNY- GYÓGY- ÉS HÉVIZEK Az ásvány-, gyógy- és hévíz definícióját az előzőkben már megadtuk. A hőmérséklet szerinti osztályozás többféle lehet. A Kerettervben az alábbi csoportosítást fogadtuk el: 18—25 C° langyos víz. 25—35 C° meleg víz, 35 C° < hévíz, ennek részletesebb felosztása: 35—60 C° kevésbé forró víz. 60—90 C° forró víz, 90 C° < nagyon forró víz. Ezeknek a vizeknek csoportosításával, felhasználási lehetőségeivel ebben a fejezetben! nem foglalkozunk, azt a XIII. „Ásványvizek, gyógyvizek és hévizek hasznosítása” c. feiezet ismerteti részletesen. Itt csak, mint természeti adottságot ismertetjük összefoglalóan az ilyen vizet tároló rétegek elhelyezkedését, nyomásviszonyait, készletadatait és a víz vegyi összetételét. A paleozoos és mezozoos alaphegység hazánk területén DNy—ÉK-i pásztákban helyezkedik el („Ásvány-, gyógy- és hévizek” c. 1:500 000 méretarányú térkép), melyből a paleozoikum rossz, míg a mezozoikum triászkori karsztosodó képződményei jó víztartók. Legjelentősebb hévíztartó az alsó és felső pannon közötti homokos szint; különösen kedvező az ország DK-i részén és a Ny-i, DNy-i részeken 500—1900 m mélységben. A hévízkutak nagy része erre települt s ezt a réteget kell megnyitni meddő szénhidrogénkutató fúrások felhasználása esetén is. Több helyen a felsőpannon alsó felében lévő homokos szint is jelentős. A szénsavas vizek (Mátra, Balatonfelvidék stb.) és keserű vizek (Budapest, Nagyigmánd stb.) felszín közeli rétegékből származnak, tulajdonképpen talajvizek. A szénsavas vizek vulkánikus képződményekkel hozhatók kapcsolatba. A mélységi víztartók nyomása a felső réteg vastagságától és a hegységszerkezettől függ. A szerkezeti vonalaik mentén az átlagosnál nagyobb nyomások jelentkezhetnek. Az alsó- és felső-pannon közötti hévizes összlet és a felső pannon általában mindenütt túlfolyó vizet szolgáltat a terep felett 7—30 méteres nyugalmi szinttel. A felszín közeli karsztos kőzetből származó vizek nyugalmi szintje megegyezik a karsztvízszinttel. Sok helyen a karsztvízszint csökkenése miatt (bányavízkitermelés) egyre leiiebb száll. A felszín közeli rétegekből származó szénsavas és keserű vizek szintje a talaj vízjárástól függ. A vízkészlet — elegendő adat hiányában, — nem határozható meg. Tájékoztatásként az „Ásvány-, gyógy- és hévizek” c. 1:500 000 méretarányú térképen feltüntetett, a hévízfeltárásra alkalmas területekre is csak becsülhető a hévíz mennyisége. Az ország DK-i részén 10—25 m3/nap.km2, az ország Ny-i, DNy-i részein pedig 5—15 m3/nap.km2 fajlagos vízkészlettel számolhatunk. Általában megállapítható, hogy korszerű kút- kiképzéssel, forrásfoglalással a kitermelés növelhető, különösen a szénsavas, a keserű-, valamint a karsztvíz esetében,, ahol átlagban 20—100%-os hozamnövekedés is elérhető. Az ásvány-, hév- és gyógyvizei,őfordulások mintegy 25—30%-a az alkálihidrogén,karbonátos (alkálikus) vizek csoportjába tartozik. Túlnyomó- részt — az ország délkeleti részén — a pannon, hévizes összletből származnak. Egyenlő arányban (k!b. 15—15%) találunk jódos-brómos, kalcium-magné- ziumihidrogénkarbonátos, kénes és egyszerű hévizeket. Kevés (5%-nál kevesebb,) de igen értékes a rádióaktív (Budapest, Eger, Miskolc), a szulfátos (keserű, Budapest), a szénsavas (Mátra, Balatonfelvidék), a kloridos (Kalocsa) és a vasas víz. Ásvány-, hév- és gyógyvizeink 20%-a a hideg (18 C° alatt), 3%-a a langyos (18—25 C°), 12%-a a meleg (25—35 C°) vizek csoportjába tartozik. A 35 C° feletti hévíz a teljes készlet 40%-a, melynek háromnegyed része kevésbé forró víz (35—60 C°), negyedrésze pedig forró víz (60—90 C°). 126
